Az izraeli ellenzék befogadna szíreket, Netanyahu szerint ez újabb terrorveszélyt jelentene

Izraelben újabb ellenzéki vezető, ezúttal Jichák Hercog, a szociáldemokrata Munkapárt, egyben a parlamenti ellenzék elnöke szólította fel szíriai menekültek befogadására az izraeli kormányt. Benjamin Netanyahu szerint szerint ha megnyitnák kapuikat, azonnali lépéseket kéne tennie annak érdekében, hogy megvédjék országukat a veszélyes beszivárgóktól. Jichák Hercog egy tel-avivi szakértői találkozón múlt szombaton elmondta, hogy péntek éjjel telefonon megbeszélést folytatott Kamal Al-Labvánival, az európai száműzetésben lévő szíriai ellenzéki kormány egyik magas rangú vezetőjével.

“A szíriai ellenzéknek súlyos panaszai vannak a világ népeivel szemben” – mondta Hercog.

Jichak Hercog
Jichak Hercog

“Felszólítom az izraeli kormányt, hogy az eddig is megtett humanitárius erőfeszítésein túl fogadjon be szíriai háborús menekülteket is. A zsidók nem lehetnek közömbösek a menedéket kereső több százezer menekülttel szemben” – tette hozzá az izraeli politikus.

Múlt szerdán Eliézer Stern, a szintén ellenzéki Jes Atíd párt parlamenti képviselője szólította fel Benjámin Netanjahu miniszterelnököt Facebook bejegyzésében a menedéknyújtásra “meghatározott számú szíriai menekült számára”.

Izrael szíriai határán évek óta átengedi és orvosi segítségben részesíti a szíriai polgárháború katonai és civil sebesültjeit.

A súlyosabb eseteket különböző észak-izraeli kórházakba szállítják, s a könnyebb sebesülések ellátására egy tábori kórházat hoztak létre a határ mentén.

“Izrael nem közömbös a szír és afrikai menekültek tragédiáira, de az ország egyszerűen túl kicsit ahhoz, hogy befogadja és felszívja azokat, akik menekülni kénytelenek szülőhazájukból” – nyilatkozta a Haaretz szerint vasárnap Benjamin Netanyahu.

Benjamin Netanyahu
Benjamin Netanyahu

Az izraeli miniszterelnöke szerint ha megnyitnák kapuikat, azonnali lépéseket kéne tennie annak érdekében, hogy megvédjék országukat a veszélyes beszivárgóktól.

Netanyahunak egyébként ugyanaz az amerikai Arthur J. Finkelstein az egyik legfontosabb stratégiai tanácsadója, mint Orbán Viktornak.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp