“Ha a zsidóság nem tesz valamit, megszüntetjük saját magunkat”

Fináli Gábor tizenkilenc évesen otthagyta a rabbiképzőt, mert úgy látta, a tanárai egy dologról beszélnek, másféleképp élnek, és a közösségnek harmadikféle igénye van. Aztán rájött, mégis ezzel a zsidó közösséggel szeretne foglalkozni, 2017-ben tett rabbivizsgát, és jelenleg a Mazsihisz tulajdonában lévő Hunyadi téri zsinagóga rabbija.

Fináli Gábor a hvg.hu-nak adott interjúban elmondta, ma Magyarorországon a legnagyobb ünnepekkor is legfeljebb négyezren vannak az összes zsinagógában, miközben egyesek több tízezerre vagy akár százezerre is teszik a tényleges magyar zsidó közösséget. „Hol élnek ezek az emberek?”, teszi fel a kérdést, nyilván arra utalva, hogy a magyar zsidó intézmények nem kapcsolódnak a mai magyar zsidók szokásaihoz, kultúrájához, gondolkodásmódjához, tehát összességében az életéhez.

Fináli Gábor
Fináli Gábor

Szerinte komoly probléma, hogy a holokauszt még mindig központi kérdés a hivatalos zsidó kommunikációban. „Miért csak a holokauszt emlékén tudunk keseregni? Miért hajbókolunk állandóan Izraelnek, amikor ők alig akarnak elfogadni minket?”, kérdezi, majd hozzáteszi, ha nem lépünk ki ebből, akkor ez egy örök macska-egér harc lesz a vélt vagy valós antiszemitákkal, amit nem nyerhetünk meg. „Az nem lehet, hogy mi csak az antiszemiták által lehetünk zsidók”, mondja.

Fináli úgy véli, fontos lenne egy olyan magyar zsidó identitás kialakítása, amely a megmaradást szolgálja, mert így csak eltávolodunk a valóságtól. „Amerikában és Nyugat-Európában azt mondják, Izrael segíthet, de mi önállóak vagyunk, erre lenne nálunk is szükség”, jelenti ki az interjúban.

Szerinte az évezredek során sokan próbálták ezt a vallást eltüntetni, de ez sem a fáraónak, sem a római császárnak, sem Adolf Hitlernek nem sikerült kívülről. „De belülről, ha nem teszünk valamit, megszüntetjük saját magunkat”, jelentette ki.

A teljes cikk itt olvasható:

Fináli Gábor rabbi: Ne legyen minden oldalon leírva, hogy holokauszt

Valami megmozdult a zsinagógákba járó közösségekben, és ebben Fináli Gábor is fontos szerepet vállalt. A Mazsihisz rabbija több cikkben foglalkozott a magyar zsidóság problémájával, javaslatokat is tett arra, hogyan nőhet a hívek száma és miképp lehet nyitottabb a közösség. Szerinte nem elég, hogy közösségük folyton a Gestapót emlegeti és csak a temetőket újítja fel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp