“Katona József Színház” venue bejegyzései.

  • 19:00
    A héten mutatja be a Katona József Színház Máté Gábor rendezésében Borbély Szilárd Az olaszliszkai című darabját, amelynek egyik történetszála a kilenc évvel ezelőtti olaszliszkai lincselést, a másik, amelyben a faluba érkező idegen a zsidó ősei nyomát igyekszik felkutatni, a kelet-európai vidéki zsidóság eltűnésének mozzanatait dolgozza fel.   A lincselés története több ponton, elsősorban a gyilkosság brutalitását illetően összecseng Borbély Szilárd személyes tragédiájával: szülei 2000 karácsonyán rablótámadás áldozatai lettek, édesanyját megölték, édesapját súlyosan bántalmazták. Úgy tűnik, a darab az írót ért trauma feldolgozásának is része lenne, úgy döntött a társulat, hogy harmadik történetszálként, Borbély Szilárd Egy bűntény mellékszálai című írását és több versét felhasználva, a rablógyilkosság mozzanatait is beépítik az előadás szövegkönyvébe. Borbély Szilárd 2014-ben meghalt, öngyilkossága mélyen megrázta a magyar irodalmi és közéletet.Az előadás szövegkönyve Borbély...
  • 19:15
    Szép Ernő születésének 130. évfordulójára emlékezve, 2014. november 6-án (csütörtök), 19:15 órától a Katona József Színház Sufnijában Szacsvay László – Pianinó című Szép Ernő-estje tekinthető meg a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) szervezésében kedvezményesen, 1300 forintos áron. Egy ezeréves barátság megpecsételése. A gyönyörű írásokon keresztül nem csak Szép Ernő élete bontakozik ki előttünk, hanem általa beszél Benedek Miklós és Szacsvay László, fiatalságról, öregségről, szerelemről, háborúról, elmúlásról – színházról. „Voltam a színházban. Mennyit voltam. Láttam. Itt ülnek az emberek körülfalazva és leborítva. Kik ezek? Kik ezek itt mind? Hogy hívják őket? Mit csináltak ma? Micsoda gondolatok és gondok vonaglanak fejükben. Együtt vannak s hallgatnak. Egy helyre figyelnek [...] Ha egy tündér lefosztaná mind erről a népségről a ruhát és a kigyulladó világosságban meztelen találnák magukat. Vagy ha itt hirtelen valamelyik ember felhördülne és beleharapna a másik...
  • 19:00
    Beszélgetés a magyar közép- és felsőosztályról, fiatalságkultuszról, függőségekről és önhazugságokról Hidas Judit Hotel Havanna és Kötter Tamás Rablóhalak című novelláskötete kapcsán. A beszélgetés résztvevői: Hidas Judit író, Kötter Tamás író, Márton László író Helyszín: Katona József Színház Kávézója Hidas Judit: Hotel HavannaVallási hóbortban szenvedő kozmetikusnő; egy súlyproblémákkal küszködő háziasszony, aki pornózással keresi a kenyerét; egy anya, aki otthagyja az autópálya szélén a gyermekét; egy feleség, aki rájön, homoszexuális férfival él együtt.A Hotel Havannában elsősorban a mai magyar középosztály problémáiról, az identitását kereső modern nőről, az emancipáció árnyoldalairól, szól. Főszereplői hétköznapi életünk szereplői, szomszédaink, ismerőseink, esetleg mi magunk, olyan emberek, akik illúzióik és irreális félelmeik miatt képtelenek olyan döntéseket hozni, amelyek hozzásegítik őket a boldoguláshoz.A könyvben szereplő novellákkal a szerző bekerült a fiatal...
'; else echo ''; ?>