Folytatódik a Márai Ilona naplójából készült négyrészes kisszínházi sorozat.
Lola az Magyarországról való elutazásuk előtti estén, szabadon idézve Ruth könyvéből, ezt írta a naplójába:
„1948. VIII. 30.
Úgy érzem magam, mint a bibliai Ruth: ’Ahol te vagy, ott vagyok én, ahol a te hazád, ott az én hazám.”
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) egyik kulturális programjaként – a HELIKON Könyvkiadó, és a KuglerArt Szalon támogatásával – mutatja be a Lola naplója című, négyrészes irodalmi-kisszínház sorozatot a RETIKÜL Női Irodalmi szalon műsorában.
Színpadi előadásként különleges ez a sorozat, mert a Márai házaspár emigrációjának négy különböző állomásán játszódó négy rész úgy követi egymást, mint egy négy részes filmsorozat egymáshoz szorosan kapcsolódó epizódjai.
Lola számára „Ő” (így utal férjére) volt a legfontosabb. Mégis, sokkal több volt, mint a nagy író, Márai Sándor felesége. Naplóiban nyíltan beszél házaséletük hullámzásairól, és arról is, hogyan éli meg ő Márai alkotói válságait, érzelmi távolodásait, és mekkora árat fizet egy-egy regény elkészüléséért.
Őszintén, szabadon, érzékenyen, humorral ír életük eseményeiről, az emigrációjuk különböző állomásain őt ért benyomásairól, a tájakról, emberekről. Beszél álmairól, érzelmeiről, örömeiről, fájdalmairól. Gyakran ír a hullámokban rátörő honvágyról, a Magyarországra való visszatérés reményéről, később pedig ennek a reménynek feladásáról.
De ír mindennapi kis örömökről, bosszúságokról, háztartási ügyekről: főzésről, vásárlásról, ruhákról, kalapokról, harisnyákról, cipőkről…

Feljegyzései izgalmasak, mert olyasmit is elmesél kettejük életéről, amit Márait olvasva eddig nem tudhattunk meg.
De a legfontosabb talán mégis az, hogy a Márai Sándor naplóiban itt-ott felbukkanó L. betűk mögött most alakot ölt az a nő, akinek halála után az író ezt írta:
„Hatvankét éven át éltünk együtt, volt szerelem, harag, minden, ami a közös életből múlhatatlanul következik, de azt, hogy ennyire összenőttem vele, eddig nem tudtam.”
A Márai Ilona naplójából készült négyrészes kisszínházi sorozat harmadik részét szeptember 26-án mutatják be a KuglerArt Szalonban.
Előadják: Takáts Andrea, Hegedűs D. Géza
Szövegkönyv: Takáts Andrea
Helyszín: KuglerArt szalon
Regisztráció/ jegyek: kuglerartjegyek@gmail.com
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!