Következik:  
Áv 5, 5778 · 2018. július 16, hétfő
1 százalék

1 százalék

Támogasd a zsidó civileket adód egy százalékának felajánlásával!

Mindenki 1ért – 1% mindenkiért!

A Kibic Szövetség jelenleg 23 zsidó civil szervezetet tudhat tagjai között. Ezen szervezetek működése, fennmaradása szempontjából igen fontos forrás a személyi jövedelemadó civil kezdeményezések számára felajánlható 1%-a. Ezt az oldalt azért hoztuk létre, hogy megkönnyítsük azok dolgát, akik ezt az 1%-ot zsidó civil szervezetek támogatására szánnák. Alább megosztjuk a legfontosabb tudnivalókat a felajánlásokat váró kibices szervezetekről.

Kibic Zsidó Szervezetek és Közösségek Szövetsége (Adószám: 18396278-1-42) – A Kibic Magazint is működtető Kibic Szövetség célja, hogy a világi zsidóság számára kapcsolódási lehetőséget nyújtsunk a zsidó identitásuk megéléséhez, és hogy segítsük a zsidóság integrációját a társadalom egészébe.

 

2B Kulturális és Művészeti Alapítvány (18246159-1-43) – A 2B Galériát 2002-ben alapították a Böröcz testvérek. Témák, melyek köré kiállításaik leggyakrabban szerveződnek: emlékezet, holokauszt, identitás, kisebbségek, művészcsaládok. Alapítványuk képzőművészeti programjaival korlátokat bont le, szokatlan fénytörésbe helyezve tradíciót és történelmi eseményeket.

 

Az Élet Menete Alapítvány (18184053-1-41) – Az Élet menete célja, hogy megtanítsa a holokauszt leckéit és megmutassa a jövő generációinak, mi az oka annak, hogy megfogadják: Soha többé!

 

Bálint Ház (Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, 19664651-2-42) – A Bálint Ház a magyar zsidó közösség otthona, egy hely, ami összehoz. Közösségi térként programjaikkal minden tartalmas élményre vágyó embert várnak. Találkozásokat kínálnak generációk, zsidóságok, perspektívák között, találkozásokat önmagunkkal, zsidóságunkkal, közösségünkkel, és a társadalommal.

Bét Orim Progresszív Zsidó Egyesület (18191530-1-42) – A Bét Orim Magyarország másodikként, 2006-ban megalakult reform zsidó hitközsége, amely az egykori magyar zsidó progresszív hagyományokat kívánja újjáéleszteni.

 

Centropa Alapítvány (18196449-1-41) – A Centropa személyes történeteken keresztül mutatja be a közép- és kelet-európai zsidóságot a 19–20. század fordulójától napjainkig. A családtörténetekből a közoktatásban és informális oktatásban egyaránt alkalmazható innovatív tananyagokat, oktatási segédanyagokat készít.

 

Dor Hadas Budapest (Marom Klub Egyesület, 18178577-1-42)  – A Dor Hadas egy alulról szerveződő, intézményileg független, eszmerendszerében haladó és befogadó, önmagát pozitívan meghatározó zsidó közösség.

 

Gólem Színház Közhasznú Egyesület (18187135-2-13) – Mint zsidó színház, alapelveikben meghatározták a TIKUN OLÁM elvét, a világ jobbátételét. Céljuk minden esetben, hogy szórakoztató, mégis elgondolkodtató előadásokat hozzanak létre. Bátran, tabuk és félelem nélkül, a nevettetés eszközével beszélnek olyan egyetemes problémákról, melyeken hiszik, hogy változtatni lehet.

 

Hanoar Hatzioni Egyesület (18193257-1-42) – A Hanoar egy 2007-ben újraalakult ifjúsági szervezet, melynek célja a magyarországi zsidó fiatalság erősítése és egy a felnőtt életre már kész, vitára, kritikus gondolkodásra és a pluralista világszemléletre képes új generáció elősegítése.

 

Hasomer Hacair (Alapítvány a Magyar Zsidó Ifjúságért, 18160855-1-42) – A Somer egy lendületes, igényes, jó hangulatú zsidó ifjúsági szervezet, melynek célja bevonni a fiatalokat egy olyan közösségbe, ahol saját korosztályukkal tapasztalhatják meg a színvonalas szórakozás, és a szórakoztató tanulás nyújtotta élményt.

 

Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány (18494259-1-41) – A Haver Alapítványönkéntes oktatóstábja elsősorban középiskolásoknak és egyetemistáknak tart interaktív órákat informális oktatási eszközökkel a zsidóság témájában. Foglalkozásaik olyan specifikus témákra épülnek mint a zsidó identitás, zsidó kultúra és tradíció, zsidó történelem, holokauszt, zsidó vallás és közösségek.

 

Holokauszt Emlékközpont (Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, 18245938-2-43) – A közalapítvány célja a holokauszt történetének feltárása, bemutatása és oktatása. A budapesti Páva utca 39. szám alatti intézmény az első állami alapítású holokausztközpont Közép-Kelet-Európában.

 

Izraeli Kulturális Intézet Alapítvány (18135389-1-41) – Az Izraeli Kulturális Intézet célja a sokszínű izraeli kultúra bemutatása és népszerűsítése Magyarországon oktató, szórakoztató, valamint inspiráló programok és szolgáltatások felkínálásával.

 

Judafest (Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, 19664651-2-42) – A Judafest egy programsorozat, amely a zsidó kultúra, azon belül a zene, a színház, a képző-, és iparművészet zsidó vonatkozású jelenkori irányvonalaival ismerteti meg a közönséget.

 

Lauder Javne Iskola (Világi Zsidó Iskola Alapítvány, 19014331-1-43) – A Lauder Javne Közösségi Iskola 1990-ben, közvetlenül a rendszerváltást követően nyitotta meg kapuit. A Budakeszi úton lévő óvoda és iskola elemi, közép- és gimnáziumi tagozatokból áll, közel 840 gyermek tanul a falai között.

 

Maccabi Torna és Sport Alapítvány (19677763-1-42) – Az 1989-ben újraindult Maccabi VAC Hungary jelenleg Magyarország egyetlen zsidó sportklubja.

 

 

Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (19025733-2-42) – Az 1988-ban létrejött Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) az első független magyarországi zsidó civil szervezet egyike. Munkájuknak köszönhetően egyre többen találtak vissza zsidóságukhoz, egyre többen ismerkedtek meg a magyar-zsidó kultúrával.

 

Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (19664651-2-42) – A MAZS Alapítvány, elsősorban a holokauszt túlélő, idős nemzedék támogatására. Az Alapítvány gondoskodása kiterjed a rászoruló zsidó családokra, a zsidó közösségi életre, a hagyományok és a kultúra megőrzésére. Egészségvédő és közösségi programokkal segíti a nem zsidó közösségeket is. (A szintén Kibic-tag Bálint Ház és Judafest is az alapítvány programjai közé tartozik, így ezeket a kezdeményezéseket is a MAZS nevének és adószámának megadásával támogathatod.)

Mazsihisz Ifjúsági Csoport (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, technikai szám: 0358) – A Mazsihisz Ifjúsági Csoportja a Mazsihiszen belül működő szervezeti egység, feladata a Mazsihisz ifjúsági ügyeinek menedzselése, illetve a kapcsolat és kommunikáció biztosítása az ifjúsági szervezetek és a szövetség között.

 

Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola (Alkotó Ifjúság Alapítvány, 18004810-1-42) – A Scheiber iskola célja olyan fiatalok nevelése, akik önálló gondolkodásra képesek, műveltek, az elméleti felkészültség mellett a gyakorlati életben is képesek eligazodni, a magyarsághoz tartozónak vallják magukat, vállalják zsidóságukat, ápolni kívánják a zsidó hagyományokat.

 

Szim Salom Egyesület (18041174-1-42) – A Szim Salom Hitközség Magyarország első progresszív zsidó közössége. A progresszív judaizmus szemléletén alapuló vallási, oktatási és kulturális programjaikon szeretettel várják az érdeklődőket.