Azóta is szomorú minden vasárnap

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Seress Rezsőnél tragikusabb sorsú magyar zenész talán nem is létezett: az egyetlen magyar világsláger zeneszerzőjeként Amerikában dúsgazdag lehetett volna, ő mégsem ment, helyette inkább az itthoni nyomorgást választotta, fél vesével, a szeretett hetedik kerületben. A Szomorú vasárnap valóságos öngyilkossági hullámot indított szerte a világban, a dal korra és nemre való tekintet nélkül szedte áldozatait. Végül Seress Rezső maga is véget vetett életének.

“Hol lesznek már a Beatlesek, mikor én még mindig itt leszek?” – tette fel a költői kérdést Seress Rezső, az egyetlen igazi magyar világsláger gazdája. A Szomorú Vasárnap több mint nyolcvan éve indult el hódító útjára, és Goethe Wertherje után ismét divatba hozta az öngyilkosságot.

Miközben a Spitzer Rudiként ismert kis pesti ripacs napról napra, nyomorogva élt Budapesten, esténként pedig cigarettafüstben szórakoztatta a közönséget a Dohány utcai Kulacsban, majd az Akácfa utcai Kispipában, addig európai lapok tucatjai írtak az öngyilkosok himnuszáról. Idővel már a New York Times is arról cikkezett, hogy a dal hatására tömegek vetik magukat a Dunába. Közben itthon alig ismerték, és még ennél is kevesebben voltak azok, akik elismerték.

Seresst, aki egyébként zenei képzettség nélkül, fél kézzel pötyögtette a zongorát, sikerei ellenére a többi zenész nem igazán vette emberszámba, a kis dilettánsként és a füttyös muzsikusként  emlegették, mert kottát olvasni nem tudott, dalait pedig fütyülve komponálta. Otto Klemperer német karmester és zeneszerző csak annyit írt róla: nem muzsikus – csak zseni.

Seress azonban nem csupán egyslágeres zseni volt, hanem igazi jelenség a budapesti éjszakában. Ajkára cigarettát biggyesztve foglalt helyett a zongora mögött, amelyen klimpírozva játszotta jellegzetesen pesti kocsmamelódiáit a gyakran csak a kis New Yorkként emlegetett Kulacsban. Bizonyára azt sem nehéz elképzelni, hogy a zsidótörvények idején, milyen hatást váltott ki a borgőzös pesti éjszakában, amikor Seress rákezdett a Szeressük egymást, gyerekek című opuszára.

Seress Rezső
Seress Rezső

Először katonának hívták be, aztán másképp alakultak a dolgok. Négy év nyomtalanság után tért vissza a szeretett hetedik kerületbe, igaz, fél vesével, mert a másikat lerúgta egy német tiszt. Az életét azonban egy másik németnek, illetve a Szomorú vasárnapnak köszönhette. Épp egy gödröt ásott valahol Németországban, amikor begördült egy Mercedes, amiből egy tiszt szállt ki, aki egyenesen hozzá lépett:
“Ezt a dögöt én nyírom ki.”  És máris rúgja, pofozza kifelé a gödörből Seress Rezsőt. “Képzelhetik, hogy meg voltam hatva a protekciótól!… No, és alighogy beértünk az első ház mögé, föltámogat, átad egy zsebkendőt, hogy letöröljem a számról a zugehört, és azt mondja: Herr Seress, bocsásson meg a durvaságomért, de másképp nem tudtam megmenteni Önt!”

 

A teljes cikk itt olvasható.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp