“Magvető Café” venue bejegyzései.

  • 18:00
    A Talmud NOW rendszeres beszélgetésein mindannyiunkat érintő kérdésekről esik szó. Előadóink számos területről érkeznek. Következő vendégünk Balázs Gábor eszmetörténész. A "zsidó-keresztény együttélés" a 21. század politikai korrektséghez szokott kultúrája számára szinte magától értetődik. Ez az előadás korábbi időszakokba kalauzol bennünket, amikor koránt sem volt evidens, hogy zsidók és keresztények számára “Együtt lenni egyszerűen jó!”. Ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy a két kultúra kölcsönhatása - például a vallási ünnepekkel kapcsolatban - sokkal elevenebb és virágzóbb volt az ókorban és a középkorban is, mintsem azt talán gondolnánk. A zsidóság és a kereszténység közös múltjának a kulturális párbeszéd szinte minden történelmi korban szerves része volt. A “Talmud nem csak Nőknek/Talmud not only for Women” (Talmud NOW) előadássorozat azzal a céllal indult útjára 2014. decemberében, hogy közelebb hozza az ősi zsidó szövegeket a felgyorsult rohanó világunkhoz, és...
  • 17:00
    A sztálini tisztogatások következményei egy magyar zsidó író bátor, szemeket felnyitó és elfelejtett életművében. Az este írója Lengyel József. Meghívott vendégek: Ungvári Tamás irodalomtörténész és Romsics Ignác történész.
'; else echo ''; ?>