-
KAMERÁKKAL VÉDENÉK A CIPŐK A DUNA-PARTON EMLÉKMŰVET A Duna-parti cipőkön kívül az utóbbi időben többször megrongált Roma Holokauszt Emlékművét is bekamerázná a Fővárosi Önkormányzat. 2020-08-24 14:59
-
HÁROM BUDAI ÖNKORMÁNYZAT ELHATÁROLÓDIK A NEONÁCI BECSÜLET NAPJA RENDEZVÉNYTŐL Az I., II. és XII. kerületi Önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, hogy önkényuralmi jelképek viselésével, félelmet keltő ruházatot viselve bárki meggyalázza az áldozatok emlékét. 2020-02-05 14:34
-
ÚJRÁZNI TUDTAK A ZSIDÓZÓ POLGÁRMESTEREK AZ ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSON Ismét polgármesternek választották a korábban antiszemita és rasszista kijelentéseket tett Molnár Oszkárt és Haszilló Ferencet. A Duna-parti cipőkbe köpködő Kulcsár Gergely pedig a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés tagja lehet az eredmények alapján. 2019-10-14 17:35
-
DURVA ZSIDÓZÁSBA KEZDETT A RÓMAI-PARTI GÁTÉRT LOBBIZÓ EGYESÜLET A Római-partért egyesület valamiért jó ötletnek gondolta, hogy a legalpáribb zsidózással kellene lejáratni a Római-partra épülő gátat ellenző civileket. Szerintük ugyanis zsidó értelmiségiek egy csoportja gettóba akarja zárni a Rómain élőket. 2017-09-11 10:05
-
OLYAN VIDEÓT KÉSZÍTETTEK IZRAEL EGYIK TÁVOLI CSÜCSKÉRŐL, HOGY RÖGTÖN KEDVED TÁMAD BEKÖLTÖZNI A SIVATAGBA Az Arava Izrael dél-keleti részén található, első ránézésre csak egy keskeny völgynek tűnik a sivatagban. A helyi önkormányzat azonban egy olyan promó videót dobott össze a helyről, hogy azonnal csomagolni kezdtük a bőröndöket. 2017-08-02 09:42
-
DEBRECENNEK NEM IGAZÁN JÖN ÁT A BOTLATÓKÖVEKKEL VALÓ MEGEMLÉKEZÉS Sem a Debreceni Zsidó Hitközségnek, sem pedig a város vezetésének nem sikerült teljesen akadálymentesen hozzáállnia a botlatókövek elhelyezéséhez. Míg előbbi a botlatókövekről készült filmet nem volt hajlandó bemutatni, addig az önkormányzat részéről az ígéretük ellenére sem mondott beszédet senki az emlékkövek elhelyezésekor. 2017-07-17 15:22