“Önerőből és nyitott szellemiséggel talán másfajta közösséget lehetne építeni”

Nem minden zsidó éli meg ugyanúgy a zsidóságát, hiszen számos más dolog is meghatároz minket: a családunk, a szakmánk, a hobbijaink, a politikai beállítottságunk… Számomra egyébként a ki zsidónál sokkal érdekesebb a hogyan merítsünk a zsidóságból kérdéssel foglalkozni.

„Ich bin Mitglied einer Minderheit, die immer geschimpft und geschändet, und im 1944 zum Tode verurteilt war, und dieser Urteil ist bis heute nicht aufgehoben worden… Milyen érdekes, hogy ezt a mondatot mennyivel könnyebb németül leírnom, mint magyarul. Egy kisebbség tagja vagyok tehát, amelyet mindig is üldöztek és gyaláztak, majd, 1944-ben, halálra ítéltek, s ezt az ítéletet mindmáig nem vonták vissza.  Ehhez a kisebbséghez tartozom tehát, amelyet történetesen zsidónak vagy zsidóságnak neveznek, de ennek semmi köze sincs az én zsidóságomhoz, az én saját, a zsidósággal kapcsolatos – a hozzá fűződő vagy a tőle elválasztó – személyes tudatomhoz; és végül semmi köze magához a valóságos zsidósághoz, ha egyáltalán létezik ilyen.”

Kertész Imre, Mentés másként, Magvető Kiadó 2011.

„A zsidóságomról való sejtelmeim a saját lelkemből származtak. Soha semmiféle megerősítést nem kaptak a családom révén, sőt, amikor később utánakérdeztem, egyáltalán nem értették, hogy miről beszélek. Én csak abban az értelemben vagyok zsidó, hogy életem legérzékenyebb szakaszában annak tartottam magam. Az ezzel járó konfliktusokat átéltem, és ez szinte fontosabb minden definíciónál. Miről is van szó? Kultúráról? Környezetről? Vallásról egy ateista esetében? Nem. Egy nagyon erős pillanatban kaptam egy ajánlatot arra, hogy felismerjem magam ebben az idegenségben. A leányfalusi moziban, vagy hatvanad magammal – csupa gyerek, magára hagyva –, láttam egy filmet a koncentrációs táborokról, hatévesen. Tévedésből ültettek be. Olyan volt, mintha tükörbe néznék.”

Németh Gábor, Szombat Magazin interjú, Várnai Pál 2007.

A személyes identitás magánügy, még ha a szociális és a kollektív identitás dimenziók és az ezeket meghatározó elbeszélési módok és szerep minták interakcióban is vannak vele. Az identitást folyamatként is felfoghatjuk, amelyben a személy a belső egyensúly és a társas adaptáció érdekében aktívan válogat az identitásminták között.  A személyes, a szociális és kollektív identitás ugyanakkor egybe is olvadhat – ekkor már nem feltétlenül szükséges és nem is mindig lehetséges a megkülönböztetésük.

Ki zsidó és mi a zsidó identitás: Vallás? Nép? Kultúra? Sorsközösség? Mi van, ha valakinek egyik sem? És ki határozza meg egyáltalán mi az, hogy zsidó?

A nem zsidókhoz hasonlóan a zsidók is sokfélék. Zsidó identitás is többféle létezik, hiszen nem minden zsidó éli meg ugyanúgy a zsidóságát. Vannak vallásosak és nem vallásosak, vannak hagyománykövetők, és vannak, akik inkább más vallások hagyományait gyakorolják. Vannak olyanok, akik egyszerre a hanukát és a karácsonyt is ünneplik, és vannak olyanok, akik egyiket sem. Vannak olyan zsidók, akiknek fontos Izrael, és vannak olyanok, akiknek nem. Vannak, akik számára a zsidóság fontos identitáskérdés, és vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem érdekel. Amellett, hogy valahogyan vélekednek a zsidóságról és saját zsidó identitásukról, számos más dolog is meghatározza őket: családjuk, szakmájuk, hobbijaik, politikai beállítottságuk, ízlésük…

Száz meg száz dolog választ el és fűz minket össze zsidóként és nem zsidóként is. Ha hajlandóak vagyunk a különbségeket nem másságként látni és érzékelni, lehetőségünk nyílik feltárni és átélni mindazt a sokszínűséget, amely körülvesz minket, és amely alakítja közösségeinket, társadalmunkat. Ha hajlandóak vagyunk észlelni és felismerni egymásban – bár ez nevelés és képességek kérdése is egyben – a közös identitásokat (szociális, közösségi, kollektív), és ezeket hídként, közös platformként elfogadni, valódi párbeszéd, vita és együttélés alakulhat.

Ugyanakkor sokkal érdekesebb és izgalmasabb számomra a hogyan merítsünk a zsidóságból kérdéssel foglalkozni, mint a ki a zsidó kérdéssel. Saját zsidó identitásomat, mint személyes – individuális identitást, fontos megélnem és folyamatoson konstruálnom. A meghatározó értékek, amelyek alapján a zsidóságomat élem már lassan ötven éve, nem magától értetődő módon alakultak. Sok ember, tanár, példakép, változó szituációk, örömteli és szomorú pillanatok teremtették halmazzá: az emberi élet tisztelete, az emberi jogok, a személyes szabadságjogok, az egyenlőség, az önmegvalósítás, a szolidaritás, a mások segítése és felhatalmazása, a tolerancia, a vallások és más kultúrák tisztelete, a párbeszéd és a vita, a jogállam, a demokrácia, a béke. Az írásom elején szereplő két idézet referenciapont a számomra, még akkor is, ha én nem tekintem a holokausztot (és az antiszemitizmust sem) zsidó ügynek. A zsidók áldozatai a holokausztnak és elszenvedői az antiszemitizmusnak.

Fontos lenne, hogy a mai zsidó közösségek (szervezett és formális keretek között működő intézmények, amelyek képviseleti erővel is rendelkeznek) vezetői a jelenleginél nagyobb mértékben koncentráljanak az oktatásra, a párbeszédre, a megbékélésre. Mindez akkor lesz hiteles, ha a zsidó közösségeken belül egy nyitott, pluralista, kreativitást ösztönző szellemiség állandósulna, valamint, ha a zsidóság megélésének minél több dimenzióját és az ehhez szükséges feltételeket biztosítanák. Nem az állam támogatásával és nem is feltétlenül az amerikai vagy európai zsidóság támogatásával. Önerőből, a közösségi identitás újraformálásával, olyan motivációk és szándékok alapján, amely egy reális és megvalósítható folyamattá tenné mindezt.

Talán a sors fintora, hogy olyan országokban és társadalmakban, illetve időszakokban éltem, ahol a szociális és a kollektív identitás dimenziók alapján mindig kisebbségben voltam. Nem a zsidó identitásom miatt, a személyes identitásom miatt, amely egy sor értékre épül.

Cernov Mircea, a Haver Alapítvány ügyvezetője, non-profit menedzsment tanácsadó