-
HEISLER: „AKI TITOKBAN BEÁLL EGY ILYEN KONCEPCIÓ MÖGÉ, AZZAL NINCS PÁRBESZÉD” Az államnak kell felelősséget vállalnia a Sorsok Házáért, vélik a Mazsihisznél, éppen ezért csak a kormánnyal hajlandóak tárgyalni ebben az ügyben, az EMIH-el vagy Schmidt Máriával viszont nem. Heisler András és Toronyi Zsuzsanna a Sorsok Háza ügyéről tartott sajtótájékoztatóján jártunk. 2018-09-26 14:26
-
A HOLOKAUSZT GYERMEKÁLDOZATAIT KUTATNÁK FEL A SAUL FIA KÉSZÍTŐI A holokauszt magyarországi gyermekáldozatait felkutató programot indítanak a Saul fia című Oscar-díjas film alkotói és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. A program szervezői azok jelentkezését várják, akik a gyermekáldozatokról valamilyen információval tudnak szolgálni. 2018-07-02 18:22
-
TÖBB MINT HARMINC ÉV UTÁN ÚJULT MEG A MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár megújult kiállítása bevezeti a közönséget a judaizmusba és annak elemeibe. A jelenlegi kiállítás azonban nem végleges, a jövőben ugyanis jelentősen bővülni fog és folyamatosan meg is újul majd. 2017-09-15 05:33
-
„LEGYEN A MÚZEUM A PÁRBESZÉD FÓRUMA” Évente közel negyedmillióan látogatják, ám a hazai közönség aránya elhanyagolható volt eddig a Magyar Zsidó Múzeumban, ahol nemrég Toronyi Zsuzsát nevezték ki új igazgatónak. Szerinte fontos lenne, hogy a magyar zsidóság érezze, ez a múzeum még mindig az övé. Ehhez mérten alakítják át a kiállításokat, a tárgyakat széles társadalomtörténeti vonatkozásukkal együtt, szórakoztató elemek segítségével mutatják majd be. Reményei szerint ez további párbeszédet indít majd el a néző és a tárgy, vagy akár a zsidóság és a többségi társadalom között. 2015-03-29 22:00
-
MEGVANNAK A HANUKATALIZÁTOR DÍJ NYERTESEI A Bálint Ház idén is átadja a közösség szavazatai alapján megítélt Hanukatalizátor Díjat két kategóriában, a leginnovatívabb, a közösségért dolgozó szervezetnek, illetve egyénnek. A hajtás után pedig már a nyertesek is megtekinthetők. 2014-12-17 18:30
-
ISMÉT KÖZÖS IRÁNYÍTÁS ALATT MŰKÖDIK A MAGYAR ZSIDÓ MÚZEUM ÉS A LEVÉLTÁR Toronyi Zsuzsanna lett az új igazgatója a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárnak. 2014-10-27 10:00