Meghalt Herman Wouk

A világhírű Zendülés a Caine hadihajón című regény amerikai zsidó szerzője május 27-én töltötte volna be 104. életévét. Könyveiben leginkább háborús élményeivel, illetve a zsidóság múltjával és jelenével foglalkozott.

Herman Wouk orosz zsidó emigránsok gyermekeként született New Yorkban 1915. május 27-én. A Columbia Egyetemen végzett, dramaturgként dolgozott. Miután az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, önként jelentkezett a haditengerészethez, 1943-tól a csendes-óceáni hadszíntéren szolgált, nyolc partraszállásban vett részt, több kitüntetést is kapott.

Herman Wouk

A háború után kezdett el írni, először rádiójátékokat, első regénye, az Aurora hajnalpír 1947-ben jelent meg. A nagy sikert azonban a Zendülés a Caine hadihajón című regénye hozta meg számára 1951-ben, a személyes háborús élményeken alapuló könyv Pulitzer-díjat kapott, tucatnyi nyelvre fordították le, színpadi és filmváltozat is készült belőle.

Woukot a háborús témákon kívül a zsidó múlt és jelen is foglalkoztatta, az 1959-ben megjelent Én Istenem című könyvében a zsidó hit személyes értelmezését adja. A ’90-es években kiadott Remény és Dicsőség című regények pedig Izrael történelmébe engednek betekintést.

1937 óta vezetett, száz kötetnél is terjedelmesebb naplóját 2008-ban a Kongresszusi Könyvtárnak adományozta, digitális változata nyilvánosan hozzáférhető. 2008-ban ő volt az, aki először megkapta a Kongresszusi Könyvtár életműdíját regény kategóriában. Memoárját százéves korában fejezte be.

(Index)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp