“Rosh Hashana” címke bejegyzései.

  • 13:00
    Zsidó-e az a mai magyar fiatal, aki rendelkezik ugyan zsidó felmenőkkel, de semmilyen zsidó neveltetést nem kapott? Aki sosem hallott a Rós Hásánáról és a Pészáchról, és telente karácsonyt ünnepel? Aki vegyes házasságba született, akit megkereszteltek, aki sosem járt Szarvason? És vajon milyen lehetőségei vannak, ha "felnőtt fejjel" úgy dönt: szeretne visszatérni a gyökereihez? Limmud Fesztivál regisztráció: http://www.limmudfesztival.hu/ Pál Borbála saját bevallása szerint megtestesíti a "tipikus zsidó fiatalt": bár mindig tisztában volt a származásával, ez sokáig nem jelentett számára többet a felmenők történeteinél. A vallásról, hagyományokról, Izraelről az első Taglit útja során hallott, azóta pedig az önkénteskedésen és a munkáján keresztül kerül egyre közelebb a zsidó közösséghez. A CEU Nationalism Studies szakán végzett, kedvenc témái az előítéletesség a zsidó identitás. Előadásában a saját illetve a Medián 2017-ben végzett kutatásán keresztül próbál választ találni a...
  • 18:32
    Jom kipurt, az év legszentebb napját a ros hásánával kezdődő tíz bűnbánó nap előzi meg. Ezeken a napokon az ember igyekszik számot vetni a tetteivel, megbánni azokat, amelyektől jobb lett volna tartózkodnia, és megpróbál megtérni. Előírás bocsánatot kérni azoktól, akiket esetleg szóval, vagy tettel megbántottunk, abban a reményben, hogy Isten is megbocsát nekünk. Ktivá vechátimá tová – jó beírást és bepecsételést –, így köszönnek el egymástól az emberek, kifejezve azt a vágyukat, hogy a jó élet könyvébe írja be őket az Örökkévaló. Szokás ezeken a napokon bőséges cedákát (adományt) is adni. Az imarendben pedig számos változás figyelmeztet a közelgő napra: a hajnali Szlichot imák, az Ávinu Málkénu imasor és a Smone Eszré különböző betoldásai. A tíz bűnbánó nap szombatját sábát tsuvának, a megtérés szombatjának nevezik. Sok helyen különleges tóramagyarázatot tart ilyenkor a rabbi, hogy felhívja hívei figyelmét a megtérés és a megbocsátás micváinak fontosságára.
  • 17:30
    ROS HÁSÁNÁ ELSŐ NAPJÁNAK DÉLUTÁNJÁN SZIMBOLIKUSAN VÍZBE DOBJUK ELŐZŐ ÉVI BŰNEINKET, HOGY AZ ÚJ ESZTENDŐT TISZTÁN KEZDHESSÜK MEG. TARTS VELÜNK ÉS SZABADULJUNK MEG EGYÜTT AZ ELŐZŐ ÉV BŰNEITŐL! A ZSILIP RABBIJA SÓFÁRFÚJÁS UTÁN ELMAGYARÁZZA, MIÉRT IS FONTOS SZOKÁS ÚJÉV NAPJÁN A TASLICH. A GYEREKEKNEK ROS HÁSÁNÁI AJÁNDÉKCSOMAGGAL TESSZÜK EMLÉKEZETESSÉ EZT A NAPOT. IDŐPONT: SZEPTEMBER 10. HÉTFŐ, 17:30-18:00 HELYSZÍN: A ZSILIPPEL SZEMBEN, A DUNA-PARTON (CÍM: 1137 BUDAPEST, ÚJPESTI RAKPART 1.)
  • 19:45
    Ros Hasana mindkét estéjére szervezünk közös imát és szeudát a Hanna étterem 2. emeletén (VII. kerület, Dob utca 35.). A kezdés mindkét este 19:45 A szeudán való részvétel 1 500 Ft/fő/este, Lativosoknak 1 000 Ft/fő/este. Fizetni átutalással (CIB BANK 10700079-47164907-51100005 Közlemény: Adomány) vagy személyesen Ros Hasana után lehet. Kérjük, aki még nem regisztrált, mielőbb tegye meg e-mailben vagy telefonon (0670 932 8275)!
  • 19:30
    Hamarosan itt az új év, melynek örömére egy közös, ünnepi, tanulással, vacsorával, és persze baráti kellemes hangulattal egybekötött különleges estére invitálunk titeket. A limitált helyek száma miatt, hamarosan regisztráció is lesz, úgyhogy ne mulasszátok el! The New Year is fast approaching, so we would like to invite you to an exciting Rosh HaShana Seder, with some learning and dinner, and of course wonderful friendly atmosphere, with which we can great to new year together. Soon we'll start the registration, so keep your eyes open, and don't miss out on it!
  • 18:45
    Ünnepeljük közösen a Zsidó Újévet az újra felavatott Budavári zsinagógában! Az újév ünneplésének régi-új hagyományát szeretnénk megélni, célunk, hogy a Budai Várban újra felpezsdüljön a zsidó hitélet. A közös imádkozás és étkezés, a közösségi találkozás, a baráti együttlét útján megteremthetjük a vallás reneszánszát. Mikor? 2018. szeptember 9. 18:45 Program Közös ima a Budavári zsinagógában Ünnepi kiddus és vacsora a Budavári Hilton Hotelben Ros Hásáná alkalmából sok szeretettel várjuk azokat is, akik a hétköznapokban más zsinagógákban élnek hitéletet. Jelentkezés: [email protected]
  • 18:30
    Kedves Barátunk! Várunk szeretettel a Teleki téri imaházban Ros Hasonókor is! Imarend: Erev Ros Hasonó: - szeptember 9 - kezdés: 18:30 Ros Hasonó I: - szeptember 10 - kezdés: 9:30 - 14:00 Ros Hasonó II: - szeptember 11 - kezdés: 9:30-14:00 Boldog újévet kívánunk! Shana Tova! Találkozzunk a Telekin!
  • 18:30
    Ünnepeljük együtt a zsidó újévet! Szeretettel várunk a „Nyitott Zsidó Újév Óbudán” programunkra. Az Óbudai zsinagóga előtt felállított hatalmas sátorban ünnepi állófogadásos kidussal, újévi ételekkel, gyermekprogramokkal és a hétfős, jeruzsálemi High Holiday kántorkórus előadásával szeretnénk mindenkihez közelebb hozni az ünnep hangulatát. Szeptember 9-én este 18:30 órától várunk a „Nyitott Zsidó Újév Óbudán” programunkra az Óbudai zsinagóga előtti téren. (Lajos utca 163.) További információ és regisztráció: [email protected] Ros Hásánái gyerekprogramok: szeptember 9. vasárnap, 18:30-tól - játékos gyermekfoglalkozások - közös ünnepi kidus - meglepetés - bűvészműsor Mindenkinek eredményekben és örömökben gazdag, boldog új évet kívánunk!
  • 18:30
    Szeptember 9. (vasárnap) 18:30 Ros Hásáná előestéje, ima és ünnepi kidus Szeptember 10. (hétfő) 10:00 Ros Hásáná 1. napja – Sáchrit 12:00 Sófár fújás 18:00 Táslich (találkozó a Rozmaring Étteremnél) 19:00 Ros Hásáná 2. napjának előestéje, ima és ünnepi kidus Szeptember 11. (kedd) 10:00 Ros Hásáná 2. napja – Sáchrit 12:00 Sófár fújás 13:00 Muszáf ima Szeptember 12. (szerda) Gedáljá böjtje 19:33 Böjt vége Szeptember 14. (péntek) 18:00 közös tanulás 30 Péntek este szombatfogadás Szeptember 15. (szombat) 10:00 Szombati ima – Sáchrit Szeptember 18. (kedd) 17:00 Böjt előtti étkezés 18:32 Böjt kezdete 18:30 Kol Nidré, Jom Kipur előestéje Szeptember 19. (szerda) 10:00 Jom Kipur, Sáchrit 12:00 Mázkir 17:30 Mincha 18:30 Neila Sófárfújás 19:34 Böjt vége, böjt utáni étkezés Szeptember 21. (péntek) 18:00 közös tanulás 18:30 Péntek este szombatfogadás Szeptember 22. (szombat) 10:00 Szombati ima – Sáchrit Szeptember 23. (vasárnap) 18:30...
  • 18:00
    Ros Hásáná 1. este szeptember 9. vasárnap este 18:00 Ros Hásáná 1. Sáchrit szeptember 10. hétfő reggel 9:30 Ros Hásáná 2. este szeptember 10. hétfő este 18:00 Ros Hásáná 2. Sáchrit szeptember 11. kedd reggel 9:30
  • 18:00
    Ünnepi istentisztelet tóraolvasással, sófárfújással, majd tradicionális ételekből álló svédasztalos vacsora Vezeti: Kelemen Katalin rabbi és Diana Senechal kántor MENÜ: - újévi specialitások: mézben párolt sárgarépa (cimesz) és füstölt hal - zöldfűszeres kéregben sült csirkemell, bazsalikomos pulykamellfilé - vegyes töltött tojások - hummusz, padlizsánkrém, tojássaláta, tésztasaláta - péksütemények, ásványvíz - almás pite JELENTKEZÉSI ÉS BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: szeptember 5. JELENTKEZÉS: [email protected] RÉSZVÉTELI DÍJ: - tagoknak 4500 Ft - nem tagoknak 6000 Ft - gyerekeknek 6-16 éves kor között: 2000 Ft - 6 éves kor alatt ingyenes BEFIZETÉS: A zsidó hagyomány szerint az őszi nagyünnepek ideje kiemelt alkalom az adományozásra. A Szim Salom köszönettel várja az adományokat, amelyeket leendő zsinagógánk felújítására fordítunk. Kérjük a részvételi díj összegét és az adományokat átutalni szeptember 5-ig az alábbi bankszámlára: Szim Salom...
  • 18:00
    Raj Ferenc rabbi vezetésével Közreműködik: Neumark Zoltán zongoraművész (ének, zongora) Helyszín (ha másképp nem jelezzük): Bálint Ház nagyterme (Bp. VI., Révay u. 16.) Szeptember 9. vasárnap 18:00 E r e v R o s H a s a n a , utána hideg vacsora Szeptember 10. hétfő 17:00 Ros Hasana első napja, T á s l i c h szertartás Találkozás: a Szent István park bejáratánál Szeptember 18. kedd 19:00 Erev Jom Kippur, K o l N i d r é Szeptember 19. szerda 17:00 J o m K i p p u r zenében és dalban, majd Mázkir, Neilá és a böjt közös megtörése A böjt megtörése tejes ételekkel, süteményeket lehet hozni. Szeptember 23. vasárnap 15:00 C s a l á d i S z u k o t (sátorépítés stb.) Bp. XII. Ráth György u. Szeptember 30. vasárnap 18:00 S z i m c h á t T ó r á Helyszín: Mazsök nagyterme (Bp. V., Tüköry u. 3.) A zárttéri rendezvényeinkre szóló b é r l e t á r a : 5 0 0 0 F t (13 éves korig 2000Ft) J e l e n t k e z é s s z e p t e m b e r 7 - i g : b e t . o r i m @ g m a i l...
  • 19:00
    Az együttes tagjai: Bódi Mónika – hegedű, Csányi Sándor – tangóharmonika Szabó Bálint – klarinét Szentkirályi György – buzuki, gitár Langer Zoltán – nagybőgő Andrasics Szabolcs – dob Masa Tamás – trombita, furulya, ének Masa Anita – ének Lehetőség van csak koncertre, vagy pedig koncerttel egybekötött vacsorára.
  • 19:30
    Hogy született meg a Tóra? - Ez a címe Israel Knohl új könyvének. A történész és Biblia-tudós igyekszik összeegyeztetni a tudományos és történeti kutatásokat a Biblia állításaival. Ebben az előadásában Rosh Hashana ünnepét járja körül. Az előadás nyelve angol.
  • 10:00
    - Érdekel a progresszív zsidóság "tízparancsolata" helyett javaslata? - Megismerkednél inspiráló és elgondolkoztató zsidó női életutakkal, és nyernél Szim Salomos könyvjelzőt kvízjátékon? - Készítenél selyemfestést, Ros Hásáná-i képeslapot? - Beszélgetnél Groó Dianával, aki a világ első női rabbijáról, Regina Jonasról készített filmet? - Tanulnál Kelemen Katalin rabbival a Havdala betűinek szimbolikájáról? - Ünnepelnéd együtt velünk és Pollál Ariel rabbival este a szombat kimenetelét egy rövid zenés havdalával? Akkor szeretettel várunk szeptember 1-én, szombaton 10 órától este 9 óráig a Pozsonyi Piknik Szim Salom standján! Helyszín: 4-5. számú standok a vásársoron (kint a rakparton, a Radnóti utca magasságában) Program: - Egész nap várnak a közösség tagjai kreatív foglalkozással, világszép judaikával, finom süteményekkel, beszélgetésre készen. - Délután találkozhattok Kelemen Katalin rabbival, Pollák Ariel rabbival, Andics Milán kántorral és Groó Diana filmrendezővel...