Zsidóság és eutanázia – Magyar rabbik a Karsai-ügyről

Meghatározó közéleti témává vált Karsai Dániel, a halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász ügye, aki az eutanáziát szabályozó törvények módosítása céljából a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A téma aktualitása miatt megkerestünk ortodox, neológ és reform rabbikat, hogy megtudjuk, mi a zsidó vallás tanítóinak álláspontja ebben a kérdésben.

Karsai Dánielt 2022 augusztusában amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) diagnosztizálták. A betegség az izmok mozgatásért felelős idegsejtek pusztulásával jár, mely idővel az izmok elsorvadását eredményezi, ami teljes bénuláshoz vezet. A legvégső fázisban a légzőizmok is leállnak, így a betegek a szó szoros értelmében megfulladnak. Az ALS az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan.

A jelenleg érvényben lévő törvények szerint eutanázia legálisan nem végezhető Magyarországon. Sőt, a hatályos jogszabályok értelmében, Magyarország ún. extraterritoriális hatállyal, azaz külföldön is büntetőjogi eszközökkel üldözheti a méltóságteljes eltávozásban segítséget nyújtókat. Példának okáért, ha én elkísérem – az önálló utazásra már képtelen – rokonomat, barátomat egy svájci eutanázia-klinikára, akkor itthon, a passzív részvételem miatt, akár 5 év börtönre is ítélhetnek. Karsai szerint a mostani magyar szabályozás sérti a betegek alapvető emberi jogait, ami miatt pert indított a magyar állammal szemben Strasbourgban.

Az üggyel kapcsolatban hazai ortodox, neológ és reform rabbikat kerestünk meg. A megkérdezettektől azt kértük, hogy az eutanáziáról általában, valamint Karsai konkrét céljairól is mondják el a véleményüket.

Oberlander Báruch rabbi, a haszid ortodox Chábád Lubavics irányzat magyarországi vezetője válaszul két cikket küldött, melyeket teljes terjedelmükben az EMIH lapjában, az Egységben közöltek. A rabbi elsőként azt emelte ki, hogy a zsidóságban az élet védelme szinte mindenen felül áll. Meglátása szerint az ember élete olyan szent, hogy azt nem lehetséges minősíteni vagy rangsorolni, mondjuk aszerint, hogy mennyire jó vagy rossz. Az aktív eutanáziával kapcsolatban az ortodox rabbi azt írta, hogy

„A háláchá egy haldokló megölését is gyilkosságnak tekinti. Ebből következik, hogy a kegyes halál a zsidó jog és etika szerint nem létezik, gyilkosságnak számít […].”

Oberlander ehhez azt is hozzátette, hogy mivel a zsidóság tiltja az öngyilkosságot, amelyet ugyanúgy elítél, mint más életének elvételét, így az eutanázia sajátkezűleg elkövetett formája sem lehet megengedett. Ugyanakkor, meglátása szerint, a vallás lehetővé tesz bizonyos szintű passzív eutanáziát, de csak rendkívül speciális körülmények között: „ha 1. egy pokoli kínokkal teli, 2. gyógyíthatatlan állapotú, 3. rövid élet[ről van szó – Ő.Á.] […]”.

Ilyen esetben Oberlander szerint az embernek joga van kérni, hogy ne hosszabbítsák meg az életét, így például nem kell lélegeztetőgépre kapcsolni vagy éppen újraéleszteni. Nem lehet azonban olyan szükségleteket megvonni a betegtől, mint pl. az oxigén vagy a folyadék. A rabbi szerint ezeket még a beteg akarata ellenére is biztosítani kell.

Oberlander úgy véli, hogy az ember élete nem az ember sajátja, amelyet egy talmudi idézettel támaszt alá: „a beleegyezésed nélkül születtél meg és a beleegyezésed nélkül fogsz meghalni”.

Radvánszki Péter, a neológ Páva utcai zsinagóga reform végzettségű rabbija rendkívül összetettnek látja a kérdést, és már válasza elején megjegyezte, hogy a Karsai-ügyben azért is nehéz állást foglalnia, mert a zsidó jog nem köti azokat, akik nem zsidók. Ehhez rögtön hozzátette azt is, hogy a gondolatai nem függetleníthetőek a holokauszt során végbement ún. eutanáziaprogramtól sem. A rabbi itt arra próbált rávilágítani, hogy a korlátozatlan eutanázia szélsőséges esetekben borzalmas következményekkel járhat. Az eutanáziaprogramot egyébként Oberlander rabbi is megemlítette a cikkében, amely szerinte a velejárója annak, ha rangsorolni próbáljuk, hogy melyik élet mennyit ér.

Radvánszki válaszában azt írta, hogy a zsidó jog polgári jogi kérdésekben alapvetően az állami törvényeket követi – ez az ún. diná d’málchutá diná koncepció. A rabbi szerint

igaz, hogy a zsidó hagyomány a passzív eutanázia néhány formáját megengedi, minden mást azonban tilt. Ráadásul a fentebb említett diná d’málchutá diná miatt ezek, az eutanáziával kapcsolatos engedmények csak olyan országokra érvényesek, ahol az adott állam törvényei ezt lehetővé teszik.

A rabbi szerint azért nagyon nehéz egységes álláspontot kialakítanunk az eutanáziáról, mert minden eset olyannyira egyedi. Radvánszki fontosnak tartotta kiemelni, hogy az eutanáziával kapcsolatos zsidó vallási előírások megsértése nem von maga után vallásjogi következményt, legfeljebb a vallásos közösségtől való eltávolodást erősítheti. A rabbi a Karsai-üggyel kapcsolatban azt írta, hogy az eutanáziában történő passzív részvétel tekintetében szükségét érezné a hazai törvények enyhítésének.

Verő Tamás, a Frankel Leó úti zsinagóga neológ főrabbija rövid válaszának elején leszögezte, hogy az Örökkévalót illeti a döntés, hogy kit és mikor szólít magához, „ebbe beleszólásunk nem lehet.” Ehhez azonban hozzátette azt is, hogy egyes rabbik napjainkban aktívan foglalkoznak a passzív eutanáziával, amely Verő szerint egy olyan téma, amivel egyértelműen szükséges foglalkozni.

A főrabbi Karsai törvénymódosítási törekvései kapcsán azt írta, hogy tudvalevő, hogy „Mi is minden évben újra és újra végig olvassuk Mózes Öt Könyvét, és évről évre ugyanazon szöveg más és más mondanivalót, iránymutatást ad számunkra.”

Éppen ezért, Verő Tamás meglátása szerint, egy ország törvényeit is rendszeresen újra kell olvasni, és a megfelelő módon véleményezni. Válaszában – kicsit talán Radvánszkihoz hasonlóan – az egyéni esetek egyéni megítélését és mérlegelését szorgalmazta.

Radnóti Zoltán, a neológ Bét Sálom zsinagóga főrabbija Jób könyvének egyik passzusával kezdte válaszát: „Az Örökkévaló adta, és az Örökkévaló veszi el. Áldott az Örökkévaló neve!”. (Jób 1:21) A főrabbi, a többi megkérdezetthez hasonlóan, rögtön kiemelte, hogy a zsidó vallásban a világ legszentebb értéke maga az élet, így az élet védelme szinte minden más törvénynél fontosabb. Radnóti szerint „Isten ránk bízta az ő végtelen létének egy részét, hogy mi ezzel alkossunk. Éppen ezért születtünk meg, hogy azt a különlegességet, – amit csak mi tudunk adni a világnak –, Isten általunk küldte el a többi embernek.”

Márpedig az Örökkévaló belénk helyezett darabjától, Radnóti főrabbi szerint, nem foszthatjuk meg önhatalmúlag a többi embert. Éppen ez az oka annak, hogy a Tóra a gyilkosságot és az öngyilkosságot is tiltja.

A főrabbi szerint az aktív eutanázia vallásjogilag gyilkosság, még akkor is, ha azt kegyesen és biztonságosan, a másik fél kérésére hajtjuk végre. Oberlanderhez és Radvánszkihoz hasonlóan ő is elismeri, hogy az orvostudomány fejlődésével egyes rabbik egyre megengedőbbek a passzív eutanáziával kapcsolatban. Ettől a kérdéskörtől azonban szerinte a legtöbben ódzkodnak, ugyanis ez „élet-halál kérdése, amely […] isteni privilégium.”

Kelemen Katalin reform rabbi, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség vallási vezetője is elismerte, hogy a judaizmus legalapvetőbb értéke az élet mindenek fölött való tisztelete, az élet szentsége. Szerinte azonban ez nem minden esetben mond ellent az eutanázia puszta gondolatának. Válaszában az ún. szentség-kódes fogalmára hivatkozott, ami alapvetően megkülönböztetést, szétválasztást jelöl, amelyben a minőség fontos szerepet játszik. Úgy gondolja, hogy az élet szentségét, a minőségi élet élése jelenti számunkra. Ennek alátámasztására idézett a Tórából: „Lásd, elébed tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat [..] az életet és a halált tettem eléd, az áldást és az átkot! Válaszd tehát az életet […]”. (5. Mózes 30:15,19)

A rabbi szerint

a választandó élet itt egyértelműen a jóval és az áldással asszociálódik, így szerinte logikusan merülhet fel a retorikus kérdés: „[…] ha már nem jó és áldás az az élet, szabad nem azt választani?”

Kelemen Katalin úgy véli, hogy az eutanázia lehetősége akkor merül fel, amikor már nemhogy nem fokozható, hanem egyáltalán nem is tartható fenn az élet minősége, sőt az ilyen állapotokat igen gyakran rettenetes fájdalom, szenvedés kíséri. Szerinte más világvallástól eltérően a zsidóság soha nem tartotta értéknek az önmagáért való szenvedést, hiszen a források szerint még a kivégzésre ítélt bűnözőket is begyógyszerezték, hogy csökkentsék szenvedésüket. (Szanhedrin 43a)

Véleménye szerint összefér a zsidóság szellemével a kegyes halál lehetősége. Meglátása szerint, „az olyan esetekben, amikor valakinek az élete már visszavonhatatlanul elvesztette az értelmét, méltóságát, mindazt, ami jó volt benne, s már csak szenvedés várna rá”, feltétlenül jár a kegyes halál választásának joga. Ebből következik, hogy Karsai Dániel törekvéseivel is szimpatizál. „Csodálatra méltó és mélyen zsidós az, hogy nem csak a saját emberi jogaiért küzd, hanem saját sorsát precedensként láttatva tenni akar valamit a tikun olámért, a világ megjavításáért” – zárta sorait Kelemen Katalin.

Kérdéseinkkel megkerestük Grósz Andort, a Mazsihisz orvosprofesszor elnökét, valamint az ortodoxia régi tagságát tömörítő Somré Hádász Hitőr Egyletet is, válaszaikat azonban cikkünk megjelenéséig nem állt módjukban megküldeni lapunknak.