Heisler boldog karácsonyt kívánt a magyaroknak

„Azonos állampolgári közösség tagjaiként közös vallási hagyományunk a Biblia és annak tanításai. Mindez összeköt Bennünket”, írta Heisler karácsonyi üdvözletében.

Boldog karácsonyt kívánt a MAZSIHISZ nevében a szervezet elnöke, Heisler András.

„A legnagyobb kortárs ortodox rabbik egyike, Shlomo Riskin azt mondta: a keresztény hagyomány szerint karácsony éjjelén született gyermek „rabbi példakép”, írja üdvözletében, majd hozzátette: a Názáretből való Jesua számos olyan dolgot hirdetett, amelyet így vagy úgy, de a rabbinikus zsidóságban is megtalálunk.

Heisler András

„A kereszténység a Tórából, a zsidóság prófétai és korai rabbinikus hagyományaiból nőtt ki, majd indult el világhódító útjára. Elvitte a nemzetekhez és egyetemessé tette mindazt, amit a judaizmus hitéből és etikájából megtartott”, írja. Szerinte – noha hosszú időre végtelenül eltávolodott a két vallás egymástól – az elmúlt időkben újra felismerték testvériségüket. „Nincs két másik vallás a Földön, amelyet ilyen erős kapcsok fűznének egymáshoz”, teszi hozzá.

Heisler András: Ami összekapcsol bennünket: boldog karácsonyt, Magyarország!

A legnagyobb kortárs ortodox rabbik egyike, Shlomo Riskin azt mondta: a keresztény hagyomány szerint karácsony éjjelén született gyermek „rabbi példakép”. A Názáretből való Jesua számos olyan dolgot hirdetett ugyanis, amelyet így vagy úgy, de a rabbinikus zsidóságban is megtalálunk. A kereszténység a Tórából, a zsidóság prófétai és korai rabbinikus hagyományaiból nőtt ki, majd indult el világhódító útjára.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp