“BMC – Budapest Music Center” venue bejegyzései.

  • 20:00
    A Młynarski & Masecki Jazz Band képes szó szerint visszaidézni a két háború közti időszakban működő zenekarok hangulatát és hagyományait, de Marcin újszerű hangszereléseinek és Janek hangjának köszönhetően új lélegzethez jut ez a zene. A fiatal zenészek komoly humorérzékkel rendelkeznek, a 30-as évek slágereit kacsintásokkal kísérve, nem teljesen hagyományos módon adják elő, mindezt persze kiemelkedően virtuóz hangszeres tudásuknak köszönhetően engedhetik meg maguknak. Játszadozva a konvenciókkal, olykor őrült free-jazz improvizációkat szőve a zenébe, a darabok teljesen mai hangzásúvá válnak, ugyanakkor eredeti szellemüknek megfelelően mégis táncolhatóak maradnak. „Ezt a muzsikát populáris zeneként, mindenki számára érthetően adjuk elő, visszatérve a jazz eredeti ethoszához.” nyilatkozta a zenekarról Marcin Masecki.A Jazz Band repertoárja jobbára mára már ismeretlen swing dalokból és egyedi tangóból áll. A program koncepciója Adam Aston, a kor legismertebb lengyel énekese és...
  • 20:00
    „Ez a nagyszerű történet számomra leginkább a csapategység manifesztálódását jelenti, mégpedig nem akármilyen muzsikával és nem akármilyen közegben. Nem mellesleg, eddig a Niguné nálam az év legjobb magyar koncertlemeze.” Riff, Olasz, Szeptember 2016.  „Párniczky gitárhangzása nemzetközi összevetésben is kiérleltnek tekinthető, mégsem ez a sokévnyi fejlesztést követő rátalálás határozza meg a koncertfelvételt, hanem az, ahogy képes különböző helyzetekben megfelelő funkcióban elhelyezni a mára helyenként meglepően díszessé forrott játékát. Korábban inkább jó zenekarvezetőnek, összegző személyiségnek tartottam, mostanra azonban egyértelműen a legjobb hazai gitárosok közé lépett.” ÉS, Végső Zoltán, 2016. szeptember A Nigun – európai jazz zenekarként egyedülállóan – a közép-kelet európai zsidó zenét tartja eredőjének. Zenéjükben a spirituális erőt hordozó hagyomány, és a modern jazz olvad egységgé. A Nigun mindig is átlépte a műfaji...
  • 20:00
    Magyar Bori (ének), Kardos Dániel (gitár), Vázsonyi János (szaxofon), Keönch László (dob, ütőhangszerek, ének)A Butterfly Effect – a 2010-ben alakult formáció, a dzsessz, a népzene és a klasszikus zene elemeit ötvözi egyedi stílusban. Magyar Bori a magyar népzenei kincsestár egyik legkiválóbb őrzője, Kardos Dániel a dzsessz és a zsidó szakrális zene jó ismerője, Keönch László kiváló ütőhangszeres, dobos és énekes is egyben, Vázsonyi János pedig szaxofonjával az improvizatív és klasszikus zene határmezsgyéjén munkálkodik. Első lemezük a Narrator kiadónál jelent meg, a másodikat 2018 nyarán veszik fel és az Opus Jazz Club színpadán mutatják be.
  • 19:00
    Három eltérő egyéniségű és hátterű muzsikus talált társra a zenében, különbözőségük, szuggesztív előadói habitusuk azonban csak gazdagítja a hármuk közötti harmóniát. közreműködik: Hegedűs D. Géza Kováts Péter – hegedű Varga István – cselló Fülei Balázs - zongora
  • 19:30
    A Grammy-díjas Frank London lép fel a The Glass House Projecttel a Budapest Music Centerben január 29-én. A koncert célja a tág értelemben vett magyar zsidó zenei örökség felidézése. Népdal, városi dal, kántorének és operett egyaránt előkerül a programban. Frank London már sokszor koncertezett Magyarországon, a gitáros Aram Bajakiant Lou Reed és Diane Krall rajongói egyaránt ismerhetik a múltbéli turnékról. Az argentin Pablo Aslan az etnojazz kiemelkedő bőgőstehetsége, Yoni Halévy nagyszerű izraeli jazzdobos, Jake Shulman Ment pedig tősgyökeres brooklyni hegedűs, aki a magyar, román, roma és a kelet-európai zsidó zene megszállottja. Három kiemelkedő magyar zenész csatlakozott a tavaly tavasszal, New York-ban létrehozott formációhoz. Bő fél év után játszik újra együtt a lassan világhírűvé váló cimbalomvirtuóz Lukács Miklós, világzenei kiválóságunk, Szirtes Edina Mókus és a jazzt, az ethnót és minden kísérleti területet látható természetességgel belakni képes Ágoston Béla.Frank...
'; else echo ''; ?>