A Spinoza Színház alapítója, történészek és Vác főlevéltárosa kapták idén az Ember Mária-díjat

Az Ember Mária-díjat 2016-ban alapította a Raoul Wallenberg Egyesület, adózva az írónő emlékének.

Az egyesület által felkért független bíráló bizottság javaslata alapján a Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége döntött a 2024. évi Ember Mária-díjakról, olvasható a szervezet által kiadott közleményben.

 

A döntés értelmében 2024-ben Ember Mária díjban részesültek:

  • Dr. Huhák Heléna – Dr. Szécsényi András történész-muzeológus, megosztott díj
  • Dr. Sándor Anna, a Spinoza Színház létrehozója és működtetője
  • Dr. Horváth M. Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója

A díjak átadására Ember Mária születésnapján, április 19-én került sor a FUGA – Budapesti Építészeti Központ nagytermében.

A Raoul Wallenberg Egyesület 2016-ban olyan személyek elismerésére alapította az Ember Mária-díjat, akik munkásságukkal kiemelkedő módon bemutatják a zsidó és nem zsidó magyar emberek együttélésének történetét, továbbá a vészkorszak tragikus eseményeit, előzményeit és következményeit a magyar történelem és kultúra részeként dogozzák fel.

A díjátadó itt visszanézhető a Heti TV jóvoltából:

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp