Kádárék nagyon is számontartották, hogy ki a zsidó

Magyarország és Izrael között nem mindig volt ennyire felhőtlen a viszony, ötven évvel ezelőtt, a hatnapos háború miatt ugyanis minden kapcsolat megszakadt a két ország között. A Kádár-rendszer ugyan nem kezdte üldözni a zsidókat, de azért nagyon is számontartották, hogy ki a zsidó.

Az Indexen jelent meg a héten egy érdekes cikk a keleti blokk és azon belül is Magyarország viszonyáról Izraelhez és az országban élő zsidósághoz. Az írás Kovács András új, egyelőre csak angol nyelven megjelent Communism’s Jewish Question (Zsidókérdés a kommunizmusban) című könyvére támaszkodva készült. A könyv ugyanis jórészt korábban nem publikált pártállami és állambiztonsági források alapján mutatja be a Kádár-rendszer „zsidópolitikáját”, így elég jó betekintést ad a témáról.

Mivel a Szovjetunió a hatnapos háború idején az arab országokat támogatta, ezért aztán Magyarország is ezt a politikát vitte, és 1967-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Az országban élő, Izraelt támogató zsidók pedig egycsapásra gyanús elemekké váltak. Annak ellenére, hogy a Kádár-rezsim idején tabutémának számított a zsidó származás, az ország vezetését nagyon is érdekelte, hogy ki a zsidó, Kádárék 150-200 ezer körülire becsülték a zsidó származásúak számát Magyarországon.

Hogy akkoriban hogyan is nézett ki a zsidókhoz való viszonyulás, jól mutatja Kádár Jánosnak az MSZMP Politikai Bizottsága előtt tartott beszéde is 1967-ből:

„A párttagság bizonyos kisebb része – ne értsen félre senki – de bizonyos területen létező és nagy hatással bíró része nem kommunista módon viselkedett. S én ebből semmiféle faji dolgot nem akarok kihozni, és megértem, hogy nem mindenki előtt elég világos, ki az agresszor, a támadó, bizonyos aggodalmat meg lehet érteni, de ez nem jár együtt azzal az engedéllyel, hogy vitassák a párt és a kormány álláspontját ilyen döntő kérdésben, hogy ki mellett vagyunk, és ki ellen harcolunk…. Ezt én nem hagynám szó nélkül. Ez a mi rendszerünk életkérdése, hogy a párt intakt legyen és szilárd. És ha kevesebb lesz a párttag, az kisebb veszély, mintha ingadoznak. Ezt nem szabad tűrni és megengedni. …. Ha nagyon elszaporodnak ezek a tendenciák, rendszabályokat kell foganatosítani. Mert hogy mi jó állásokban hizlaljunk embereket, akik kritikus helyzetekben így lépnek fel, az nem engedhető meg!”

Ebben a beszédben Kádár azokra az Izrael-barát hangokra hívja fel a figyelmet, amelyek nem illenek a párt által diktált irányvonalba. A cikk megjegyzi, hogy a Kádár szavaiban is némiképp tetten érhető bújtatott antiszemitizmusnak és a kódolt zsidóellenességnek megvolt a hagyománya a baloldali rezsimekben. Magyarországon ugyan nem volt olyan durva ‘anticionista’ kampány, mint mondjuk Lengyelországban, de, a hatnapos háború után a zsidó származásúak lojalitását azért sokszor megkérdőjelezte a hatalom. A magyar belügyből, a Külügyminisztériumból és a hadügyi vezetésből is távolítottak el ezért zsidó származásúakat.

„A cionizmus jellemzője az antikommunizmus, a szovjetellenesség, a nemzetközi imperializmus kiszolgálása, a kapitalista Izrael dicsőítése, a zsidók felsőbbrendűségének hangoztatása és a zsidók Izraelbe csalogatása” – olvasható egy 1967-ből származó állambiztonsági iratban. Érdekesség, hogy egy Salom fedőnevű titkosszolgálati akcióból 1968-ban bírósági ügyet is csináltak, amelynek végén két rabbiképzős diákot ítéltek el és börtönöztek be „cionista tevékenység” címén. A valódi cél azonban Scheiber Sándor eltávolítása volt, mivel a rabbiképző vezetője nagy szellemi tekintélynek, a függetlenség őrének számított, akire ezért ügynökök hadát állították, többek között a Dohány utcai zsinagóga rabbija jelentett róla.

Az Izraellel való komolyabb kapocslatfelvételre ezután még vagy húsz évet kellett várni, de mivel a nyolcvanas évek eleji, államcsőd közeli helyzetben minden pénzforrásra szükség volt, így hirtelen már Izrael is jó partner lehetett. A „nemzetközi zsidó tőke” bevonása mondjuk elég felemásra sikeredett, hiába próbált akkoriban Simon Peresz húsz amerikai-zsidó üzletember bevonásával 300 millió dolláros befektetési csomagot összehozni, az üzlet nem alakult a legkedvezőbb módon. A diplomáciai kapcsolat megújulása pedig csak a rendszerváltás környékén valósulhatott meg, ekkor járt itt 1988-ban Jichák Samir, és ez volt Netanjahut megelőzően az utolsó olyan alkalom, hogy izraeli miniszterelnök Magyarországra látogatott.