-
TAVALY SEM CSILLAPODOTT AZ EURÓPAI ZSIDÓSÁG ELLEN ÉRZETT GYŰLÖLET Az Európa Tanács jelentése szerint a járvány eredetével kapcsolatos összeesküvés-elméletek mindenekelőtt az ázsiai származású emberek megbélyegzésével, valamint antiszemita gyűlöletkeltéssel jártak. 2021-03-19 14:11
-
MEGGYŰLT A BAJUK AZ ANGOLLAL AZ ABONYI RASSZISTÁKNAK Abonyban egy falra próbáltak rasszista üzenetet felfújni ismeretlenek, de az angol nyelv nehézségeibe ütköztek bele. A horogkereszt már jobban ment. 2020-11-10 17:38
-
ISMÉT MEGGYALÁZTÁK A ROMA HOLOKAUSZT EMLÉKMŰVÉT BUDAPESTEN „Cigányirtás = bűnözésirtás” – írták fel ismeretlenek a Nehru parton található Roma Holokauszt Emlékműre. Az emlékművet nem most először rongálták meg. 2020-06-02 13:57
-
A ZSIDÓKAT IS HIBÁZTATJÁK A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY MIATT A MAGYAR KOMMENTELŐK A magyar internetezők egy része szerint a kínaiak mellett leginkább a zsidók tehetnek a koronavírus megjelenéséről, derül ki egy hozzászólásokat vizsgáló kutatás eredményéből. 2020-05-13 14:38
-
ANTISZEMITA RIGMUSOK MIATT KERÜLT KONFLIKTUSBA SAJÁT SZURKOLÓIVAL EGY NÉMET FOCICSAPAT A Chemnitzer FC szigorú fellépést tervez saját szurkolói ellen, mivel azok antiszemita és rasszista rigmusokat énekeltek legutóbbi mérkőzésük alatt. Hasonló eset történt nemrég Dorogon is, de ott a helyi csapat nem szólalt meg a zsidózó szurkolókkal kapcsolatban. 2019-08-26 08:11
-
MOHAMED NEVŰ JÁTÉKOS BORZOLJA A JERUZSÁLEMI FOCIULTRÁK KEDÉLYÉT A Beitar Jeruzsálem focicsapat legújabb igazolását Ali Mohamednek hívják. A klub iszlamofób szurkolói azonban nehezen viselik, hogy ilyen névvel lépjen pályára valaki kedvenc csapatuk színeiben. 2019-06-11 14:44
-
EGYRE TÖBB FEHÉR FELSŐBBRENDŰSÉGBEN HÍVŐ CSINÁLTAT DNS-TESZTET, ÉS EGYRE JOBBAN KIBORULNAK ANNAK EREDMÉNYÉN A fehér felsőbbrendűség eszméi az utóbbi években új lendületet kaptak, a DNS-tesztek elterjedésével pedig egyre több mozgalmár próbálja bizonyítani „hibátlan” származását. Ez azonban nem minidig jön össze. 2019-04-10 16:48
-
AMIKOR A GYEREKEK SZEME ELŐTT ZAJLIK AZ ERŐSZAK – IZRAELI RENDEZŐ RÖVIDFILMJE AZ OSCAR-ESÉLYESEK KÖZÖTT Guy Natitv Oscar-díjra jelölt Skin (Bőr) című rövidfilmje egy rasszista fehérekből álló és egy bosszúálló fekete társaság közötti erőszak történetét meséli el. Mindez két gyerek szeme láttára történik. 2019-02-24 11:16
-
BUDAPESTEN SKANDÁLTAK ANTISZEMITA RIGMUSOKAT A CHELSEA SZURKOLÓI Az angol Chelsea focicsapat zsidózó szurkolóitól hangos a brit sajtó. Ezúttal Budapesten, a Groupama Arénában hangzottak el az antiszemita rigmusok. 2018-12-14 13:51
-
AUSCHWITZBA KÜLDENÉ A CHELSEA AZ ANTISZEMITA SZURKOLÓKAT Az angol Chelsea futballklub új kezdeményezése szerint ahelyett, hogy kitiltanák az antiszemita rigmusokat kiabáló szurkolókat a meccsekről, inkább oktatásban részesítik őket. Sőt, még egy lengyelországi utat is finanszíroznának a számukra. 2018-10-11 16:53
-
RASSZISTA IZRAELI SZURKOLÓKRÓL KÉSZÜLT DOKUMENTUMFILM NYERTE MEG A LEGRANGOSABB TÉVÉS DÍJAT A jeruzsálemi futballcsapat rasszista drukkereiről szóló alkotás kapta idén a legjobb politikai dokumentumfilmnek járó Emmy-díjat. A film azt mutatja be, hogyan képes egy hangos és szélsőséges kisebbség felülkerekedni a csendes többségen. 2018-10-04 15:34
-
A MIGRÁNS A LEGGYŰLÖLTEBB – VÁLTOZATLAN AZ ANTISZEMITÁK ARÁNYA A magyar társadalom egyharmadára jellemző valamilyen fokú antiszemitizmus, ez az arány lényegében évek óta nem változik. Ami viszont változott: az antiszemita csoportok összetétele. Mindez a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felméréséből derül ki, amely a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából készült. 2018-06-25 17:38
-
A MAGYAROK SZÍVESEBBEN LÁTNÁNAK ZSIDÓ PÁRT GYEREKEIKNEK, MINT MUSZLIMOT VAGY FEKETÉT Egy 2015-ben készült uniós felmérés adatai alapján állítottak össze pár érdekes térképet, amelyeken elég jól látszik, hogy Európa melyik része rasszistább. Az adatok még a magyar kormány bevándorlásellenes kampánya előtti időszakból származnak. 2018-05-28 13:45
-
EGY FEKETE ÉS EGY ZSIDÓ BEÉPÜLNEK A KU-KLUX-KLANBA Huszonhét év után egy igaz történetet feldolgozó politikai pamflettel tért vissza az amerikai Spike Lee a 71. cannes-i filmfesztiválra: a hivatalos versenyprogramban bemutatott BlacKkKlansman című filmje azt állítja, hogy Donald Trump elnökké választásával a Ku-Klux-Klan szélsőséges szervezet jutott politikai hatalomhoz az Egyesült Államokban. 2018-05-16 16:38
-
JELENTŐSEN EMELKEDETT AZ ANTISZEMITA INCIDENSEK SZÁMA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Az antiszemita incidensek száma 57 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokban 2017-ben – derült ki az antiszemitizmus ellen küzdő Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League – ADL) jelentéséből. Donald Trump amerikai elnököt is heves kritikák érték. 2018-03-01 16:09
-
A MENEKÜLTEKNEK MÉG NEM SIKERÜLT ÁTVENNIÜK A ZSIDÓK ÉS A CIGÁNYOK HELYÉT Szembenézés a romaellenességgel és az antiszemitizmussal címmel rendeztek konferenciát, amelyen kutatók és civil szervezetek munkatársai próbáltak valamilyen választ találni azokra a kérdésekre, hogy mit tudunk és mit tehetünk a zsidók és a cigányok gyűlölete ellen. 2018-01-29 12:39
-
MI IS ANNE FRANK VAGYUNK! Egész Olaszország felháborodott a Lazio fasiszta szurkolóinak durva antiszemita cselekménye miatt. Az olasz fociklubok és újságok internetes oldalain egymás után jelenik meg a Mi is Anne Frank vagyunk!-kifejezés. 2017-10-24 22:38
-
BEVALLOTTA ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÁT AZ ISMERT BRIT NEONÁCI Kevin Wilshaw, brit neonáci aktivista, az Egyesült Királyságban működő Nemzeti Front alapítója, egy tévéinterjúban elmondta, hogy a saját neméhez vonzódik, édesanyja zsidó származású és otthagyja a szélsőjobboldali mozgalmat. 2017-10-20 10:50
-
HATALMAS A FELHÁBORODÁS AMIATT, HOGY A SPINOZA SZÍNHÁZ BESZÉLGETŐS MŰSORBA HÍVTA VONA GÁBORT Vona Gábor meghívása miatt támadás, fenyegetés és hatalmas indulat zúdult a Spinoza Színházra. A Jobbikkal való párbeszéd már nem először okoz felháborodást a zsidó közösségen belül. 2017-10-09 14:38
-
EGY, A HOLOKAUSZT IDEJÉN ELPUSZTÍTOTT KÖZÖSSÉG TÓRÁJÁT IS KIMENEKÍTETTÉK A ZSINAGÓGÁT FENYEGETŐ NEONÁCIK ELŐL A Charlottesville-be sereglett szélsőségesek fáklyás felvonulást tartottak két héttel ezelőtt a városban, miközben náci jelszavakat skandáltak. A helyi zsidó közösség képviselői pedig jobbnak látták, ha kimenekítik a Tórákat a fenyegetett zsinagógából. 2017-08-25 14:04
-
ZUHANYOZNI KÜLDTÉK A ZSIDÓKAT EGY SVÁJCI SZÁLLODÁBAN Az izraeliek szerint durva antiszemitizmus, a szálloda tulajdonosa szerint pedig csak egy egyszerű félreértés áll a botrányt okozó svájci szálloda uszodájában kihelyezett tábla mögött. A tábla ugyanis a zsidó vendégeket zuhanyzásra szólítja fel a medencében történő csobbanás előtt. 2017-08-17 07:31
-
ÍGY TISZTÍTJA MEG BERLINT EGY DIÁKOKBÓL ÁLLÓ CSOPORT A NEONÁCI FALFIRKÁKTÓL Egy diákokból álló berlini graffitis csoportnak elege lett a német fővárost ellepő neonáci falfirkákból, ezért úgy döntöttek, a kreativitásukat használják fel a falakra festett horogkeresztek ellen. 2017-08-04 13:03
-
30 ÉVE HEKKELI A RASSZISTA PROPAGANDÁT A BERLINI NAGYMAMA Irmela Mensah-Schramm először 1986-ban szakított le egy falragaszt, amely Rudolf Hess, Hitler helyettesének a szabadon bocsátását követelte. Azóta már több mint 100 ezer rasszista szórólapot, matricát és falfirkát távolított el Berlin utcáiról. 2016-07-13 16:40
-
A RASSZIZMUS ELLENI HARC NEMZETKÖZI NAPJA | MÁRCIUS 21. Fókuszban az emberi jogok a Bálint Házban! Március 21-én tartják világszerte a rasszizmus elleni világnapot, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napját. Három programunk is a rasszizmus ellen és az emberi jogok védelmében emel szót. Magyarországon a rasszista megnyilvánulások elszenvedői a leggyakrabban a cigány emberek. 2016-03-16 16:00