Leszedeti az Izraelt gyalázó hirdetéseket London muszlim polgármestere

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Sadiq Khan, London polgármestere vandalizmusnak minősítette azokat az Izraelt rasszistának nevező hirdetéseket, amelyek nemrég jelentek meg a város utcáin. Khan bejelentette, hogy el fogják távolítani a sértő hirdetéseket.

„Izrael egy rasszista törekvés” – olvasható azokon a nagy méretű hirdetéseken, amelyek nemrég jelentek meg London buszmegállóiban. Mint kiderült a hirdetések elhelyezésére sem a városi közlekedési vállalat, sem pedig a reklámfelületeket értékesítő cég nem adott engedélyt.

 

A városházán azt gyanítják, hogy a posztereket egy Londoni Palesztin Akció elnevezésű csoport helyezhette ki. A csoport olyan londoni emberek hálózatának határozza meg magát, akik „kreatív módon cselekszenek az izraeli apartheid ellen. A bojkott mozgalom (BDS) és más hatékony eszközök bevetésével próbálják kifejezni szolidaritásukat a palesztinokkal.”

A londoni polgármester szóvivője azt közölte, hogy a sértő hirdetések kihelyezése engedély nélkül történt, és vandalizmusnak minősül. Valószínűleg hat darab ilyen poszter kerülhetett ki a város buszmegállóiba, és a lehető leghamarabb el fogják távolítani ezeket a hirdetéseket.

(Jewish News)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp