“Közösség” címke bejegyzései.

  • 18:00
    Szeretettel meghívjuk az Izraeli Kulturális Intézet és az Anne Frank Ház közös szervezésében megvalósuló az Olvass és írj Anne Frankkal című vándorkiállítás ünnepélyes megnyitójára. Szeretettel meghívjuk az Izraeli Kulturális Intézet és az Anne Frank Ház közös szervezésében megvalósuló az Olvass és írj Anne Frankkal című vándorkiállítás ünnepélyes megnyitójára. Köszöntőt mond dr. Vered Glickman az Izraeli Kulturális Intézet igazgatója. A kiállítás koncepciójáról és oktatási célkitűzéseiről az Anne Frank Ház képviselői tartanak prezentációt. A kiállítás 2017. június 12. 18 órától augusztus végéig tekinthető meg az Izraeli Kulturáis Intézetben. A belépés ingyenes!
  • 10:00
    Jótékonysági futásra hívunk benneteket! Támogassuk együtt a Csupaszívek csoport foglalkozásait. Sérült fiataljainknak segíthetsz, ha eljössz a FUN RUN 2017-re és a Bálint Ház színeiben futsz. Futva, loholva, andalogva, kézen fogva vagy akár babakocsit tolva is indulhatsz a Fun Run-on! Csatlakozz te is a régi Zsidónegyedben megrendezésre kerülő Fun Run futáshoz! Felnőttek, gyerekek és családok jelentkezését várjuk az 1-, 5- illetve 10 km-es táv teljesítésére azért, hogy a kiválasztott jótékony célra minél nagyobb pénzalapot tudjunk gyűjteni. A zsidó értékek közül az egyik legfontosabb a “Tikun Olam” – héber kifejezés, jelentése: a világ megjobbítása – ami a gyakorlatban a zsidó közösség érdekein túlmutató, a társadalom egészét segítő kezdeményezések felkarolását jelenti.Regisztráció: www.maccabi.hu/funrun/regisztracio/ Távolságok és időpontok:A sportos nevezőknek a délelőtt 10 órakor kezdődő 5 és 10 km-es távot ajánljuk.A lelkes, hobbi atlétáknak és családoknak a délben kezdődő 1...
  • 13:00
    Izrael 69. születésnapjának alkalmából egész napos programok a Szent István Parkban: koncertek, gyerekfoglalkozások, izraeli ételek és sok szórakoztató programok várják az ünneplőket. Színpadi programok:13:00 SimorÁg TánCirkusz14:00 Búgócsiga Zenede15:00 Köszöntő beszédek15:30 Naim diák klezmer zenekar; Jack a kábel zenekar // Lauder Iskola16:00 Shuli and Moshe Dayan concert (Israel)17:00 Tombola, Maccabi Vac Hungary17:30 Béláim zenekar // Lauder Iskola18:00 Akrobata, cirkusz, tűz show (Simor Ági társulat)19:00 Hagesher zenekar koncert Egyéb programok:15:30-17:00 Akko kulináris kincsei Kristóf Konyhájában - Vegán Workshop és képzeletbeli kiruccanás Nyugat-Galileába Steiner Kristóf-fal15:00-18:00 Afrobreakz dob koncert és hangszer-simogató14:00-15:00 Jóga - Kate Megee - Health Coach vezetésével14:00-20:00 Barchesz Akadémia kalács készítő workshopjaTombolajáték 14:00 és 17:00 között! Látogasd meg az alábbi szervezetek sátrait és nyerj értékes nyereményeket! Hasomer Hacair...
  • 11:00
    Három magyar testvér, akik egészen korai gyerekkoruktól kezdve arra készültek, hogy sakkvilágbajnokok legyenek. Az izraeli-magyar dokumentumfilm egy család története, amely 40 évet és három kontinenst ölel át a három nővért követve - az ő sikereiket, kudarcaikat, a szívfájdító elválásokat és a szeretet jótékony közbenjárását. Polgár Judit, Zsuzsa és Zsófia a sakktörténet és talán az emberiség különleges fejezetének hősei. Három magyar testvér, akik az édesapjuk révén egy egyesek szerint "ellentmondásos kísérlet" részeseiként egészen korai gyerekkoruktól kezdve arra készültek, hogy sakkvilágbajnokok legyenek. Édesapjuk, Polgár László úgy döntött, hogy bebizonyítja, hogy a "zsenialitást" meg lehet szerezni, hogy a megfelelő neveléssel bármely egészséges gyermek zsenivé fejleszthető. Lányai nem jártak iskolába. Nem játszottak bújócskát a többi kislánnyal, csak egymással. Keményen dolgoztak. Filmünket idősíkokat és helyszíneket átfogóan készítettük el. Ez egy család története, amely...
  • 19:30
    Izraeli filmdráma, Shira Geffen, 89 perc, 2014Héber nyelven, angol felirattal Izraeli filmdráma, Shira Geffen, 89 perc, 2014A Boreg (Self Made) című film két nő történetét mutatja be, egyikük izraeli, másikuk palesztin. Egy napon az ellenőrzőponton történt kavarodásból kifolyólag azon kapják magukat, hogy a határ ellentétes oldalán vannak és a másik életébe csöppentek bele.Héber nyelven, angol felirattal
  • 17:30
    Gyere velünk és fedezzük fel együtt a Romani Design világát! Műhelylátogatás előadással, workshoppal és tradicionális cigány vendéglátással. Bővebb információ: http://romani.hu/A Building Bridges szervezésében most for free el tudsz jönni velünk április 24-én erre a programra. A helyek száma limitált és regisztrációhoz kötött: http://bit.ly/2oTUEak!A regisztráció a visszaigazoló e-mail után válik teljessé.A Building Bridges program a Partnership2Gether támogatásával valósul meg. Facebook: https://www.facebook.com/events/1427185417323156/
  • 05:00
    A holokauszt nemzetközi emléknapján a világ 55 országából érkeznek fiatalok és idősek Auschwitzba, a második világháború idején működött legnagyobb haláltábor-komplexumba, hogy fejet hajtsanak az áldozatok emléke előtt és együtt mondják: SOHA TÖBBÉ!  2017-ben április 24-re esik "Jom haSoá", a magyar delegció 200 fővel fog részt venni a programon, melyre várjuk a jelentkezéseket. Részletek és jelentkezés az Élet Menete Alapítvány honlapján.
  • 18:00
    A playback színház előadása a közönség szakmai és személyes történeteiből, emlékeiből, élményeiből, érzéseiből és dilemmáiból épül fel a színészek játékán keresztül, amely improvizációból, szövegekből, mozgásból és zenéből áll, eszközként használva a humort és a kreativitást. Az izraeli Marot Playback színházi társulat előadása az Izraeli Kulturális Intézetben lesz látható. A "Marot" (tükrök) nevű playback színitársulat 15 éve működik. A színpadon profi playback színészek közvetítik a minőségi csapatmunka,az improvizáció, a figyelem és a kreativitás értékeit. "Nekünk, színészeknek a közönség történetei ajándékok, amelyeket tisztelettel és érzékenységgel kell kezelnünk, majd úgy előadnunk, hogy az hasznos legyen számukra."A playback egy nagyon hatékony eszköz, mert képes különleges kapcsolatot teremteni a közönséggel." Facebook: https://www.facebook.com/events/729725550537118/
  • 18:00
    Pészah-záró mulatság a hosszú kovásztalan napok után. Igazi keleti hangulattal, előadással, marokkói üvegfestéssel, hóra táncházzal és a Chalaban zenekar koncertjével mutatja be az iszlám uralom alatt hajdan virágzó zsidó közösség egyre népszerűbbé váló szokását a Bálint Ház. Igazi keleti hangulattal várunk: keleti ízek, dallamok és hóra táncház! Lesz laffa, palacsinta, falafel, humusz, saláta, kézműves foglalkozások, zene és tánc!A belépő tartalmazza az étel és italfogyasztást.18:00-18:30 "Tavaszünnep a mecsetek árnyékában - Pészáh Casablancában." - Dr Kárpáti Judit, egyetemi docens előadása A pészáhot követő Mimuna eredendően a marokkói zsidók ünnepe volt, amelyet Izraelben illetve Franciaországban történő letelepedésüket követően is megtartottak. Így vált ismertté és egyre népszerűbbé az egész zsidó világ számára. Ennek kapcsán az előadó egy képzeletbeli  időutazásra invitálja az érdeklődőket, Észak-Afrika nyugati csücskében, az iszlám uralom alatt élő, hajdan virágzó zsidó...
  • 16:30
    Interaktív szédereste, amely során kivonulunk Egyiptomból, vándorolunk a sivatagban, Tórát kapunk, játszunk és énekelünk. A szédert Verő Tamás rabbi vezeti. 3 éves kortól 12 éves korig ajánljuk. Pészahi énekversenyt rendezünk! Te is tanítsd meg a Má nistana-t a gyereknek! Jelentkezés és befizetés szükséges április 4-ig a Bálint Házban, a Pénztári nyitva tartás szerint! A pénztár nyitva tartása az alábbi linken érhető el:  www.balinthaz.hu/nyitva A menü kóser:- mini fasírt golyó- mini rántott pulyka csíkok- csontozott töltött csirkecomb- fűszeres csirkemell- Hidegtál: zsidó tojással töltött paradicsom | kaszinó tojás francia salátával | Izraeli saláta | Majonézes burgonya saláta | maceszzsemle- Macesztorta- kóser szőlőléSzervező: Bálint Ház és a Frankel Zsinagóga http://www.youtube.com/watch?v=yn88VqY1-jg
  • 18:00
    Evolúció, avagy az ember, a lelketlen majom. Horányi Gábor fizikus és Balázs Gábor eszmetörténész az evolúció elméletéből kiindulva beszélget majd a tudomány és a vallások különleges kapcsolatáról. Horányi Gábor fizikus és Balázs Gábor eszmetörténész az evolúció elméletéből kiinduló beszélgetésének a fő kérdései a következők lesznek: Helyes-e az a széles körben elterjedt nézet, hogy ellentét van tudomány és a hagyományos vallások között? Jobb helyzetben vannak-e az evolúció elmélete szempontjából a modern, istenfogalom nélküli vallások (liberalizmus, emberjogi aktivizmus, fasizmus, kommunizmus stb.), mint a hagyományos vallások? Milyen értelemben beszélhetünk a tudomány objektivitásáról?  Jegy Belépő: 900 FtKedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 700 FtSalom Klub tagságival 500 ftBálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a sajto@balinthaz.hu címen.
  • 14:30
    Szeretettel várunk minden kicsit és nagyot a purimi kézműves délutánunkra! Öltözzetek be a móka kedvéért! Amivel készülünk: jelmezbál, kézművesség, maszk-, sütemény- és csörgőkészítés. Megismerkedhettek a purimi játékokkal és szokásokkal, illetve az ünnep alkalmából egy bűvésszel - Bognár Krisztiánnal - is találkozhattok, aki trükkjeivel kápráztat majd el benneteket. S ha mindez nem lenne elég, akkor lesz arcfestés is, melynek csak a képzelet szab határt. Facebook esemény itt: https://www.facebook.com/events/137891306733606/
  • 17:30
    A Szim Salom közösség idei purim partiján lesz jelmezes bemutató, megilaolvasás, evés-ivás, zene és tánc. A purimi örömzenét Polnauer Flóra és Lamm Dávid koncertje biztosítja majd. PURIM PARTY A SZIM SALOM KÖZÖSSÉGGELKICSIKNEK ÉS NAGYOKNAKA BÁLINT HÁZ NAGYTERMÉBENmárcius 11., szombat 17:30   - Jelmezes bemutató - a legjobb gyermek és felnőtt jelmezt díjazzuk!- Megilaolvasás - hozzátok saját készítésű kereplőiteket vagy más zajcsináló eszközöket!- Evés-ivás: finom falatok + hámántáska (gluténmentes is)- Zene és tánc: Purimi örömzene - POLNAUER FLÓRA ÉS LAMM DÁVID KONCERTJE   Örömmel fogadunk finom falatokat a piknik vacsorához, és bort-sört-pálinkát a purimi micva teljesítéséhez! Várunk mindenkit szeretettel,Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség
  • 20:00
    Danni Bassan, a legendás T-Slam zenekar énekese sok év hallgatás után újra visszatér a zenéhez. Az énekes egy rendkívüli koncertet ad az Izraeli Kulturális Intézetben, ahol az ismert klasszikusokon kívül új és régen elfelejtett dalokat is előad majd. Danni Bassan, a legendás T-Slam zenekar énekese sok év hallgatás után újra visszatért a zenéhez. Egy rendkívüli koncert keretében, Tal Shenav-val, aki az utóbbi években zenei partnereként lépett fel, Danni mesél élete történeteiből és dalairól. Danni dalai ismert klasszikusok Izraelben, de ezúttal egészen friss, és régen elfelejtett dalokat is megoszt majd a közönségével, a T-Slam sikeres slágerein kívül is.A koncert ára 500 forint. http://www.youtube.com/watch?v=vk1e9NwvIbI&feature=youtu.be
  • 18:00
    Jachnun, henna festés és hagyományos esküvői ruhák! Illetve Prof. Rachel Sharaby előadása és az A-WA zenéje a jemeni esten! Az estét a Jemenből származó izraeli zsidók hagyományainak szenteljük. Izraeli vendégeinknek mind szoros kapcsolata van ezzel a kultúrkörrel, az ő szemükön keresztül ismerhetjük majd meg a színes szokásokat és hagyományokat, melyeket ez a kis réteg képvisel Izraelben. Efrat Levi Katar bemutatja, milyen étel is a jachnun, melyet meg is kóstolhatunk majd, Mayan Yaish hagyományos esküvői ruhákat fog elénk tárni és lesz henna workshop is Gáspár Klárival. Az este folyamán Prof. Rachel Sharaby fog mesélni nekünk, aki a nők szerepét kutatja tradicionális közösségekben és interkulturális kontextusban Izraelben.  És természetesen az A-WA varázslatos zenéje sem maradhat el.Regisztárció: office@icibudapest.orgA program nyelve héber és magyar
  • 17:30
    Lehetőségek Izraelben fiataloknak! Kedves érdeklődő!Ezúton szeretnénk meghívni egy közelgő eseményre, melyen elsőkézből kaphatod a legfrissebb információkat a fiataloknak szóló izraeli lehetőségekről.A MASA Nyíltnap 2017. február 20-án, 18:00 órakor kerül megrendezésre az Izraeli Kulturális Intézetben. Az eseményen személyesen találkozhattok izraeli programok szervezőivel, egyetemek képviselőivel, és volt résztvevőkkel, akik első kézből tudnak majd információt átadni, élményeket megosztani, segítséget és ötleteket adni. A programok között lesznek egyetemi tanulmányok, szakmai gyakorlat, önkénteskedés, és vallásos programok is. Ezen kívül olyan programok asztalait is megtalálhatjátok, melyek Izraellel kapcsolatos, de rövidebb távú, vagy itthonról is elérhető lehetőségek.Szeretettel várunk minden érdeklődőt, szülőt, barátot, társat, kíváncsiskodót!Az esemény az Izraeli Kulturális Intézetben kerül megrendezésre, ahol a programok standjai mellett zene, izraeli ételek és italok, és sok...
  • 19:30
    Izraeli dráma, Nitzan Giladi, 88 perc, 2015Héber nyelven, angol felirattal Hagit, az enyhén értelmi fogyatékkal élő lány egy WC-papír gyárban dolgozik. Sarahval, az elvált anyjával él, aki feladta az életét a lánya érdekében. Hagit az önállóság felé törekszik, Sarah pedig két tűz között őrlődik, a lánya védelme, és a saját élni akarása között. Mikor egy románc fűződik a lány és a gyárvezető fia között, Hagit kénytelen eltitkolni ezt anyja elől. A gyár bezárásának a híre feldúlja Hagit és Sarah nyugalmát, és veszélyezteti Hagit szerelmi életét.
  • 16:00
    Fát ültetni? Februárban? Megőrültek ezek a zsidók? Nem, nem őrültek. Csak egy olyan naptárt követnek, mely más földrajzi tájon született, s melyet onnan szétvittek magukkal a diaszpóra minden irányába. Izraelben tavasz van, nálunk hideg tél, de sebaj. Ez lehetőséget ad nekünk, hogy a Fák Újévének kapcsán gondolkodhassunk, beszélhessünk arról, mit is jelent számunkra a környezet, a természet, a fák, virágok, lepkék... Tu Bisvát egy rabbinikus, gyakorlatias időpont, melyet azután a cfáti kabalisták megtöltöttek irodalommal, mi pedig megtaláljuk a kapcsolódási pontot magunkhoz, most 2017-ben itt Magyarországon. Kapcsolódjon mindenki úgy, ahogy tud.Egy biztos. Lesz zene, irodalom, gyümölcsök, természetesség és közösség.Program: 15:00 Kockaland az egész családnak - A varázslatos újratöltődő gyümölcskosár • Ökodélután óriási gyümölcsevéssel, természet-imádattal, kreatív újrahasznosítással és a fák születésnapi felköszöntésével. 16:00 Az ember és egyéb állatok | Balázs GáborA zsidó...
  • 16:00
    Árny a kövön - Ország Lili művészete a Magyar Nemzeti Galériában. A több mint háromszáz művet felvonultató kiállítás két különlegességgel is szolgál. Gyere kiállításra a Building Bridges csapatával! A Magyar Nemzeti Galéria, folytatva a magyar művészet meghatározó egyéniségeit feldolgozó kiállítássorozatát, Ország Lilinek (1926–1978), a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakjának életművét mutatja be 2016. december 17-től. A több mint háromszáz művet felvonultató kiállítás két különlegességgel is szolgál. Egyrészt – eddig még soha nem látott módon – hazai és külföldi analógiákkal, Bálint Endre, Vajda Lajos, Paul Delvaux, Giorgio de Chirico, Vieira da Silva, Toyen és Zoltan Kemeny műveivel párhuzamban szemlélteti a művész látásmódjának alakulását. Másrészt a kiállításon Ország Lili eredeti elképzelésének megfelelően felépül a Labirintus, benne a több mint ötvendarabos labirintus-sorozattal, mely ebben a teljességében még az 1980-as Ország Lili-emlékkiállításon sem volt...
  • 17:00
    Az egész élet egy nagy improvizáció, amit fontos lenne úgy játszanunk, hogy leginkább töltődünk, egészségesek vagyunk tőle. Shai Dayan sok-sok hangszeren játszó izraeli zenész, énekes és hangterapeuta 3 és fél órás műhelye az Izraeli Kulturális Intézetben. Hogyan használjuk a hangunkat, légzésünket, mozdulatainkat eszközként, hogy levessük szükségtelen álarcainkat és élvezzük természetes állapotunkat: a szabadságot, majd ebből improvizáljunk?Hogyan tudunk olyan meditatív teret alkotni a hangunkkal, mozdulatainkkal, ahol biztonságosan átadhatjuk magunkat belső folyamatainknak, legyen az könnyű kellemes, vagy mély nehéz találkozás?Hogyan improvizáljunk a hangunkkal, testünkkel, vagy hangszereinken szabadon és könnyedén 'csak' az által, hogy kapcsolatban vagyunk a pillanattal, magunkkal és társainkkal?Az élet mely területein engedjük meg magunknak, hogy improvizáljunk, mely területein nem?Ez a 3 és fél órás műhely sokat adhat, ha színészettel, énekléssel-zenéléssel, fizikai színházzal...
  • 10:00
    Jeruzsálem, a három világvallás szent helyének kapcsolata a zsidósággal és Izraellel. Az Arany Jeruzsálem című fotókiállítás az UNESCO és az ENSZ által született állásfoglalásokra kíván reflektálni Angyal László, Arató Mátyás és Szabados Attila képeivel. Az Arany Jeruzsálem című fotókiállítás a Szochnut (The Jewish Agency for Israel) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) gondozásában jött létre, azzal a céllal, hogy bemutassa Jeruzsálem, a három világvallás szent helyének kapcsolatát a zsidósággal és Izraellel. Az UNESCO Végrehajtó Tanácsa a történelmi tények ellenére nemrég elfogadta azt a határozatot, amely megkérdőjelezi a zsidóságnak a jeruzsálemi Templom-hegyhez és a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát. Ezt követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban kijelentette, hogy az úgynevezett 1967-es tűzszüneti, zöldvonal mögötti területen a zsidó jelenlét jogtalan, ez alapján például a Jeruzsálem óvárosi negyedében lakó zsidók nem kívánt telepeseknek számítanak. A...
  • 18:00
    „Kedves megtaláló, keress mindenütt, minden kupac földben. Tucatjával ásták el itt a dokumentumokat, az enyémeket és másokét is, fényt derítenek ezek mindenre, ami itt történt.” A HátraArc kiállítás részeként a tárlat képei között a látogatók a korabeli falfeliratokat (melyeket a rabok, vagy a Sonderkommando tagjai írtak) reprodukálhatják fehér lepedőkön fekete festékkel, ezzel felidézve a Holokauszt emlékét és az auschwitzi koncentrációs tábor szörnyűségeit.„Kedves megtaláló, keress mindenütt, minden kupac földben. Tucatjával ásták el itt a dokumentumokat, az enyémeket és másokét is, fényt derítenek ezek mindenre, ami itt történt.”
  • 18:00
    A hatvanas–hetvenes évek művészetétől a kortárs projektekig: Véri Dániel (PhD) művészettörténész és Bársony István okleveles építészmérnök, művészeti kurátor előadása Az előadás első fele azt mutatja be, kiemelkedő műalkotásokat vizsgáló esettanulmányokon keresztül, hogy a hatvanas–hetvenes évek magyar művészetében milyen feldolgozások és reakciók születtek a holokauszttal (korabeli szóhasználattal: a vészkorszakkal) kapcsolatban. Így szó lesz többek között arról, miért ég Miki egér alakja Kemény György festményén, hogyan viszonyult Bálint Endre a holokauszt logisztikai szakértőjéhez, Adolf Eichmannhoz, illetve arról is, mi volt a különbség a magyar és a jugoszláv állam múlthoz való viszonyában, valamint, hogy milyen akadályok gördültek a roma holokausztra való emlékezés útjába.Az előadás második fele rövid áttekintést ad a jelenkor művészeti projektjeiről, amelyek a holokauszt megemlékezésekhez kapcsolódtak az emlékévek (2004 és 2014) kapcsán. Ezt követően két művészeti projekt...
  • 18:00
    Kóstolj bele a "White City" legszínesebb vegán fogásaiba Steiner Kristóffal, és tanuld meg hogyan készül a tökéletes humusz. Kóstolj bele a "White City" legszínesebb vegán fogásaiba Steiner Kristóffal, és tanuld meg hogyan készül a tökéletes humusz.Minden, ami humusz -  Ahány ház, annyi féle humusz - de mi is az, hogy "im gargerim", "maszabeha", vagy "szelek"? És amiket még közösen próbálunk elkészíteni: Zöld shakshuka tofu rikottával, "Briut" saláta - Egészség egy tálon.A részvétel díja 2.000 forint (mely hozzájárulás a program költségeihez) és regisztrációhoz kötött: https://goo.gl/forms/kGTa0ML9P70fzP3p1