-
EGY MAGYAR KATONATISZT A SZENTFÖLDÖN HARCOLT AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN ÉS VÉGIGFOTÓZTA AZ EGÉSZET Kieselbach Gyula tüzértiszt több száz magyar katonával együtt 1916 -17 között harcolt az akkor az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szentföldön. Ott készült fotói most felkerültek a Fortepanra. 2020-10-28 17:24
-
HALÁL A ZSIDÓ KUTYÁKRA! – 90 ÉVE TÖRTÉNT A HEBRONI MÉSZÁRLÁS A jeruzsálemi főmufti a zsidók elleni lázítással gondolta visszanyerni némileg visszaesett népszerűségét. Ennek következtében 1929 augusztusában a felhergelt arab tömegek a zsidók gyilkolásába kezdtek. 2019-08-27 08:09
-
70 ÉVVEL EZELŐTT SZAVAZTA MEG AZ ENSZ A ZSIDÓ ÁLLAM MEGALAPÍTÁSÁT Az ENSZ történelmi jelentőségű szavazásán a tagállamok többsége támogatta, hogy megvalósuljon a kétezer éves zsidó álom. 1947. november 29-én a világszervezet 181. számú határozata kimondta, hogy a Brit Mandátum területét fel kell osztani a zsidók és az arabok között. 2017-11-29 14:00
-
PALESZTINA FELSZABADÍTÁSÁT KÖVETELI EGY ÚJ ZSAROLÓVÍRUS Valószínűleg Izrael-ellenes hackerek készíthették azt az új zsarolóvírust, amely nemrég kezdett el terjedni és főleg izraeliek számítógépeit veszi célba. A fájlok feloldásáért cserébe azonban nem pénzt követel, hanem Izrael eltüntetését. 2017-08-07 22:00
-
IZRAELI KATONA PALESZTIN TÜNTETŐVEL PÁRNACSATÁZIK EGY BETLEHEMI SZÁLLODA FALÁN A „világ legrosszabb kilátású” szállodai szobáit kínálja egy kis betlehemi vendégház, amelyet Banksy, a titokzatos brit utcaművész és aktivista létesített a ciszjordániai Betlehemben. A világhírű graffitis állítása szerint a szálloda egyszerre üzleti vállalkozásként, műalkotásként és politikai állásfoglalásként is értelmezhető. 2017-03-06 11:58
-
ÍGY VÁLTOZOTT AZ IZRAELI ÉS A PALESZTIN SZÉPSÉGIDEÁL AZ ELMÚLT 100 ÉVBEN Az amerikai Cut 100 év szépség sorozatának legutóbbi videójában egy izraeli és egy palesztin modell mutatja meg, hogy milyen is volt arrafelé az elmúlt 100 év női szépségideálja. Vagy legalábbis milyen volt a videót készítő csapat szerint. 2017-02-16 10:22
-
ILLEGÁLIS ZSIDÓ TELEPET SZÁMOLTAK FEL AZ IZRAELI BIZTONSÁGI ERŐK Az izraeli biztonsági erők befejezték az Amóna nevű, törvénytelenül létrehozott ciszjordániai zsidó telepesfalu kiürítését. Amóna a mintegy száz ilyen ciszjordániai telepesfalu közül az egyik legnagyobbnak számított. 2017-02-03 14:32
-
NETANJAHU MEGHÍVTA ABBÁSZT, HOGY SZÓLALJON FEL AZ IZRAELI PARLAMENTBEN Az iráni elnök, Haszán Róháni Washingtont bírálta, Mahmúd Abbász bocsánatkérést követelt Londontól a Balfour Nyilatkozatért, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő pedig meghívta Abbászt Jeruzsálembe. 2016-09-23 06:33
-
PÁRIZS LELKÉT TÁMADTÁK MEG A Bataclant korábban már többször is megfenyegették szélsőséges iszlám csoportok az ott tartott Izraelt támogató rendezvények és zsidó tulajdonosai miatt. A Bataclan klub volt a párizsi terrortámadások legtöbb áldozatot követelő helyszíne, legalább 89 embert gyilkoltak itt meg. 2015-11-17 23:00
-
MEGDŐLNEK A TABUK: SOK JERUZSÁLEMI PALESZTIN KÉR IZRAELI ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT Ugyan a kelet-jeruzsálemi palesztinok nagy része hallani sem akar az állampolgárságról, évről évre egyre többen igénylik ezt gyakorlati okokra, jogaik biztosítására és az egyre jobban elhúzódó békemegállapodásra hivatkozva. 2015-08-07 10:00
-
“A KÖZEL-KELET KI FOG SZENVEDNI MAGÁBÓL EGY PALESZTIN ÁLLAMOT” Izrael alkalmazkodott a Közel-Keleten uralkodó erőszakfelfogáshoz. A terrorizmus jó hivatkozási alapot jelent az izraeli politikának, de a terroristáknak tekintett palesztin szervezetek elleni fellépés mindig aránytalan, állítja Tálas Péter stratégiai elemző. Ez hozzájárul az európai antiszemitizmus erősödéséhez, ám nem valószínű, hogy tartósan negatív irányba befolyásolná Izrael nemzetközi megítélését. 2015-07-27 11:00
-
„AZ EURÓPAI GONDOLKODÁS ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN A KÖZEL-KELET SZÖRNYŰ VALÓSÁGÁVAL” Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete szerint az izraeli kormány egyértelműen támogatja a palesztin állam létrejöttét. Addig azonban nem alakulhat meg az ország, ameddig a palesztinok nem ismerik el a zsidó nép jogát ahhoz, hogy Izraelt a saját hazájuknak tekintsék. 2015-07-14 22:00
-
AZ IZRAELI TÁRSADALMAT ERŐSEN MEGOSZTJA A PALESZTIN ÁLLAM KÉRDÉSE Izraelben nincs egyetértés abban, hogy milyen határok mentén, milyen feltételekkel, milyen körülmények között és egyáltalán miért is kéne egy palesztin államnak létrejönnie. Az izraeli lapokat és hírportálokat olvasva még a két zsidó, három vélemény mondás is kevésnek tűnik ebben a témában. 2015-07-06 11:00
-
IZRAELNEK EGYELŐRE BIZTOS NEM KELL KIVONULNI A PALESZTIN TERÜLETEKRŐL Izraelben győzelemként értékelték, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította a palesztin államiság megteremtéséről szóló határozattervezetet. A palesztinok azonban már a következő diplomáciai lépéseket fontolgatják a szerdai döntés után. 2014-12-31 23:00
-
TÖBB MINT 800 IZRAELI ÍRTA ALÁ A PALESZTINA ELISMERÉSÉT TÁMOGATÓ PETÍCIÓT Az aláírók között található Ámosz Oz, David Grossman, A. B. Jehosua írók és Daniel Kahneman Nobel-díjas közgazdász is. A petíciót több európai ország parlamentjének is elküldik, hogy ezzel is támogassák az Izrael mellett létrejövő, független palesztin állam széleskörű elismerését. 2014-12-29 12:30
-
ENSZ: GÁZÁBAN ÉS CISZJORDÁNIÁBAN EGY EGÉSZ GENERÁCIÓ NŐ FEL MEGFELELŐ KÉPZÉS ÉS JÖVŐKÉP NÉLKÜL Bemutatta a “megszállt palesztin területek” gazdasági helyzetéről készült 2013-as jelentését az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) szerdán Kairóban; a riport szerint rohamosan terjed a szegénység a palesztin területeken, ahol csak minden negyedik ember tudja teljes mértékben biztosítani élelmiszerellátását. 2014-09-03 22:00
-
GÁZA LAKÓI NEM IZRAEL, HANEM A HAMASZ ELNYOMÁSÁBAN ÉLNEK Az elmúlt napok során Európa számos országában szerveztek óriás tüntetéseket Palesztina védelmében, és a felvonulók közül sokan egyenesen gyilkosnak nevezték Izraelt. Ám a békeaktivisták közül sokan nem tudják, hogy a helyzet jóval komplikáltabb annál, mint hogy “ki volt itt előbb”, vagy “ki kezdte” az időtlen idők óta tartó viszálykodást. 2014-07-14 22:00