-
ZSIDÓ-KERESZTÉNY-MUSZLIM KÖZÖS IMAHELYET ÉPÍTENEK BERLINBEN A House of One, azaz Egy Ház elnevezésű építményben egyszerre kapna helyet egy zsinagóga, egy templom és egy mecset. 2021-02-22 08:04
-
A VILÁG EGYIK LEGŐSIBB MECSETÉT TALÁLTÁK MEG IZRAELBEN A Tibériás városban folytatott ásatásokon előkerülő mecset mellett keresztény templom és zsinagóga is működött. Ez a több vallású térség volt, a regionális együttélés szimbóluma. 2021-01-22 14:27
-
RITKA KÖZEL-KELETI LELETRE BUKKANTAK IZRAELI RÉGÉSZEK Izraeli régészek a muszlimok Izraelbe érkezésének idejéből származó, 1200 éves mecsetet találtak a Negev sivatagban. Ez a legkorábbi eddig ismert falusi mecset. 2019-07-19 14:40
-
HANUKÁZZ EGYÜTT MUSZLIMOKKAL, KERESZTÉNYEKKEL! Most vasárnap két olyan hanukai eseményt is rendeznek, amelyen muszlim és keresztény egyházi, közösségi személyek is részt vesznek majd. Az egyik ráadásul vidéken, a másik pedig egy mecsetben lesz megtartva. 2017-12-15 13:37
-
ZSIDÓK SEGÍTSÉGÉVEL ÉPÜLHET ÚJJÁ A GYŰLÖLKÖDŐK ÁLTAL FELGYÚJTOTT FLORIDAI MECSET Több zsidó adomány is érkezett annak a floridai mecsetnek a megsegítésére, amelyet gyűlölködők gyújtottak fel még februárban. Először csak a furcsa összegű felajánlásokra lettek figyelmesek a helyi iszlám közösség tagjai. 2017-09-05 11:58
-
MIÉRT TILTAKOZNAK A PALESZTINOK ILYEN HEVESEN NÉHÁNY EGYSZERŰ BELÉPTETŐ KAPU MIATT? Fémdetektoros beléptető kapukat helyezett el az izraeli rendőrség a Templomhegyen, az al-Aksza és a Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek terének bejáratánál. A palesztinok ebben a lépésben az 50 éve fennálló status quo megsértését látták, majd pedig elszabadult a pokol. 2017-07-25 12:58