Karsai: “A zsidó vezetésnek történelmi felelőssége van”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Karsai szerint, ha a mai zsidó vezetés kollaborál a történelemhamisító kormányzattal, akkor felelős lesz a múlt meghamisításáért. A Mazsihisz nemrég bejelentette, hogy megfontolja a holokauszt emlékév kapcsán megítélt pénzek visszaadását, ám nemsokára már sokkal békülékenyebb hangot ütött meg. Több zsidó szervezet is követelte Szakály Sándor lemondását, de a pályázati pénzek visszaadásáról itt már nem esett szó.

A Mazsihisz január 21-i sajtótájékoztatóján megjelent Karsai László történész is, aki szerint a jelenlegi zsidó vezetésnek történelmi felelőssége van abban, hogy a múlt meghamisítása ne történjen meg. „1944-ben az akkori zsidó vezetők kudarcot vallottak: meg sem próbáltak ellenállni, persze nem is volt túl sok lehetőségük. Ha a mai zsidó vezetés kollaborál a mai történelemhamisító kormányzattal, akkor ugyanígy történelmi felelőssége lesz a múlt meghamisításában és a holokauszt tagadásában” – jelentette ki Karsai.

Karsai László
Karsai László

Karsai egyébként egyetlen magyarázatot tud elképzelni Szakály holokausztrelativizáló kijelentéseire: azt, hogy a történész nem ismeri kellően a neki ellentmondó dokumentumokat. „Ha egy egyetemi vizsgán egy diák idegenrendészeti eljárásnak nevezné a zsidók Kamenyec-Podolszkba deportálását, azt mondanám neki, ülj le, fiam, egyes” – mondta Karsai. „Mert nem tudná, hogy Horthy nem akkor állította le a deportálást, amikor az első tömeggyilkosságok voltak, ahogyan azt sem, hogy a visszatérő zsidók egy jelentős részét megállították a határon” – tette hozzá.

Szakály Sándor nyilatkozata nyomán a Mazsihisz kijelentette, megfontolja, hogy a holokauszt emlékév kapcsán megítélt pályázati összegeket csak abban az esetben veszi igénybe, ha a megemlékezés sorozat a zsidó közösség számára vállalható mederbe tér vissza. A tegnapi sajtótájékoztatón Heisler András, a Mazsihisz elnöke már jóval visszafogottabban nyilatkozott, értékelte a kormány erőfeszítéseit, és optimista volt a kormány és a zsidó szervezetek együttműködésének tekintetében. Heisler szerint a holokauszt-emlékév esetleges “sikertelensége” nemcsak a magyar zsidó közösségek, hanem az országnak is kudarcot jelentene.

Szakály Sándor lemondását több más zsidó szervezet – a Bálint Ház, a Bét Orim Közösség, a Dor Chadash Egyesület, a Gólem Színház, a Haver Alapítvány, az Izraeli Kulturális Intézet, a Limmud Magyarország Alapítvány, a Marom Budapest, a Magyar Cionista Szövetség, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség – is követelte, ám nyilatkozatukban már nem volt szó arról, hogy az esetlegesen megítélt kormányzati támogatásokat visszaadnák, amennyiben hasonló szellemiségű megnyilvánulásokra kerül sor a holokauszt emlékév során.

Forrás: akibic.hu + index.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp