A 10 legjobb film a zsidóságról, zsidó identitásról

Etiópiától a nácik iskoláiig, a vadnyugattól Magyarországig, a klezmerzenészektől a musicalekig, mától fél évszázaddal ezelőttig: a zsidó identitást mindig, mindenhol keresik a filmeken. Összegyűjtöttük a tíz legjobbat.

Nem nagyon volt olyan korszaka a modern filmkészítésnek, nem nagyon volt olyan ország, nem nagyon volt olyan műfaj, amelyben ne került volna szóba a zsidó identitás megélése vagy keresése, akár szélsőséges, akár pont zsigeri egyértelműsége miatt felkavaró módon. Európától Hollywoodig, történelemtől a kortárs társadalompolitikai kérdésekig, kasszasikertől dokumentumfilmig: annyi van, hogy lehetetlen kiválasztani a legjobb filmeket a zsidó identitásról. De íme egy válogatás kronológiai, tematikus, műfaji és földrajzi értelemben is a lehető legszélesebb körből.

Agnieszka Holland: Európa, Európa (1990)
A művészet egyik alapszabálya, hogy ha igazán hatásosan akarsz beszélni valamiről, beszélj annak hiányáról. Akkor tehát hogyan is lehetne megrázóbban beszélni a zsidó identitásról, mint egy olyan zsidó fiú történetén keresztül, akit a nácik tartottak legjobb bajtársuknak? És ha ez önmagában még nem lenne elég súlyos mondat: az Európa, Európa igaz történetet dolgoz fel, a ma is élő Solomon Perel gyerekkorát. Perel a nácik üldöztetései elől menekülve és újra csak menekülve kötött ki épp üldözői karmai között, csak épp olyan sikeres inkognitóban, hogy még a Hitlerjugendbe is felvették. Soha nem készült, és talán már soha nem is fog olyan film készülni, amely ennél metszőbben, sokkolóbban és megdöbbentőbben beszélne a zsidó identitásról, a háborús években azzal járó rettegésről és a nagyon finoman szólva is ellentmondásos helyzetekről, amelyekbe a zsidókat a történelem kényszeríthette.

Európa, Európa

Norman Jewison: Hegedűs a háztetőn (1971)
Ha össze lehet hasonlítani a kettőt, a Hegedűs a háztetőn az Európa, Európa tökéletes ellentéte: amennyire az a szélsőségeket mutatja be, ez annyira a zsidóság legalapvetőbb dilemmáiról szól. Mit jelent zsidónak lenni a többi nép között? Mit jelent zsidóként folyton vitában állni az Örökkévalóval? Mit jelent a hagyomány? Mit tehet az apa, ha a gyermekei épp ezekkel a hagyományokkal szemben cselekednének, és mit, ha egyenesen keresztény családba házasodnának? Persze a Hegedűs a háztetőn sem szakadhat el a történelemtől, és nem tud nem beszélni az üldöztetésről, a pogromokról is. Nem csoda, hogy talán a világ leghíresebb, zsidósággal foglalkozó műalkotása ez a musical: minden benne van, aminek legelőször szóba kell kerülnie, ha ez a téma kerül terítékre.

Bereczki Csaba: Soul Exodus (2016)
Ja, igen: a Hegedűs a háztetőn további nagyon fontos eleme a klezmer zenéje. Ami nem csak olyan, mint a legtöbb musicalben a zene, tudniillik műfaji elem, hanem egy újabb eszköz a zsidóság megélésének ábrázolására. Mert hogy is ne lenne a klezmer alkalmas erre is? Épp erről szól, megint csak egész más eszközökkel a Soul Exodus című magyar dokumentumfilm: Bereczki Csaba rendező az amerikai klezmerzenekar, a The Brothers Nazaroff tagjait kíséri el útjukon szerte a világban – és persze saját magukon belül. Mert ők sem csak a koncertjeik közönségét, de saját magukat, saját zsidó identitásukat is keresik a zenéjükkel.

Kabay Barna – Gyöngyössy Imre: Jób lázadása (1983)
Valószínűleg nincs híresebb magyar, a zsidóság témáját körüljáró film, mint a Jób lázadása, amelyet nemcsak a magyar szakma díjazott és emelt piedesztálra, de Cannes-ban is díjazták, és Oscar-díjra is jelölték. Ráadásul Zenthe Ferenc és Temessy Hédi alakítása is megkerülhetetlen részei a magyar filmművészetnek. A film a már a puszta évszámot leírva is vészterhes 1943-ban játszódik: ekkor fogadja örökbe a főszereplő zsidó házaspár a keresztény Lackót, hogy amíg még lehet, megtanítsák neki mindazt, ami fontos az életről, a Megváltóról és az emberségről: hogy továbbadják a saját identitásukat. „A zsidóüldözés tragédiájával foglalkozó filmek közül a Jób lázadása a leghitelesebb és legmegindítóbb” – írta róla a New York Post.

Jób lázadása

Radu Mihăileanu: Élj és boldogulj! (2005)
Ahogyan a Jób lázadása házaspárja egy szőke, keresztény fiúnak adja tovább az életét, úgy az Élj és boldogulj!-ban egy fekete, etiópiai születésű kisfiúnak kell magát zsidónak vallania, hogy életben maradhasson, és Izraelbe kerülhessen, ami maga a biztonság a szudáni menekülttáborhoz képest. De mit jelent a származás, és mit mindaz, amit az ember nem a születéssel, hanem az élettel szív magába? Ki a zsidó egyáltalán? Az identitás mindig megválaszolhatatlan kérdéseket generál – a művészek dolga pedig mindig megpróbálni válaszolni ezekre.

Robert Aldrich: Rabbi a vadnyugaton (1979)
Amikor az ember már azt hinné, a zsidóságról csak nyomasztó filmeket lehet készíteni, érdemes vetni egy pillantást Hollywoodra, ahol mindenre van egy megnyugtatóbb válasz. Például a Gene Wilder és Harrison Ford főszereplésével készült Rabbi a vadnyugaton – más fordításban San Franciscó-i kölyök –, amely tulajdonképpen a közönségbarát feldolgozása az Élj és boldogulj vagy az Európa, Európa alapkérdésének: mit tesz az ember, ha gyökeresen más közegbe kerül, mint amiben született? Csak éppen Avram Belinski, a lengyel rabbi itt a vadnyugaton találja magát, mikor épp átvenné a San Franciscó-i vallási közösség vezetését, és ez az a közeg, ami arra kényszeríti, hogy a Szentírásból ki nem olvasható dolgokat tanuljon az életről.

A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált idén online rendezik meg, filmjei és kísérőprogramjai internetes streamként, közvetítésként tekinthetők meg november 24. és december 6. között. További információ és részletes program: www.zsifi.org

Edoardo Ponti: Előttem az élet (2020)
Na nem mintha a közönségfilm automatikusan közönségbarát is lenne: a lista legfrissebb darabja, a mindössze néhány hete a Netflixen bemutatott Előttem az élet legkevésbé sem az élet az élet napos oldalát vizsgálja. A film, amely Sophia Loren talán utolsó nagy szerepe miatt jelentett szenzációt, alapvetően sokkal inkább a szeretet erejéről és a mindenen átívelő emberségről szól, mégis, mint a felszín alatt fortyogó láva, végigkíséri a zsidóság témája, hiszen a főszereplő, Rosa mama (őt játssza Loren) alkarján ott a tetoválás, és egész életére rányomja a bélyeget a származásával járó, minden más nehézségnél alapvetőbb hatású trauma. Talán pont ezt jelenti az identitás: valami, ami akkor is az éned kitörölhetetlen részét képezi, ha nem is akarnál vele foglalkozni egyáltalán.

Maria Schrader: Unorthodox – A másik út (2020)
Nem az Előttem az élet volt a Netflix egyetlen idei olyan dobása, amely a zsidóság kérdéseivel foglalkozik. Az Unorthodox megtörtént eseményeket dolgoz fel egy minisorozatban, Deborah Feldman önéletrajzi regényét: a sorozatban az Esty nevű lány egy brooklyni ultraortodox közösségben, elrendezett házasságban éli boldogtalan életét, amíg Berlinbe nem szökik, hogy ott megpróbáljon kialakítani egy szekuláris életet. Ha az Előttem az élet azt mutatta meg, milyen az, amikor az identitás magától is jelen van, az Unorthodox azt, milyen az, ha az ember megpróbálja kitépni magából azt, amit identitásnak nevezve ültettek a bőre alá, hogy rájöhessen, valójában, organikusan mi is lenne ott ahelyett.

Unorthodox

Ephraim Kishon: Sallah Shabati (1964)
Egy ilyen listából sem az izraeli filmek, sem Ephraim Kishon nem maradhatnak ki, sem pedig az az időszak, amelyről a Sallah Shabati szól: a bevándorlók érkezéséről Izraelbe – hogy ott az Ígéret Földje helyett eleinte csak a káosz földjével találkozzanak. Kishon komédiájának már a címe is keserű vicc: a főszereplő neve szójáték, és az „Elnézést, hogy idejöttem” kifejezésre utal. Ez volt az a film, amely széles körben ismertté tette a később a Hegedűs a háztetőn-nel világhírűvé váló Chaim Topolt. És ez volt az első izraeli film, amelyet Oscar-díjra jelöltek.

És végül: Woody Allen életműve
De ha van valami, ami nem maradhat ki a zsidó identitásról szóló filmek listájáról, hát az Woody Allen neve. Nehéz lenne kiválasztani egy filmet a hatalmas életműből – bár az ember szíve szerint rávágná az Annie Hallt vagy a Manhattant –, de az tény, hogy a huszadik század végének zsidó életérzését a diaszpórából senki nem tudta annyira pontosan, annyira viccesen és annyira találóan ábrázolni, mint Woody Allen, aki olyan sok filmjében lubickol a New York-i zsidó értelmiségi sztereotípiáiban – és minden neurózisában. A huszonegyedik században nem lehet úgy zsidó filmről beszélni, hogy az ember lelki szemei előtt legalább egy pillanatra ne villanjon fel Woody Allen fizimiskája. Vagy ha lehet, vessenek a mókusok elé!

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp