Amíg közülünk akár egy ember nem szabad, egyikünk sem szabad

Gyárfás Judit hetiszakasz magyarázata a Pride felvonulás kapcsán szervezett LMBTQ-barát istentiszteleten hangzott el.

LMBTQ-barát istentiszetelet rendeznek már évek óta a reform zsidó hitközségek a Pride felvonulás napján a JCC Budapest – Bálint Házban. Idén, július Gyárfás Judit (Szim Salom Progresszív Hitközség) hetiszakasz-értelmezése hangzott el az eseményen, amelyet alább változtatás nélkül közlünk.
hetiszakasz: Bámidbár 30:2–32:42 Mátot  

       Bámidbár 33:1–36:13 Mászé

A Tóra negyedik könyve héberül Bámidbár, és ez egyúttal a Mátot – Mászé hetiszakasz helyszíne is. Bámidbár: pusztát, sivatagot, vadont jelent. A vándorlások, vagy vonulások (erről kapta nevét a Mászé hetiszakasz, a mászé héberül vonulások) története. A nagy kivonulás a szűk helyről, Micraimból, Egyiptomból, a szolgaság házából már lezajlott, most pedig éppen Moáb síkságain időzünk: mielőtt átkelnénk a Jordánon, és megérkeznénk Kánaánba.

Folytatódik a törvények ismertetése. Közvetlenül a Mátot – Mászé hetiszakaszt a különféle áldozatok bemutatásának leírása előzi meg. De míg ott a meghatározott időben bemutatott, és nyilvános áldozatokról olvashatunk, addig itt már a személyes fogadalmakról vagy megszorításokról. Van, akik szerint pont ezért követi egymást ez a két szakasz, mert fogadást, vagy felajánlást, esküt tenni az Örökkévalónak: neder, olyan, mint áldozatot bemutatni. Rabbi Nátán szerint aki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, az olyan, mintha személyesen oltárt emelne Neki, a Szentélyen kívül. Aki pedig meg is tartja: mintha áldozatot mutatna be az oltárnál.

Mózes a törzsfőkhöz, vagy fejedelmekhez, azaz korabeli vezetőkhöz intézi a szavait (innen kapta nevét a Mátot hetiszakasz, itt a mátot fejedelmeket jelent). Némelyik kommentár hozzáfűzi: nem véletlen, hogy ez nem a néphez szóló nyilvános beszéd. Hogy senkit se buzdítson eskütételre, fogadalomra. Egyes vélemények szerint egyenesen csak a bűnösök tesznek fogadalmakat, az erényesek vagy igazak nem fogadnak meg semmit. Erre utal a Kohelet 5:4 is: „Jobb, ha nem fogadsz, mintsem hogy fogadsz és nem fizeted meg.”

A Talmud egy külön fejezete szól az Fogadalmakról – Nedarim. A neder személyes, nem kötelező, Istennek tett fogadalom, vagy megszorítás, engesztelő áldozat. Pl. azt mondjuk az Örökkévalónak: ha te ezt és ezt megteszed, akkor én cserébe ezt és ezt fogom tenni. (Jefte fogadalma az egyik legborzasztóbb példa erre, ezt mondja: ha kezembe adod az ellenséget – Ammon fiait -, akkor bárki jöjjön ki a házból, őt felajánlom neked. A lánya jön ki, és feláldozza.).

Vannak ún. megszorító eskük, a „lélek sanyargatására valók” – sevuá, vagy iszár. Ez tulajdonképp önmegtartóztatás – önmagunk tiltása, megszorítása egy tevékenységre vagy egy dologra vonatkozóan. Pl. „megfogadom, hogy többet nem sétálok”. Vagy: „több kenyeret nem eszem”. A megszorító fogadalmak közé tartoznak a názir fogadalmak: önmagunk felajánlása, odaszentelése Istennek – az ilyen fogadalmat tevők többek közt az alkoholfogyasztás és a hajvágás tilalmát vették magukra. Férfiak és nők egyaránt tehettek názir fogadalmat. Hanna a születendő gyerekét, Sámuelt ajánlotta az Örökkévalónak.

Így kezdődik, amit most itt héberül hangosan felolvastunk: „midőn valaki fogadást tesz az Örökkévalónak, vagy esküt esküszik, hogy megszorítást vesz magára…”

Ám rögvest kiderül, hogy ez a valaki valójában közel sem mindenki, nem egy általános alany. Független, önálló, szabad emberről van szó: aki ura saját magának, nem tulajdona senkinek, nem függ egy másik embertől. A valakik férfiak, elvált és özvegy nők. Az ő fogadalmuk teljes értékű fogadalom.

A nők felett, ha férjes asszonyok, a férj rendelkezik, ha kiskorúak, akkor az apa. A nők alacsonyabb társadalmi és jogi státusza az ókori Közel-Keleten egyértelmű. Személyes ügyeikben, a személyes fogadalmaik kapcsán sem rendelkezhettek maguk felett.

Persze, mondhatnánk, „régen” így volt, de mi közünk nekünk ezekhez a régi dolgokhoz, régi szövegekhez? Sajnos most sem jobb a helyzet, csak

más módjai vannak az elnyomásnak, és a tulajdonviszonyoknak, és nem látszik mindig egyértelműen a patriarchátus működésmódja.

De miért mondom ezt el egy LMBTQ emberek mellett kiálló, támogató istentiszteleten? Mi köze a nők ügyének az LMBTQ emberek ügyéhez?

Egy 19. századi amerikai zsidó költő, esszéíró, aktivista, Emma Lazarus írta 1883-ban: „Nem vagyunk elég szolidárisak ahhoz, hogy ha a zsidók élete és vagyona a Kaukázus távoli területein veszélyben van, mi itt a szabad Amerikában úgy érezzük, hogy minket is bántanak. Gazdagok vagyunk és függetlenek,

nem érezzük a közös hitünkből, vérünkből, történelmünkből, üldöztetésünkből fakadó közösséget avval a szerencsétlen sorsú zsidó handléval, aki életét és szabad vallásgyakorlását féltve menekül a szláv hordák elől. Amíg közülünk akár egy ember nem szabad, egyikünk sem szabad.”[1]

A férjnek huszonnégy órája van arra, hogy érvénytelenítse felesége fogadalmát. Ha „későn kapcsol”, akkor rászáll a felelősség, a bűn. Akinek felelőssége – és lehetősége – van megszólalni (és ez a korban a férj, vagy az apa), és nem szólal meg, hanem hallgat, azzal beleegyezését adja. Rabbi Szfornó szerint a mulasztással a férj ugyanolyan vétséget követ el, mint ha valaki a Tóra parancsának áthágására késztetne valakit. Ha hallgatsz, tied a felelősség.

A tiltakozás – nem hallgatás. Az első Pride Felvonulás egy lázadásból, tiltakozásból alakult ki. 1969. június 28-án a New York-i Stonewall bár vendégeinek elegük lett a rendőrök mindennapos vegzálásából és razziáiból. Nem hallgattak, hangot adtak elégedetlenségüknek, annak, hogy folyamatos hátrányos megkülönböztetésnek voltak kitéve.

Jelenleg itthon az LMBTQ emberek megkülönböztetése: dehumanizálásunk; az emberi méltóságunktól való megfosztás, ideológiává vagy propagandává fokozásunk mindennapos. Felülről, a hatalmon levőktől jön ez az uszítás és befeketítés. Takargatnivalóak, fóliáznivalóak, lefestenivalóak vagyunk.

Mindemellett megpróbálják szembeállítani egymással az ügyeinket, pl. a feminizmus ügyét az LMBTQ emberek ügyével. Ősi technika a megosztás – oszd meg és uralkodj! Bár kétségtelenül vannak különbségek a nők ügyei és az LMBTQ emberek ügyei közt, és szembenállások vagy véleménykülönbségek is lehetnek, de

abban nem lehet köztünk különbség, hogy egy olyan helyen, ahol bármelyik embercsoport hátrányt szenved, nem jó lenni. Hogy azok a törvények, amik hátrányosan megkülönböztetik a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embereket, mindannyiunk szabadsága és méltósága ellen irányulnak.

Ez is a kol jiszráél árévim ze báze – egész Izrael felelősséggel tartozik a többi zsidóért. Felelősséggel tartozunk egymásért: ha tetszik, sorsközösségben vagyunk. “Amíg közülünk akár egy ember nem szabad, egyikünk sem szabad.”

A Mászé szakasz felsorolja a helyeket, állomásokat, ahol Izrael népe táborozott, a vonulások helyét. Ez a Bámidbár könyv utolsó, lezáró része. Lezárja a vándorlásokat és vonulásokat, kijelöli Izraelnek, az Ígéret Földjének határvonalait. De a történet csak most kezdődik – hol van az Ígéret Földje? Milyen föld, milyen társadalom az otthon?

Szükség van egy olyan társadalomra, közösségre, ahol tudhatjuk, hogy számíthatunk egymásra vonulásainkban, ahol szabad és önálló emberek élnek, akik közösséget és szövetséget tudnak vállalni a másikkal, és nem hagyják magukat megfélemlíteni, nem hallgatnak.

[1] Szenthe Antónia fordítása. (Szenthe Antónia: Emma Lazarus és a szabadság fáklyája. In: Szombat, XXXV. évf., 3.sz.) Emma Lazarus: Epistle to the Hebrews.

Jewish Women’s Archive: A Quote from Epistle to the Hebrews.

http://jwa.org/media/quote-from-epistle-to-hebrews