“zsidóság” címke bejegyzései.

  • 18:30
    Folytatódik Ungvári Tamás előadás-sorozata a Bálint Házban! A kérdés húsba vágó. A holokauszt utáni zsidóság identitás-keresése máig tart. Elismerik-e kettős kötődését? Vagy diszkriminálják zsidósága okán? És mi az önazonosság? Vallási, etnikai, nemzeti, állampolgári?A mostani előadás témája: ZSIDÓ BÁRÓK és ZSIDÓ PROLETÁROK. Az u.n. „zsidókérdés" az első világháború befejeztéig.Olvasmányként ajánlható:Ungvári Tamás: Csalódások kora - A „zsidókérdés" magyarországi története Bp. 2010.Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon Bp. 2001.Ungvári TamásSzéchenyi-díjas magyar író, világpolgár, évtizedek óta az értelmiségi közélet rendkívül sokoldalú alakja. Emlékezni, sőt felejteni, lehet állandó gyakorlatként, lehet történelmi válaszutakon, nemzeti ünnepélyeken kalapot levéve. Mi az érdemi emlékezésre, a múlt tisztességes megőrzésére szavazunk. Sokféleképpen idézzük elődeinket – akként is, amit Ungvári Tamás óriási, egyre gyarapodó életművével bizonyít. Tudósként, felelős polgárként, a...
  • 18:00
    Dési János újságíró, rádiós és televíziós műsorvezető szeretettel vár minden érdeklődőt. Művészvédők és cionisták (1938-1945)Az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) az első, majd a második zsidótörvény nyomán létrehozta a Művészakciót. Hogyan jött létre az 1939 és 1944 közötti Művészakció? Kiket felejtettünk el azok közül, akik felvállalták a szervezést és a vezetést? Kiknek segített a színészek, zeneművészek, írók, festők közül a Művészakció? Kiknek nem? Mi történt a Goldmark teremben a négy és fél év alatt? Mi volt a magyar cionisták ellenállásban, embermentésben játszott szerepe? Hogyan látta ezt Komoly Ottó (a MCSZ és a Budapesti Mentőbizottság/Vaada elnöke) naplójában és Kasztner Rezső (a Vaada elnökhelyettese) háború utáni Jelentésében? Mit tudtak a zsidó vezetők az Európában történő zsidóüldözésről, és mely határon túli zsidó szervezetekkel tartották a kapcsolatot? Milyen volt a cionisták közötti kapcsolat, voltak-e ellentétek közöttük, s ha igen,...
  • 18:00
    Ezúttal Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésszel, versmondóval, színházigazgatóval beszélget Vészi János zsidóságunk, identitásunk legégetőbb kérdéseiről. Beszélgetés-sorozatunkban eddigi vendégeinkkel - Gerendás Péterrel, Esze Dórával, Csillag Ádámmal, Sándor Pállal, Bródy Jánossal, Kepes Andrással - megpróbáltuk átbeszélni, miként tudjuk megoldani a felmerülő nehézségeket, frusztrációkat, bántásokat, ha zsidó felmenőink, gyermekeink, hozzátartozóink vannak.  Ezúttal Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, versmondó, színházigazgató látogat el hozzánk, hogy megossza velünk a témával kapcsolatos tapasztalatait. Léteznek-e védekezési stratégiák kínos, vagy veszélyes helyzetekben: amikor zsidóznak a társaságunkban, nyilvános helyen a közelünkben, a munkahelyen, a szociális médiában? Hogyan reagáljunk a mindennapi feszültségekre, társadalmi vitákra, melyek megosztanak bennünket, legyünk akár zsidó, akár egyéb származásúak? Miként készítsük fel...
  • 18:30
    Ungvári Tamás háromrészes sorozata. Az első előadás témája: KI A GETTÓBÓL történelmileg tekinti át a Magyarországon letelepült zsidóság történetét az első emancipációs törekvésektől 1967-ig. A kérdés húsba vágó. A holokauszt utáni zsidóság identitás-keresése máig tart. Elismerik-e kettős kötődését? Vagy diszkriminálják zsidósága okán? És mi az önazonosság? Vallási, etnikai, nemzeti, állampolgári? Az első előadás témája: KI A GETTÓBÓL történelmileg tekinti át a Magyarországon letelepült zsidóság történetét az első emancipációs törekvésektől 1967-ig, illetve a recepcióig.Ungvári Tamás Széchenyi-díjas magyar író, világpolgár, évtizedek óta az értelmiségi közélet rendkívül sokoldalú alakja. Emlékezni, sőt felejteni, lehet állandó gyakorlatként, lehet történelmi válaszutakon, nemzeti ünnepélyeken kalapot levéve. Mi az érdemi emlékezésre, a múlt tisztességes megőrzésére szavazunk. Sokféleképpen idézzük elődeinket – akként is, amit Ungvári Tamás óriási, egyre gyarapodó életművével bizonyít....
  • 16:45
    A Bálint Ház, a Gozsdu udvar és a Kolor közös program-sorozata a társadalmi aktivizmus és a vallás kérdéseit járja körül egy-egy zsidó ünnep apropóján. Idén Hanuka ünnepén a hajléktalanság lesz a fókuszban. Bemutatkozik a Krétakör Szabadiskola, a Húszforintos Színház, beszélgetünk  hajléktalan aktivistákkal,valamint  papokkal és rabbikkal, Misetics Bálint szociálpolitikus, és Udvarhelyi Tessza aktivista moderálásában. Az este további részében lesz még gyertyagyújtás, fánk és koncert is! KÜLSŐ HELYSZÍN: GOZSDU UDVAR ÉS KOLOR BÁR (Király utca 13.)Részletes program:16:45 -17:00 (Gozsdu - C-udvar) bemutatkozik a Krétakör Szabadiskola - Hajléktalanság akcióA Krétakör Szabadiskola és a Goethe Intézet lakhatási szegénységgel és hajléktalansággal foglalkozó programjában résztvevő középiskolás diákok prezentálnak. A diákok a Szabadiskola program idei szemeszterében érintettekkel és szakértőkkel való találkozások élményei alapján vizuális művészeti eszközzel reflektálnak a hajléktalan...
  • 18:00
    A legmagyarabb vagy a legzsidóbb műfaj-e a pesti kabaré? Szerzők, konferansziék, előadók. Van egyáltalán olyan, hogy zsidó humor, ha pedig nincs, akkor meg miért van? Mitől olyan fene vicces a zsidó vicc, amikor a vonatkozó antológiák tele vannak rettenetesen lapos élcekkel? A legmagyarabb vagy éppen a legzsidóbb műfaj-e a pesti kabaré? Egyáltalán, nem holmi eufemizmus az, hogy pesti humor? Vagy inkább ne zsidózzunk...? Ezeket és ehhez hasonlóan égető kérdéseket taglalja Dés Mihály előadássorozata a témához illő halálos komolysággal. Jegy Belépő: 800 Ft Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 600 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 600 Ft Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes. Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes. Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a sajto@balinthaz.hu címen.   
  • 16:30
    Ezúttal a szerelem, a házasság lesz a téma a Zsidó Tanulás Világnapján, amely már ötödik éve kerül megrendezésre a Bálint Házban. A család, a párkapcsolatok és az intimitás szerves részét képezik mindennapi életünknek, de a 21. században egyre kevesebben tudják vagy akarják megvalósítani a zsidó-keresztény családmodell ideálját. Megszaporodtak a válások, az alternatív családmodellek és a vallási vezetők napi szinten kénytelenek szembenézni azzal a ténnyel, hogy "híveik" egész máshogy élnek, mint amit az általuk hirdetett vallási hagyomány ideálisnak tart. Az egyik elterjedt vezetői stratégia a szemet hunyás, ami leginkább a struccpolitikához áll közel. A másik, a kevéssé hatékonynak tűnő módszer, a régi modell védelme a megváltozott társadalmi valóságban. A harmadik, az őszinte szembenézés a kihívásokkal, és az új megoldások megtalálása lenne, de kérdés, hogy van-e reális lehetőség a heteroszexuális, házasság előtti szexet ellenző, hagyományos holtomiglan-holtodiglan mintát hirdető...
  • 16:00
    A három nyári helyszín után most újabb három olyan zsinagógát keres fel a Budapesti Fesztiválzenekar, amely már elveszítette eredeti funkcióját, Szekszárd és Szolnok után a héten még Kisvárdán muzsikálnak majd. A cél, hogy újra figyelem irányuljon a zsidó örökségre, és hogy a helyi közösségek megismerhessék azt a toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte. A zsinagógakoncerteken Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője mesél majd a helyi zsidó közösségek és a zsinagógák történetéről, a koncert után pedig egy különleges zsidó finomságot is megkóstolhat a közönség. A koncertek időpontja és helyszíne:November 16. (vasárnap) 16:00, Kisvárda, Rétközi Múzeum (zsinagóga) Részletek: http://www.bfz.hu/videos/bfz-a-kozossegert-zsinagogakoncertek/ Ha útitársat keresel a kisvárdai utazáshoz: https://www.facebook.com/events/1502831373335420/  
  • 10:30
    Szerelem és házasság a Bibliában. Vajon hogyan találták meg a szerelmet a Tóra korában? Meglátogatunk három híres Bibliai párt, hogy ezt kiderítsük. Ellátogatunk az Édenkertbe Ádámhoz és Évához. Meglessük, hogyan hoztak feleséget Izsáknak. Végigkövetjük Jákobot az összes kalandján át a tál lencsétől az esküvőin át egészen a Kánaánba való visszatéréséig.Ti tudjátok hogyan megy ez manapság? Hogy zajlik egy zsidó esküvő napjainkban, mi az a hüpe, miért törnek össze egy poharat minden zsidó esküvőn, és mi fán terem a ketuba? Most itt az alkalom, hogy megtudjátok! ✡ zsidó esküvő ✡ játékok ✡ kézműves foglalkozás✡ bábjáték ✡ esküvői lakoma ✡ hóra táncházA Bálint Ház is csatlakozik a Global Day of Jewish Learning-hez, változatos programokkal várjuk látogatóinkat, bármely korosztályhoz is tartozzanak. A felnőtt programok itt találhatóak.    Ha már úgysem hagy aludni a gyerek...hozd el reggelire! A Bálint Ház idén is szeretettel vár Benneteket az egész évet átívelő programsorozatán, a...
  • 18:00
    Hernádi Miklós: Lehet-e a versenyhátrány zsidó identitásképző mozzanat a XX. század magyarországi képzőművészetében?  1900-1910. A századelő nagyszerű zsidó festői és szobrászai (Fényes Adolf, Bihari Sándor, Iványi Grünwald Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Berény Róbert, Czóbel Béla, Vedres Márk, Telcs Ede és rengetegen mások) a liberális közhangulat miatt nem szenvedtek versenyhátrányt, csakúgy, mint az irodalom területén Molnár Ferenc vagy Bródy Sándor. 1930-1940. Az évtized nyomott politikai hangulata határozott versenyhátránnyal sújtotta vagy/és (Vajda Lajos és Farkas István kivételével) elszürkülésre késztette a nem emigrált zsidó képzőművészeket (Berény Róbert, Vass Elemér), szociofotósokat (például Kálmán Katát, Sugár Katát), építészeket (Forbáth Alfrédot, Breuer Marcellt, a CIAM-osok). 1960-1970. Furcsa másodvirágzás, az Aczél-féle tolerancia népi oldalról versenyelőny-vádakat indukált (többek között az idős Czóbel Béla, Bálint Endre, Anna Margit,...
  • A Néprajzi Múzeum az emlékezés sajátos formáját választotta. Olyan kiállítást tár a látogató elé, amely megkísérli előhívni azt a képet, ami a Holokauszt előtti időszakból a múzeumi anyagra építve megismerhető a magyar vidéki zsidóságról. Mindezt úgy, hogy közben a megmaradó, újraéledő magyar zsidó kultúra elemeire is reflektál. A kiállítás tudatosan vállalja a töredékességet: a bemutatni kívánt korról töredékesek ismereteink, töredékes a rendelkezésre álló anyag, s ez az egész világ az elmúlt és a megmaradt töredékekben értelmezhető leginkább. A tárlat tehát nem akar teljes képet felrajzolni, sokkal inkább azt emeli ki, hogy ez a kultúra mára nehezen rekonstruálható, a maga egykori teljességében nem, csupán bizonyos elemeiben idézhető fel. A kiállítás egy-egy kérdésről konkrét példák (családi történetek, adott közösségek, lokális sajátosságok, kiemelt részletek stb.) alapján beszél. Ebben a szellemben a zsidó hétköznapokat és ünnepeket, a különböző foglalkozási és társadalmi...
  • 18:00
    Turai Hedvig művészettörténész előadása a Bálint Házban! Turai Hedvig fő kutatási témája a holokauszt reprezentációja és a kortárs művészet kapcsolata. A Nemzedékek és emlékezet sorozat legújabb előadásában is ezt a kérdéskört fogja vizsgálni. Hogyan lehet a holokauszt emlékezetével foglalkozó művészeten "egyszerre számon kérni a művészet és a közízlés elvárásait? Hogyan egyensúlyozhat egyfelől a közönség igényei, másfelől a kortárs művészet speciális érzékenysége között – miközben meg kell szereznie a polgári adminisztratív jóváhagyás pecsétjét is?" - James Young ma már klasszikus művében tette fel ezt a kérdést, amely semmit sem vesztett aktualitásából. Nemzedékek és amnézia emlékezet előadás-sorozat és kiállítás Az emlékezés felelősség. Jelentős életeseményeinket, családi legendáinkat, közösségünk, városunk, országunk dicsőséges pillanatait és traumáit meg kell őrizni, és folyamatosan karban kell tartani. De ki végzi ezt a munkát? Kinek a dolga az emlékezés, és az emlékeztetés?...
  • 18:00
    Szeretsz rajzolni, festeni? Túlteng benned a kreativitás? Segítsd kidekorálni a szukoti sátrat a Bálint Házban! Várunk minden művészi vénával vagy csupán elegendő lelkesedéssel rendelkező jelentkezőt, aki szívesen részt venne a szukkoti sátor díszítésében. Jelentkezz az nyitottajtok@balinthaz.hu címen és éld ki a kreativitásod! Szukot - Sátoros ünnep ✡ Szukot, a Sátrak ünnepe, hét napon át tart (idén október 9-15.), zárásaként a nyolcadik napon a Smini Áceret, vagyis az őszi záróünnep követi. Több vidám vallási szertartás, sok ének és tánc kíséri az örömünnepet.✡ A pészachhal és a savuottal együtt ez a három, úgynevezett zarándokünnep egyike, melyen a Szentély fennállásának idején a zsidóknak Jeruzsálembe kellett menniük, hogy áldozatot mutassanak be.✡ Szukotkor a vallásos zsidók lombsátrakba költöznek legalább az étkezések idejére, hogy emlékezzenek arra az időre, amikor őseik negyven évig vándoroltak a sivatagban. A szabadban felállított sátrakat faágakkal borítják, feldíszítik...
  • 18:00
    Van egyáltalán olyan, hogy zsidó humor, ha pedig nincs, akkor meg miért van? Dés Mihály sorozata a Bálint Házban. Mitől olyan fene vicces a zsidó vicc, amikor a vonatkozó antológiák tele vannak rettenetesen lapos élcekkel? A legmagyarabb vagy éppen a legzsidóbb műfaj-e a pesti kabaré? Egyáltalán, nem holmi eufemizmus az, hogy pesti humor? Vagy inkább ne zsidózzunk...? Ezeket és ehhez hasonlóan égető kérdéseket taglalja Dés Mihály előadássorozata a témához illő halálos komolysággal. Jegy Belépő: 800 Ft Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 600 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 600 Ft Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes. Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes. Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a sajto@balinthaz.hu címen.   
  • 18:00
    György Péter őszi évadunkat nyitó előadása a holokauszt értelmezéstörténetét vizsgálja 1989, azaz a hidegháború után. Részben arról lesz szó, amit a kiváló történész, Alon Confino úgy írt le: 'Holocaust is over', azaz a holokauszt múlt idővé, történeti ténnyé lett az elmúlt években. György Péter őszi évadunkat nyitó előadása a holokauszt értelmezéstörténetét vizsgálja 1989, azaz a hidegháború után. Részben arról lesz szó, amit a kiváló történész, Alon Confino úgy írt le: 'Holocaust is over', azaz múlt idővé, történeti ténnyé lett az elmúlt években. Emellett az előadás tárgyalja a holokauszt és más genocídiumok összefüggésrendszerét, hogy hogyan lett a holokauszt egyike ezeknek, miként változott a kutatási, muzeológiai horizont. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, részben összefüggésben, ott van a holokauszt változó topográfiája: a kelet európai események előtérbe kerülése, az ugyancsak a posztszovjet állapotoknak köszönhetően. Vagyis szó esik majd a keleti front, a szlávok ellen viselt...
  • 18:00
    Fórum György Péter és Schönberger Ádám vezetésével. A szavak ereje - Beszélgetés-sorozat a zsidó identitás(ok) aktuális kérdéseiről György Péterrel és Schönberger Ádámmal. Vendég: Nádasdy Ádám nyelvész, költő Hogyan öröklődik tovább az antiszemita nyelv és a negyvenes évek szóhasználata a mai közbeszédben? Hogyan veszítik el a szavak eredeti jelentésüket? Milyen nyelvészeti válaszok lehetségesek a mai közélet és a kortárs zsidó identitás felvetődő kérdéseire? Ilyen és hasonló kérdésekről beszélget Nádasdy Ádám nyelvésszel György Péter és Schönberger Ádám.   A sorozatról:Beszélgetés a zsidó identitás különböző aspektusairól. Az elmúlt hónapok egyik legfontosabb cikkének nevezte Tamás Gáspár Miklós programunk címadó és vitaindító cikkét György Péter tollából. A Zombizsidók című írás helyzet-értékelése:"A helyzet világos. A modern Magyarország elitje az elmúlt évtizedben némán nézte végig, hogy mi történt a cigányokkal, s ahhoz igazán nem volt komoly szava. Ami azt illeti, sokan...
  • 18:00
    Zsidó vagyok, zsidó vagy? De mi az, hogy zsidó?! Lehetséges pozitív identitásként felfogni a zsidóságot? Beszélhetünk-e az etnicizmus és az esszencializmus veszélye nélkül zsidó kultúráról, pozitív értelemben vett, kulturális zsidó identitásról? Van-e jövője is a magyarországi zsidóságnak, vagy csak múltja van? György Péter és Schönberger Ádám vendége Borgula András színházi rendező, a Kibic Szövetség elnöke és Hidas Judit író, a Kibic Zsidó közösségi és kulturális portál főszerkesztője. Keressük a huszonegyedik századi Magyarországon ennek a szónak és identitásnak a tartalommal is megtöltött jelentését. Nem absztrakt értelemben vetjük fel tehát a kérdést, hanem a realitásokat személve: a beszélgető felek közül kinek, mit jelent a zsidósága? A holokauszt határoz meg és az antiszemitizmus? Van szabad döntésünk az identitásunkról, vagy ez a döntés nem adatik meg feltétlenül mindenkinek? Lehetséges pozitív identitásként felfogni a zsidóságot? Beszélhetünk-e az etnicizmus és az...
  • 18:00
    A német megszállás 70. évfordulója előestéjén 12 volt osztálytárs, egykori gyerekszemtanú emlékezik meg a tragikus fordulatról. Két éven át készültek az interjúk egykori osztálytársaival, köztük Ungváry Rudolffal és a már eltávozott Kézdy Györggyel. Sipost az érdekelte, hogy az akkor 8 év körüli fiúk emlékezetében hogyan őrződött meg az 1944. március 19-ével, azaz Magyarország német megszállásának napjával induló egy év története.A történelem a gyerekkor alulnézetéből különösen változatos képet rajzol fel a filmben. Volt, akinek álnéven, idegeneknél bujkálást jelentett, volt, akinek vidéki nagyszülőknél töltött hosszú nyaralást. Volt, akinek csillagos házat, s akinek gettót jelentett. Olyan osztálytárs is megszólal, aki a bombázásban elvesztette a kezét, s olyan is, aki kivégzés szemtanúja volt. Sipos filmje nem csak arról a történelemről szól, amely nem gyereknek vaó történelem, hanem az emlékezés különös természetéről is.  A filmben közreműködők: Kézdy György, Ungváry Rudolf,...
  • 18:00
    Zsidó-e vagy? Vészi János beszélgetés-sorozata zsidóságunk, identitásunk legégetőbb kérdéseiről. Beszélgetéssorozatunkban eddigi vendégeinkkel - Gerendás Péterrel, Esze Dórával, Csillag Ádámmal, Sándor Pállal - megpróbáltuk átbeszélni, miként tudjuk megoldani a felmerülő nehézségeket, frusztrációkat, bántásokat, ha zsidó felmenőink, gyermekeink, hozzátartozóink vannak. Beszéltünk az elmúlt évtizedekről, az elhallgatásokról, a változásokról. Belekezdtünk, de még bőven van miről diskurálni. Május 8-án BRÓDY JÁNOS látogat el hozzánk, ezúttal hangszerek nélkül, hogy megossza velünk a témával kapcsolatos tapasztalatait. Egy kivételes személyiség stratégiája egy kivételesen bonyolult korszakra. Jegy Belépő: 800 Ft Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 600 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 600 Ft Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes. Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes. Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a fodor.natalia@balinthaz.hu címen.   
  • 19:30
    Pészach-záró mulatság, a hosszú kovásztalan napok után! Igazi keleti hangulattal várunk, lesz mufletta, palacsinta, pita, mártogatós, zene és tánc! Mi a Mimuna?A keleti zsidók, jemeniek, magrebiek, marokkóiak megelégelve a kovásztalan napokat rögtön Pészach kimenetele után telerakják asztalaikat tejes, szimbolikus és főleg kovászos ételekkel, barátkoznak, zenélnek, mulatnak. Tetszik nekünk ez a szokás, ezért úgy döntöttünk, meghonosítjuk. Ahogy kimegy Pészach ünnepe, és eljön a hétvége, mi is finomabbnál finomabb péksütikkel, pitával, keleti ételekkel várunk mindenkit! Lesz vízipipa, mocsárkávé, keleti fűszerek és még több kovászos!A Mimuna néve eredete: vannak akik úgy vélik, az elnevezés Maimonidesz nevéből ered,  az ő születésének vagy halálának időpontját jelöli. Mások szerint a 'mimuna' szó a héber hit szóból ered, arab jelentése boldogság. Programjaink:  19:30 Kulturális kóstoló 2x20 percbenMeghekkelt múlt? A szefárdok emlékezete Pesten - Toronyi ZsuzsaSzefárdok/askenázok...
  • 18:00
    Melyik oldalon áll a zsidóság?  Beszélgetés-sorozat a zsidó identitás(ok) aktuális kérdéseiről György Péterrel és Schönberger Ádámmal. A jobboldal és a zsidóság traumatizált kapcsolatáról beszélgetünk nemzeti és magán mitológiák segítségével. Hogy lehet ma valaki jobboldali és zsidó és egyáltalán milyen gesztusok nehezítik meg az ilyen típusú identitás kibontakozását. Mit gondolunk hazáról és nemzetről ha az "hatalmon" vagy éppen "ellenzékben" van. Vendégek: Seres László újságíró és Visky András drámaíró"A helyzet világos. A modern Magyarország elitje az elmúlt évtizedben némán nézte végig, hogy mi történt a cigányokkal, s ahhoz igazán nem volt komoly szava. Ami azt illeti, sokan hallgattak azok közül is, akik most zsidók lettek. Most a zsidókon van a sor, a kormány teremtményein, ezen a zombiközösségen, amelyet a megvetés, a történelmi hazugság, a magyarság evidenciájának a kétségbe vonása hozott létre. A politikai pártokkal nincs miért beszélni, s nincs okunk arra, hogy az almafa...
  • 18:00
    A jobboldal és a zsidóság traumatizált kapcsolatáról lesz szó György Péter és Schönberger Ádám Zombi zsidók című sorozatának 2. részében.  Hogy lehet ma valaki jobboldali és zsidó és egyáltalán milyen gesztusok nehezítik meg az ilyen típusú identitás kibontakozását? Vendégek: Seres László újságíró és Visky András drámaíró. A jobboldal és a zsidóság traumatizált kapcsolatáról beszélgetünk nemzeti és magán mitológiák segítségével. Hogy lehet ma valaki jobboldali és zsidó és egyáltalán milyen gesztusok nehezítik meg az ilyen típusú identitás kibontakozását. Mit gondolunk hazáról és nemzetről ha az "hatalmon" vagy éppen "ellenzékben" van.Vendégek: Seres László újságíró és Visky András drámaíróMelyik oldalon áll a zsidóság? Beszélgetéssorozat a zsidó identitás(ok) aktuális kérdéseiről György Péterrel és Schönberger Ádámmal "A helyzet világos. A modern Magyarország elitje az elmúlt évtizedben némán nézte végig, hogy mi történt a cigányokkal, s ahhoz igazán nem volt komoly szava. Ami azt...
  • 10:30
    Szerinted ki a legnagyobb zsidó vezető? Vajon Mózes, Áron, Ábrahám, vagy Dávid lesz a győztes? Ismerd meg a négy legnagyobb zsidó vezetőt egy állomásos játékon keresztül, majd szavazz a végén,hogy szerinted ki a legnagyobb vezető! Tanulmányozd a 10 parancsolatot és süss maceszt Mózessel, vendégeskedj Ábrahámnál és pusztítsd el vele a bálványokat, énekelj és harcolj Dáviddal, és rendezd be a sivatagi Szentélyt Áronnal, a főpappal. A választások után természetesen győzelmi partit is rendezünk! A nyertest finom falatokkal, pezsgővel és tánccal ünnepeljük.     Jegy Családi belépő: 2000 Ft, Egyéni belépő: 800Ft Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes. Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes. Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a fodor.natalia@balinthaz.hu címen. Ha ír a rendezvényről, ingyenes belépést biztosítunk.  
  • 18:00
    Vészi János beszélgetés-sorozata zsidóságunk, identitásunk legégetőbb kérdéseiről. Hogyan reagáljunk a mindennapi feszültségekre, társadalmi vitákra – lásd a mostani "szobor ügy" –, melyek megosztanak bennünket, legyünk akár zsidó, akár egyéb származásúak?   Léteznek-e védekezési stratégiák kínos, vagy veszélyes helyzetekben: amikor zsidóznak a társaságunkban, nyilvános helyen a közelünkben, a munkahelyen, a szociális médiában? Miként készítsük fel gyermekeinket az esetleg őket érő hasonló helyzetekre? Mi a helyzet vegyes házasságok esetén? Vendégeink: Sándor Pál és Csillag Ádám filmrendezők Moderátor: Vészi János Jegy Belépő: 800 Ft Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 600 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 600 Ft Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes. Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes. Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a fodor.natalia@balinthaz.hu címen. Ha ír a rendezvényről, ingyenes belépést biztosítunk.