“Rózsavölgyi Szalon” címke bejegyzései.

  • 19:30
    Az előadás egyetlen hosszú taxi út, melyen a két egymástól minden szempontból nagyon távoli nő – Takács Kati és Bánfalvi Eszter – viszonya bontakozik ki, és közben a néma taxisofőr – Balikó Tamás – is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Nádas Péter Párhuzamos történetek című világhírű regényének két fejezete alapján írta Forgách András annak az előadásnak szövegkönyvét, amelyet január 22-én mutatnak be a Rózsavölgyi Szalonban. Két nő, egy férfi, három ember, három sors, három történet – összezárva egyetlen taxiban. Nem lehetnének különbözőbbek. Szinte ismeretlenek egymásnak. És a rövid taxiút alatt – amelyik az Oktogontól a Kútvölgyi úti pártkórházig tart – kiderül, milyen mély, valósággal szétszakíthatatlan kötelék fűzi össze ezt a három embert. A börtönviselt Bellardi (Balikó Tamás) régen hajóskapitány volt, jelenleg taxisofőr. Mózes Gyöngyvér (Bánfalvi Eszter) intézetben nevelkedett, énekesnőnek készült, majd óvónő lett belőle. Lehrné Demén Erna, becenevén Nínó (Takács Kati)...
'; else echo ''; ?>