A Tóra fényénél – Egy kiállítás az életről és a töretlen istenhitről

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont új időszaki kiállítása az első, amely átfogó történelmi perspektívába helyezi a háború előtti ortodoxiát. Kiállításmegnyitón jártunk.

A Tóra Fényénél – Sokszínű orthodox zsidó életvilágok a vészkorszak előtt című kiállítás vasárnapi megnyitóján köszöntőt mondott Grósz Andor, a kuratórium elnöke, a kiállítást Szalay-Bobrovniczky Vince a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkára nyitotta meg. Beszédet mondott Keszler Gábor, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke, valamint tárlatvezetést tartott Glässer Norbert, a kiállítás kurátora.

Fotó: Rubin Eszter

Grósz Andor Mazsihisz-elnök köszöntőjében elmondta, hogy a kiállítás a Holokauszt80 emlékév programja keretében valósulhatott meg. 1920 előtt a magyarországi zsidóság több mint felében, és a vidéki zsidóság nagy részében az ortodox irányzat volt az uralkodó, főképp az északi, észak-keleti országrész nagy lélekszámú közösségeiben, ahonnan nyolcvan évvel ezelőtt, 1944 április 16-án először indultak útnak a vonatok Auschwitz felé.

Az antiszemita vádak célkeresztjében minden korban gyakran találjuk az ortodoxiát, amely ruházatában és életmódjában jól láthatóan elkülönült a többségi társadalomtól. A háború után visszatérők nem tudták szülőföldjükön újrakezdeni az életüket, ezért sokan elhagyták a vidéki Magyarországot, és Budapestre, de még inkább külföldre távoztak.

Ez az első kiállítás, amely átfogó történelmi perspektívába helyezi a háború előtti ortodoxiát. Az életről szól és a töretlen istenhitről.

Fotó: Rubin Eszter

Szalay-Bobrovniczky Vince beszédében feltette a kérdést, vajon bennünk meglett volna-e az az emberfeletti erő, ami a visszatérőket a túléléshez segítette? A túlélők nem lesznek örökké velünk – hívta fel a figyelmet –, ezek az utolsó pillanatok, amikor még el tudják mondani, amit a vészkorszakról tudnunk kell.

A tudatlanság önmagában nem bűn, de a hamis információk az antiszemita teóriák melegágyai. Innen pedig egyenes út vezet a kirekesztés felé. Ez a mi 21. századi kihívásunk!

A túlélők nagy része nem akart visszatérni, vagy később hagyták el az országot. A rendszerváltás idejére az itt maradtak nagy része már elvesztette kötődését a zsidósághoz. Manapság, főleg az utóbbi tíz-tizenöt évben kivételesen jó az állam és a zsidóság, illetve a magyar állam és Izrael kapcsolata. Ezért hazánkban szerencsére nem kellett átélni azokat az elrettentő megmozdulásokat, mint amelyek október 7. után végigsöpörtek a világ nagyvárosain.

Fotó: Rubin Eszter

A zsidóság már az államalapítás óta a magyar nemzet részét képezi. A zsidók mindig törvénytisztelők voltak, de meg kell jegyeznünk, hogy a lojalitásukat korábban általában nem hálálta meg az állam. Fontos, hogy minél több ember elé tárjuk a tényeket, és a zsidó kultúra értékeit. A kiállítás a teljesült és a már be nem teljesedhetett álmokat mutatja be.

A 19. század társadalmi, technológiai és életmódbeli fejlődése lassan megváltoztatta azt a világot, amelyet a különböző felekezetek és csoportok az elődeiktől örököltek. A 20. század közepéig ez a változás még inkább kiteljesedett. A kiállítás a közösség és a család felől mutatja be a magyarországi ortodox zsidóság problémáit, válaszait és korabeli új jelenségeit. Milyen volt a városi kóser ellátórendszer, a divat, az elfogadható üdülés az ortodox zsidók szerint, és hogyan kívánták nevelni gyermekeiket? A kiállítás ezeket a kérdéseket járja körül.

A felvilágosult abszolutista monarchiákban kialakult a zsidók polgárosodásának gondolata, amellyel a zsidó felvilágosodás képviselői is azonosulni tudtak. A német nyelvterületről származó hászkálát sokan az európai társadalomba való belépés első modern zsidó ideológiájának tekintik. A zsidó felvilágosodás egy szekularizálódó társadalomban tudta kifejteni hatását, így a közösségek korábbi mintákat követő tagjai bírálatok tárgyává váltak. A tradicionalitásra törekvők jelképévé a pozsonyi főrabbi, Schreiber Mózes (Chaszam Szofer) és közössége vált. A Schreiber rabbicsalád az új jelenségek tórai előképek nyomán történő szelekciójára helyezte a hangsúlyt.

Fotó: Rubin Eszter

A zsidó hagyományban a Tóra az írott és szóbeli tan, amely a szétszóratásban iránymutatóként szolgál nemzedékről nemzedékre. Az ortodoxia, miközben észlelte az új jelenségeket, a Tórát és a hagyomány láncolatát tette meg viszonyítási ponttá.

A kiállítás a magyar ortodoxia sokféleségét, modernitásra adott válaszait hivatott bemutatni, a fővárosi országos szervezettől és a pesti hitközségtől kezdve a vidék színes világáig.

Tanulságos, hogy a közép-európai gyökerekkel rendelkező magyar ortodoxia miként kezelte és szűrte meg a modernitás jelenségeit, és hogyan alakította ez a hagyomány útjait. Vádként megjelent a középkori elmaradottság sötétsége, amely az ortodoxiára a racionalitás fényének hiányát vetítette, a másik irányvonal pedig a Tóra fényét, az Örökkévaló világosságát hangsúlyozta, amely kizár minden sötétséget.

Fotó: Rubin Eszter

A soá után néhányan még visszajöttek az életben maradottak közül. Megpróbálták ugyanott folytatni az Istenben meg nem rendült hitük irányította életet. De nem lehetett. Nem látták őket szívesen a faluban, kínos volt a jelenlétük. Hagyták elhurcolni őket, és amint nagy döndüléssel rájuk csapódott a vagon ajtaja, már hordták is szét a szomszédok az üresen maradt házból az ágyneműt, párnát, takarót, tányérokat, lábost, bögrét. Átcipelték az ágyakat – ezeknek már úgysem kell. Szélnek eresztették a zsidó macskát, ásóval agyonütötték a kutyát, mert csak nem tágított a sarkukból, míg felásták a zsidók kertjét, hogy megtalálják az „elrejtett aranyat”. De hiába dolgoztak annyit a forrón tűző nyári ég alatt, nem találtak semmit. „Ki tudja, hová rejtették a ravasz zsidók a harácsolt kincseket”.

Végül nem volt maradásuk a túlélőknek. Nap nap után szembejött az utcán halott édesanyjuk ruhájában egy-egy helyi asszony. A párttitkár ellenőrizte a zsidókat a zsinagógában, mit csinálnak szombaton, mi ez a gyanús gyülekezés. Lehetetlenné vált itt az élet. Persze régóta az volt, csak sokáig, túl sokáig nem akartak szembesülni vele. Eltűntek mindenütt a vidéki zsidók végleg, üresen tátongó tóraszekrények, málló téglák, szomorú imaházak maradtak utánuk. Élettel többé senki meg nem tölti a néma épületeket. Magányosan várták a pusztulást, hűen egykori gazdáikhoz, akik valaha héberül felhangzó imával töltötték be a teret hétköznap reggelenként és minden ünnepen.

A kiállítás megtekinthető a Páva utcai zsinagóga karzatán.

Az olvasó szeme előtt elevenedik meg az askenáz ortodoxia régi világa

Az Egy fény a szorongatásban című kötet egy olyan világot tár elénk, amely mára már teljesen eltűnt. A könyvet csütörtök este Villányi Benjámin szerkesztő Zima András történésszel, a Holokauszt Eml…

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp