-
ÖSSZEFOGÁS A HIDEGBEN – A RABBIKÉPZŐ „ÉLETMENTŐ” SEGÍTSÉGET NYÚJTOTT A MENHELY ALAPÍTVÁNYNAK Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Hallgatói Önkormányzata adományokat adott át a hajléktalanokat segítő Menhely Alapítványnak. A hideg időjárás okozta krízis idején több akciót is szervezett a Mazsihisz és az OR-ZSE. 2017-01-25 12:41
-
FORRNAK AZ INDULATOK A RABBIKÉPZŐ MELLETT LÉTESÜLŐ MUSZLIM KULTÚRKÖZPONT KÖRÜL Sokan tartanak a Rabbiképző szomszédságában létrejövő muszlim kulturális centrumtól, pontosabban a központot életre hívó alapítványtól és annak vezetőjétől. Mások szerint viszont éppen hogy a zsidó közösségnek kellene több empátiát mutatni a most nehéz időket megélő muszlimok iránt. 2016-09-05 23:15
-
HARASZTI GYÖRGY LEMOND VEZETŐ TISZTSÉGEIRŐL AZ ORZSÉ-N Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem egyetemi tanácsa nem ért egyet azzal, hogy Haraszti György a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumi elnökeként együttműködési szerződést írt alá a Veritas Történetkutató Intézettel. Haraszti György a tanév végén lemond vezetői tisztségeiről az egyetemen. 2014-05-04 22:00
-
„MESHÜGENE REBELE” – MIRŐL MESÉLNEK AZ OR-ZSE KÖNYVTÁRÁRÁNAK BIBLIÁI? „Mesügene Rebele”, „Schlesinger egy nagy marha!”, „Megcáfolom!”, „Inkább jiddisül akarunk tanulni, nem magyarul!” – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket találtunk számos, most előkerülő héber Bibliában. Az elkövetők feltehetően a századfordulón voltak gyerekek Budapesten és Biblia óra közbeni érzéseiket rögzítették a könyvek hátoldalain. 2014-02-03 23:00
-
„… NEM HAGYHATTAM CSAK ÚGY” Talán a világ öt legnagyobb zsidó könyvtára közé emeli az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem könyvtárát az a feltáró és rendszerező munka, amelyet Nagy János Ádám vezetésével végez egy kis csapat az itt található iratok és könyvek között. Az outsiderként a zsidó közösségbe csöppent, a 2013-as Hanukatalizátor-díj egyéni kategória nyertesével, Nagy János Ádámmal beszélgettünk. 2014-01-06 23:00