Minden szimpatizánst várnak február 11-én 11.30-kor a Bécsi Kapu téren a szervezők.
Idén is több ízben megpróbálnak a szélsőjobboldali, nacionalista szervezetek február 11. alkamából közterületet lefoglalni a “becsület napja” ürügyén a fővárosban, írják az antirasszista ellendemonstráció szervezői közleményükben. Szerintük az esemény célja megemlékezni az 1945-ös Budapest ostromában, a kitörés alatt elesett magyar és német katonákra. A magyar szervezők többek között a Hatvannégy Vármegye és a Légió Hungária, külföldi támogatója a Blood and Honour.
A rendezvényt önkényuralmi rendszert dicsőítő jellege miatt már tavaly sem engedélyezte sem a rendőrség, sem a Kúria, ennek ellenére a Légió Hungária tavaly megjelent a budai várban, így idén is várható, hogy megpróbálják megtartani a megemlékezésüket.
1997-ben még a MIÉP szervezte az első “Becsület Napját” azóta mindig a jobboldali színtéren legerősebb csoport látja vendégül a több országból idelátogatókat. Mint írják, Budapesten mindig jobban tolerálták más európai fővárosokhoz képest az önkényuralmi jelképek hordását, a “hagyományőrzés” keretein belül.
Becsület Napi demonstráció a várban szélsőjobboldali szimpatizánsokkal
Az elmúlt évekből rengeteg képen megfigyelhetünk SS vagy Wehrmacht egyenruhás, horogkeresztet hordó vonulókat.
A hatályos törvények szerint nem tarthatók olyan megemlékezések, amik relativizálják a fasiszta terror bűneit. Idén már három helyszínt és több személyt tiltott le a rendőrség ebben az ügyben.
Az ellentüntetések az évek során változó intenzitásúak voltak, 2020-ban 500 résztvevővel nagyobb antirasszista tömeg gyűlt össze, mint ahányan a becsület napjára megemlékező szélsőjobboldaliak voltak. Radikális baloldali csoportok, ifjúsági szervezetek, roma érdekvédelmi-, zsidó- és szocialista diákszervezetek, valamint rengeteg civil demonstrált együtt.
Tavaly óta ez az esemény is célpontja a “Stop Nazi Glorification” kampánynak, ami egy több platformon terjedő mozgósítási felhívás Európa nacionalista felvonulásai ellen. A magyar Becsület napja a bolgár Lukow-felvonulással, a horvát Ustasa megemlékezéssel vagy a Rudolf Hess emlékére rendezett megemlékezéssel szerepel egy lapon.
Idén február 11-én a Bécsi Kapu téri ellentüntetésre a hazai csoportokon kívül osztrák, német és angol szimpatizánsokat is várnak a szervezők, a nemzetközi szolidarítás és a testvéries nácigyűlölet jegyében.
Antirasszista tüntetés a “becsület napja” ellen 2023 február 11. 11:30 Bécsi Kapu tér
Antirasszista tüntető
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
A Kibic Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.