“klezmer” címke bejegyzései.

  • 17:00
    Immár 15 éve, hogy Európa harminc városában minden évben, a zsidó újév közeledtével megtartják az Európia Zsidó Kultúra Napját. Ebben az évben szeptember 3-án mindenütt a szétszóratott zsidóság, a diaszpóra kultúrája kerül az események középpontjába. Ennek jegyében a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) Erzsébetváros Önkormányzatával közösen hagyományosan a Madách téren, a régi pesti zsidónegyed kapujában rendezi meg programját, amely idén egybeesik a Zsidó Kulturális Fesztivál indulásával. Délután 5 órától a Klezmerész Együttes szórakoztatja a nagyérdeműt, ízelítőt adva a világ zsidóságának sokszínű zenéjéből. Derzsi Katalin előadásában felhangzanak a szefárd zsidóság ismert dallamai. Az est sztárvendégei: Jávori Ferenc Fegya és Szakcsi Lakatos Béla. A bátrabbak a program végén bekapcsolódhatnak egy közös táncolásba és éneklésbe.
  • 11:00
    Négyféle sóletkülönlegesség és több klezmerzenekar is lesz idén az EMIH Sóletfesztiválján. Az érdeklődők továbbá gyermekfoglalkozásokon és egyéb kulturális programokon vehetnek részt. Augusztus 27-én, a hónap utolsó vasárnapján ismét a sóleté és a zsidó gasztronómiáé a főszerep. Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű zsidó gasztrofesztivál a belváros szívében, a Kazinczy utcában. http://www.youtube.com/watch?v=oi-zvv0oQvkA résztvevők nemcsak 4 különböző ország sóletjét, hanem számos más tradicionális zsidó ételt és italt is megkóstolhatnak, ezen túl bepillantást nyerhetnek a kóser konyha és zsidó élet rejtelmeibe. Az EMIH által szervezett egész napos fesztiválon a gasztronómiai élmények mellett klezmer zenekarok zenélnek, az érdeklődők továbbá gyermekfoglalkozásokon, kulturális programokon vehetnek részt.Programok a sólet kedvelőinek:– magyar sólet: a magyar sólet karakteres ízét a füstöltlibahús adja.– lengyel sólet: különlegesen fűszerezett marhafelsállal– jemeni...
  • 20:00
    Bereczki Csaba új zenés dokumentumfilmje, a Soul Exodus egy különleges, többrétegű roadmovie, amely tartalmában és üzeneteiben jóval túlmutat egy zenés dokumentumfilmen. A filmben ugyanis amerikai születésű zenészek a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat. Bereczki Csaba Soul Exodus című új, egészestés, zenés dokumentumfilmjének középpontjában a The Brothers Nazaroff hagyományos klezmerzenét játszó alkalmi formáció tagjai állnak. A dokumentumfilmben az amerikai születésű zenészek – Michael Alpert, Dan Kahn, Psoy Korolenko, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment – a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat. A Soul Exodus szereplői egyfajta fordított exodusként kelnek útra: hajóval utaznak nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába. Bereczki Csaba legújabb alkotásával a korábbi zenés dokumentumfilmjével – Életek éneke (2008) – megkezdett sorozatát...
  • 18:00
    Izrael után ismét Budapesten! 2014 augusztusában a Klezmerész – mint első magyar együttes – részt vett a 3 napos izraeli 27. Cfáti Nemzetközi Klezmer Fesztiválon, majd további három napon újabb koncerteket adott más izraeli helyszíneken. Céljuk a zsidó folklór mind szélesebb körben és mind nagyobb mélységben történő megismertetése. Most a Bálint Házban lépnek fel. Az együtt 2004 őszén kezdte meg a közös próbákat. Jelenleg öt zenész és két énekes tagja van a csapatnak. Mint a neve is mutatja, klezmer zenét játszanak. Első önálló koncertjüket 2005 február 5-én adták a Budai Micve Klubban. A klezmer zene – amely a zsidó folklór része – dallamvilágában magán viseli a befogadó népek dallamait, ezért igen sokszínű. Témái felölelik a zsidó élet mindennapjait és ünnepeit, ezért hol vidámak, hol szomorúak – de a szomorúságba keveredik mindig egy kis remény és a vidám dalokba is egy kis keserűség. Az zenekar igyekszik ezeket a hagyományokat követni mind a hangszerelésben (vezető hangszerek a...
  • 20:30
    A klezmer királya, Giora Feidman Európa legnagyobb zsidó kulturális rendezvénye, a Zsidó Nyári Fesztivál keretein belül koncertezik ismét Magyarországon. Ezúttal viszont a világ egyik legjobb klezmer zenekarával, a Gitanes Blondes csapatával kiegészülve. Giora Feidman két lábon járó legenda, vitathatatlanul a zenei világ egyik legelismertebb és legismertebb alakja, akinek életműve a zenetörténet egy kiemelkedő fejezete. Korunk egyik legnagyobb színpadi előadója, aki zenéjével sajátos, autentikus üzenetet közvetít. Klarinétművészként legalább olyan sokoldalú, mint amilyen kísérletező kedvű: folyamatosan új partokat hódít meg az őt kísérő formációkkal azok számára, akik kíváncsian hallgatják a koncerttermekben vagy otthon, a hangszórók előtt ülve. Repertoárján a klezmer mellett szerepelnek Gershwin szerzeményei, Argentína tangói, valamint kortárs izraeli szerzők szimfonikus művei, és más klasszikus művek, köztük Mozart klarinét concertoi. Giora Feidman 1936-ban született Buenos...
'; else echo ''; ?>