Balázs Gábor: Jár-e a zsidóknak nemzetállam?

“A nemzetállami törvény elfogadása nem tette Izraelt apartheid országgá és nem vetett véget a demokráciának. Ugyanakkor az is világos, hogy egy vállaltan nemzeti szellemű törvényről van szó”, írja Balázs Gábor a magyarnarancs.hu-n megjelent cikkében.

A törvény célja, szándékai nem érthetőek meg anélkül, hogy egy pillantást vessünk az előzményeire.  Az 1950-es években vita zajlott arról, hogy legyen-e Izraelnek alkotmánya, és végül a kultúrháború kitörésétől való félelem miatt nem lett.

Az a kompromisszum született, hogy Izraelnek nem lesz alkotmánya, lesznek viszont olyan, „sarkalatos” törvényei, amelyek nagyjából egy alkotmány státuszával rendelkeznek. Eleinte ezek a törvények lassan születtek meg, és a bíróságok jellemzően úgy kezelték őket, mint bármelyik másik, „átlagos” törvényt.

1992-ben, amikor egy újabb alkotmányozási kísérlet vallott kudarcot, két olyan sarkalatos törvényt fogadott el az izraeli parlament, amelyek az emberi jogokkal foglalkoztak. Az egyik az emberi méltóságra és szabadságra, a másik pedig a foglalkozás szabadságára vonatkozó törvény volt. E törvényeket későbbi alkalmazásuk során alkotmányos forradalomként értelmezték, azaz a Legfelsőbb Bíróság szerint elsőbbséget élveznek a többi törvénnyel szemben. (Az emberi méltóságra és szabadságra vonatkozó törvényt tulajdonképpen az izraeli Alapvető Jogok Nyilatkozatának tekintették.)

A jobboldal már ekkor élesen kritizálta mindezt, úgy látták, hogy ez az „alkotmányozó forradalom” illegitim és a bírói hatalom javára felborította a hatalmi ágak közötti, addig gondosan őrzött egyensúlyt. Továbbá úgy érezték, hogy az izraeli Függetlenségi Nyilatkozatban deklarált egyensúly az állam zsidó és demokratikus jellege között szintén veszélybe került. A 2010-es évek elején ezt a vélt egyenlőtlenséget a jobboldali kormánytöbbség megkísérelte meg kiegyenlíteni, és ezért kezdeményezték a nemzetállami törvény elfogadását.

Az utóbbi években a két oldal közötti viták egyre inkább arról szóltak, hogy ki hivatott dönteni arról, mi a helyzet akkor, ha látszólag vagy ténylegesen szembekerül egymással az állam zsidó és demokratikus jellege, ki jogosult arra, hogy eldöntse, hogy az egymással ellentétbe kerülő alkotmányos értékek közül melyik írhatja felül a másikat.

A jobboldali képviselők szerint demokratikusan, tehát a választókat képviselő parlamenti pártok szavazattöbbségével kell dönteni. A baloldal ezt a hatalmat az elsősorban baloldali érzelmű, világi és európai származású tagokból álló Legfelsőbb Bíróság kezébe helyezte volna. A baloldal döntése olyan szempontól egyáltalán nem meglepő, hogy az úgynevezett alkotmányos forradalom óta a Legfelsőbb Bíróság számos alkalommal ítélt a nem zsidó kisebbség javára etnikai konfliktushelyzetekben. Például 1989-ben egy beduin városnak megadta azt a jogot, hogy megtagadják a földjük bérbeadását egy zsidó rendőrtisztnek. 2000-ben viszont, amikor Katzir város tulajdonában lévő zsidó közösségi tulajdonban lévő földet nem akart bérbe adni egy arabnak a tulajdonjoggal rendelkező Jewish Agency, ezt alkotmányellenesnek minősítették. (Mindkét esetben közösségi és nem magán-földtulajdonról volt szó.)

1988-ban a Legfelsőbb Bíróság törvényen kívül helyezte a Kách nevű radikális jobboldali pártot, de 2003-ban törvénytelennek minősítették a Parlament illetékes bizottságának döntését, amelyben elítélték Azmi Bishara-t, aki aktív terroristák jelenlétében mondott beszédében Izrael elleni ellenállásra buzdított.

Ezekkel és más döntésekkel kapcsolatban a fő probléma nem az volt, hogy maguk a döntések erősen vitathatóak, hanem az, hogy a Legfelsőbb Bíróság olyan autoritást igényelt magának, amelyet a törvények nem biztosítottak számára és a bírák által vallott alapelvek alapján felülírták az izraeli parlamenti többség döntéseit. A főbírák tehát politikai szereplőkké válva érvényesítették saját értékszemléletüket és világnézetüket.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság legendás elnöke, Aharon Barak olyan tágan értelmezte a két említett alaptörvényt, hogy ez lehetővé tette a bírák számára minden olyan törvényt felülírását, amelyekről úgy érezték, hogy ellentétes az erkölcsi elveikkel. Ugyanakkor nem létezett olyan alaptörvény, amely rögzítette volna Izrael zsidó nemzetállam jellegét, nem létezett tehát olyan jogi kényszer, amely a Legfelsőbb Bíróságot arra kötelezte volna, hogy egyenlő súllyal mérlegelje ezt a szempontot is.

A teljes cikk itt olvasható:

Jár-e a zsidóknak nemzetállam?

A tavaly elfogadott izraeli nemzetállami törvény nagy port kavart fel, annyira nagyot, hogy nem is látszott tőle, sem az, hogy valójában mi ez a jogszabály, sem pedig az, hogy keletkezésének milyen jogi és politikai előzményei voltak. Ez nem újdonság, hiszen véleményt nyilvánítani egy törvényről mindig könnyebb, mint megfelelően tájékozódni róla.

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp