“Gólem Színház” helyszín bejegyzései.

  • 19:00
    Barchesz ünnepi kalácssütés: avagy kóser séta a Gólem konyhában„Mennyi az „egy csipetnyi só”? Mi az, hogy „amennyit felvesz”? És egyáltalán: hogy érti azt, hogy „fűszerezzük ízlés szerint”? Ízlés szerint?! Szakácskönyvből főzök, az ég szerelmére! Így eshet meg az is, hogy az étkezés meghatároz egy egész évszázadot. A Szakácskönyv a túlélésért egy olyan asszony története, aki át- és túlélte a 20. századot. Utóbbi volt az igazán nehéz feladat. Hédi néni a lichtenwörthi koncentrációs táborban tanult meg főzni – elméletben, 28 kilósan. Enni azonban már korábban is szeretett.” Mindenkit meghívunk egy igazi kóser kalácssütésre így az ünnepek előtt, amit saját magunk készítünk el. Előtte megnézzük közösen a GÓLEM Színház előadásában a „Szakácskönyv a túlélésért”c. darabot. Játszák: Nagy Mari, Hay Anna, Radnay CsillaÍrók:Németh Virág és Borgula András (Czingel Szilvia, a Centropa Alapítvány munkatársának azonos című könyve alapján)Dramaturg: Németh VirágDíszlet: Borgula AndrásJelmez:...
  • 19:30
    Edward Bond, a kortárs brit drámairodalom egyik legendás alakja. Drámája éles helyzeteket mutat be és éles kérdéseket tesz fel nézőinek.Egy panelház sokadik emeletén egy 16 éves fiú próbál önálló életet kezdeni, kiszabadulni otthonról, megszabadulni anyja terheitől. De az önállóságnak ára van. Az anyja csak egy kis csendre vágyik. De az utca zaját, a kinti történéseket nem tudja kizárni az életéből. Nem bír szabadulni az újsághírtől, amit korábban olvasott. Az apa nem akar apa lenni, inkább csak túlélni próbál. Úgy érzi, jobb sorsot érdemelne, mint amit kapott. Egy fiatal útját követhetjük, születése előtti időtől élete sorsdöntő pillanatáig. Van-e esélye tisztán látni a 16 éves fiúnak ebben a kinti-benti zűrzavarban? Az előadás egy széthulló család életét mutatja be és tematikájában megjelenik a droghasználat, a szülők válása, a gyerekét egyedül nevelő anya élethelyzete és a kamasz fiú szüleihez való viszonya.
  • 19:00
    DANCS ISTVÁN – NÉMETH VIRÁG: ÖNKÉNT, DALOLVA "R" Félig igaz történetek alapján A Madách Imre Gimnázium Thália Stúdiójának előadása. SZEREPLŐK: MARCI: FICSOR MILÁN BERCI: CSÁK BALÁZS KOCSIS: RÁKOS OLIVÉR ÁRON: PETIKE IVÁN MARGARÉTA:ALBERT REA BETTI: VARGA ANNA NOÉMI: ERBSZT ANNA IVETT: LAMBERTI VICUS Stúdióvezető: Dancs István Díszlet: Borgula András Jelmez: Albert Rea és a társulat Műszaki vezető: Nádasi László Iván Produkciós vezető: Marcsa Barbara A rendező munkatársa: Rácz Lili Rendezte: Németh Virág Az előadások időpontja: 2018. május 26. 15:00 és 2018. május 27. 19:00, Jurányi Nagyszínpad Kamasz (főnév): a serdülőkorban bekövetkező élettani változások következtében esetlen, félszeg megjelenésű, vagy éretlen viselkedésű, kiegyensúlyozatlan lelkiállapotú fiú, vagy ritkán lány./forrás: wikiszotar.hu/ Hát köszönjük. Mindig öröm látni, milyen sokra tartja ezt az időszakot az emberiség, meg a Wikipédia. Ha már szócikknek kellett lennünk, igazán írhattak volna valami jobbat,...
  • 15:00
    DANCS ISTVÁN – NÉMETH VIRÁG: ÖNKÉNT, DALOLVA "C" Félig igaz történetek alapján. A Madách Imre Gimnázium Thália Stúdiójának előadása. SZEREPLŐK: MARCI: SCHNÖRCH ANDRÁS BENEDEK BERCI: LENDVAI PÉTER KOCSIS: BORKÖLES BENCE ÁRON: PETRIDIS MARKOS MARGARÉTA:ÁBRAHÁM KÍRA BETTI: PÁLHEGYI JÚLIA NOÉMI: ERBSZT ANNA IVETT: PATKÓS DÓRA Stúdióvezető: Dancs István Díszlet: Borgula András Jelmez: Albert Rea és a társulat Műszaki vezető: Nádasi László Iván Produkciós vezető: Marcsa Barbara A rendező munkatársa: Rácz Lili Rendezte: Németh Virág Kamasz (főnév): a serdülőkorban bekövetkező élettani változások következtében esetlen, félszeg megjelenésű, vagy éretlen viselkedésű, kiegyensúlyozatlan lelkiállapotú fiú, vagy ritkán lány./forrás: wikiszotar.hu/ Hát köszönjük. Mindig öröm látni, milyen sokra tartja ezt az időszakot az emberiség, meg a Wikipédia. Ha már szócikknek kellett lennünk, igazán írhattak volna valami jobbat, amiből érződik, hogy mi is emberek vagyunk azért...fiúk...meg ritkán...

    DANCS ISTVÁN – NÉMETH VIRÁG: ÖNKÉNT, DALOLVA "R" Félig igaz történetek alapján. A Madách Imre Gimnázium Thália Stúdiójának előadása. 14 éven aluliak számára nem ajánlott. SZEREPLŐK: MARCI: FICSOR MILÁN BERCI: CSÁK BALÁZS KOCSIS: RÁKOS OLIVÉR ÁRON: PETIKE IVÁN MARGARÉTA:ALBERT REA BETTI: VARGA ANNA NOÉMI: ERBSZT ANNA IVETT: LAMBERTI VICUS Stúdióvezető: Dancs István Díszlet: Borgula András Jelmez: Albert Rea és a társulat Műszaki vezető: Nádasi László Iván Produkciós vezető: Marcsa Barbara A rendező munkatársa: Rácz Lili Rendezte: Németh Virág Kamasz (főnév): a serdülőkorban bekövetkező élettani változások következtében esetlen, félszeg megjelenésű, vagy éretlen viselkedésű, kiegyensúlyozatlan lelkiállapotú fiú, vagy ritkán lány./forrás: wikiszotar.hu/ Hát köszönjük. Mindig öröm látni, milyen sokra tartja ezt az időszakot az emberiség, meg a Wikipédia. Ha már szócikknek kellett lennünk, igazán írhattak volna valami jobbat, amiből érződik, hogy mi is emberek...
  • 19:30
    Szabadfogású kísérleti teszt-est A "Sőt" a Grund Színház kísérleti jellegű improvizációs előadása. Ebben olyan színpadi és dramaturgiai eszközök után kutatunk, amelyeket közönség előtt korábban még nem mutattunk meg. A játék keretét sem találjuk ki előre. A lényeg a kísérlet! Annyiban azért készülünk, hogy mindig hozunk valami új formátumot, játékstílust vagy színházi eszközt, amit szeretnénk a nézőkkel együtt kipróbálni, és a felfedezés örömét közösen átélni. Ez adja a produkció egyediségét, frissességét. Az eseményre támogatói jegy vásárlása ajánlott, amelynek ára 1500 HUF