“Kibic” címke bejegyzései.

  • 18:00
    Bevezetés a zsidó filozófiába és a zsidó értékekbe, túravezető: Dr. Balázs Gábor eszmetörténész •● MI EZ? ●• E kurzust többek között az különbözteti meg számos más tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés. Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, klasszikus és modern zsidó források tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. Az előadássorozat jellegénél fogva élvezhető azok számára is, akik már rendelkeznek háttér ismeretekkel, de azoknak is, akik még csak most kezdik az ismerkedést a zsidó hagyománnyal. •● KI AZ ELŐADÓ? ●• Az előadásokat Balázs Gábor, Izraelben végzett eszmetörténész tartja, aki jelenleg az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rabbi szakának szakfelelőse. Az izraeli Ilan Bar egyetemen doktorált és ott kezdte egyetemi oktatói pályáját. Fő érdeklődési területe vallás és erkölcs kapcsolata, valamint a 21. század kihívásai a zsidó hagyomány számára. Korábban a Lauder Javne...
  • 17:00
    Múzeumok Őszi Fesztiválja az Emlékközpontban SÉTA A ZSIDÓNEGYEDBEN Városnéző séta az egykori budapesti zsidónegyedben. 2018. október 06. 10:00 - 12:00 A FELEJTÉS ÉS EMLÉKEZÉS KONTRASZTJA – BESZÉLGETÉS PETŐCZ ANDRÁS ÍRÓVAL, KÖLTŐVEL Beszélgetés Petőcz András Ancika című, 2018 tavaszán megjelent kötetéről. 2018. október 18. 17:00 - 18:30 TÁRLATVEZETÉS A FELDMÁR-CSALÁD TÖRTÉNETÉVEL A rendhagyó tárlatvezetésen állandó kiállításunk a Feldmár- család történetével egészül ki. 2018. október 20. 10:00 - 12:00 TÁRLATVEZETÉS AZ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSON 2018. október 26-27. 18:00-19:00 TÁRLATVEZETÉS A SZÉKELY-CSALÁD TÖRTÉNETÉVEL A rendhagyó tárlatvezetésen állandó kiállításunk a Székely- család történetével egészül ki. 2018. november 03. 10:00 - 12:00 HIMMLER AGYÁT HEYDRICHNEK HÍVJÁK – FILMVETÍTÉS Az 1938. november 9-10-én bekövetkezett Kristályéjszaka 80. évfordulóján nézd meg velünk a Himmler agyát Heydrichnek hívják című francia filmet. 2018. november 09. 18:00 -...
  • 16:00
    Mindenkit szeretettel várunk a a Pozsonyi Pagony és a Síp12 Galéria közös "Saját szoba" pályázatának eredményhirdetésére és a beérkezett művekből rendezett kiállítás megnyitójára amelyre a Síp12 Galéria és közösségi térben 2018. október 18-án csütörtökön 16 órakor kerül sor. Zsűri: Dániel András író, illusztrátor Borgula András színházrendező, a Gólem Színház művészeti vezetője Magyarósi Éva animációs rendező, képzőművész Tóth Krisztina író, költő A Pagony és a Síp12 Galéria munkatársai Helyszín: Síp12 Galéria és közösségi tér (Bp. Síp u. 12. 1075) Időpont: 2018. október 18. csütörtök 16:00
  • 19:00
    Gólem Színház és a Pesti Est bemutatja: Anat Gov JAJ, ISTENEM! Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg." Ez a hivatalos diagnózisa?- kérdez vissza a kanapén ülő Isten az őt megvizsgáló pszichológustól. Anat Gov izraeli szerző isteni komédiájában azonban nem az a legmeghökkentőbb, hogy a mindenható jön el látogatóba, hanem az, hogy egyáltalán nem szimpatikus. Vajon trükkök vagy csodák történnek a rendkívüli terápia alatt, ahol egy elégedetlen páciens (aki pont az Örökkévaló) és egy tanulási problémákra szakosodott pszichológus beszélget? Meg lehet-e oldani egy kezelés (felvonás) alatt, ami tönkrement az utóbbi párezer évben? Ebben az egyedi hangvételű, különös alapszituációt felhasználó színdarabban egyszerre nevethetjük ki magunkat és a (jó?) Istent is… már aki ki meri nevetni. A földre látogató égi tünemény azzal a szándékkal érkezik a kezelésre, hogy rendbe tegye az “életét" - de hogy miért pont most, és miért pont ide érkezik, és, hogy sikerül-e meggyógyulnia... jaj,...
  • 17:00
    A héten mutatja be új, kimondottan a fiatalok igényeire átfazonírozott Varázsfuvola előadását a tel-avivi opera – adta hírül a Jerusalem Post. Mozart látványos operáját a földszinti nagyszínpadon játsszák majd, és hamarosan újabb gyerekeknek szánt előadások követik. A remélhetőleg nagy számban opera rajongóvá váló fiataloknak már készül az Aliz Csodaországban, a Muzsika hangjai és a Mi történt a szarvasokkal speciális változata is. A gyermekbarát, rövidített változat teljes szövegkönyve héberül van, az előadásban verses és énekes részek váltják egymást, hogy fenntarthassák a fiatalok figyelmét. Októberben két alkalommal 17-én és 18-án öt órakor nyithatunk kaput a gyermekeinknek egy új, izgalmas világba. Talán még az operától eddig berzenkedő felnőttek között is lesznek olyanok, akik az előadás után felvillanyozva hagyják el a tel-avivi operaházat. Egy próbát mindenképpen megér!
  • 18:00
    Ismerd meg a héber nyelvet és a legfontosabb zsidó imákat száz szón keresztül. Előadássorozat a Bét Orim Hitközség Raj Tamás Akadémiájának keretében A nagy érdeklődésre való tekintettel most ősszel is október 9-től egy Amerikában bevált módszer szerint fog Raj Ferenc a Bét Orim rabbija egy új héber nyelv és zsidó kultúra kurzust indítani Budapesten. Ez a kurzus mind tematikájában, mind felépítésében teljesen új, és valóban 100 héber szón alapszik. Hét hét, azaz 49 nap alatt a szorgalmas diák megtanul héberül olvasni, és elsajátíthatja a zsidó liturgia legfontosabb kulcsszavait, kifejezéseit. Mivel a szefárdi, vagyis a modern héber kiejtést fogjuk használni, kurzusunk bevezetőül szolgálhat mindazok számára, akik Izrael Állam hivatalos nyelvét szándékozzák megtanulni. A kurzus 7 alkalma 7000 HUF adomány fejében látogatható. Jelentkezés: 100heberszo@gmail.com
  • 18:00
    A zsidóság eszmevilága a bibliai Jónás könyve értelmezésének tükrében Előadássorozat a Bét Orim Hitközség Raj Tamás Akadémiájának keretében A zsidó liturgiában a Jónás könyvének igen nagy jelentősége van. Az Engesztelés Nap (Jom Kippur) délutáni szertartásának prófétai tanítása ez a rövid, csupán négy-fejezetes bibliai könyv, ami a kurzusunk témája. Jónás könyvét ugyan magyar fordításban fogjuk olvasni, de mindig az eredeti héber szöveg figyelembevételével. Fontos, a napjainkig szenvedélyesen vitatott etikai kérdésekkel is fogunk foglalkozni. Ezek közül hadd említsünk hármat: Büntetés, avagy megbocsátás? Univerzalizmus, avagy partikularizmus? Igazságosság, avagy irgalom? Jónás, a „vonakodó próféta” ábrázolása a zsidó, keresztény és mohamedán legendákban, valamint a modern irodalomban, képzőművészeti alkotásokban és a zenében, mind szerves részét képezik kurzusunknak. A tanfolyam ingyenes, de helyszűke miatt regisztrálni kell. Jelentkezés: bet.orim@gmail.com
  • 17:30
    A szabadság vihara (Freedom's Fury, magyarul beszélő amerikai dokumentumfilm, 90 perc, 2006) c. film vetítése után Törzsök Erika szociológussal és vendégeivel: Mécs Imrével (1956-os elítélt), ifj. Bibó Istvánnal és ifj. Donáth Ferenccel beszélgetünk a látottakról. Az eseménnyel és a film vetítésével 1956-ra és áldozataira emlékezünk. ■ A FILMRŐL ■ Mondják, a vér nem válik vízzé - de a víz olykor vérvörössé válhat. Ahogy az 1956-ban is történt a melbourne-i olimpia vízipóló-elődöntőjében, a magyar-szovjet összecsapáson. Mert pár héttel az 1956-os forradalom brutális leverése után szó sem lehetett szimpla mérkőzésről, sokkal inkább egyfajta igazságtételről és visszavágásról. Az eredmény közismert: a meccset a később az olimpiát is megnyerő magyar válogatott vezetésénél, egy véres és csúnya pofon utáni dulakodás láttán a bíró lefújta. A szabadság vihara sajátos, kettős perspektívából meséli el a történetet. Magyarország második világháború utáni krónikája és a forradalom...
  • 10:00
    Sétál a Budapest – I. Sétafesztivál 2018. október 12-14. Fedezd fel Budapest ezeréves és folyamatosan változásban lévő arcait! A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által szervezett háromnapos fesztivál célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a főváros ismert és ismeretlen, rejtett, ám mégis nap mint nap a szemünk elé táruló kincseit. Mindez most olyan szakmai keretek között, művészetkutatók és kulturális intézmények szakértőinek előadásában valósul meg, amire ritkán adódik lehetőség. Barangold be velünk a várost Újpesttől Óbudáig és lásd meg másként az épületek, szobrok, terek, utcák hangulatát! A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a férőhelyek korlátozottak. Jelentkezzen minél előbb! www.mazsike.hu A séták kiindulási pontjairól és az egyéb fontos tudnivalókról a résztvevőket emailben értesítjük. Egyúttal szeretettel meghívunk az I. Sétafesztivál ünnepélyes megnyitójára is, amely október 12-én pénteken 18:00 órakor kezdődik a K11 Művészeti és...
  • 10:00
    Év közben is nyári táborélmény 6-10 éves gyerekeknek kéthetente vasárnaponként. Mindazoknak a gyerekeknek, akik már voltak és azoknak, akik még nem, de kipróbálnák kicsiben, hogy milyen is Szarvas, a tábor, esetleg szívesen megismerkednének, összebarátkoznának más jelenlegi és jövőbeni táborozókkal. Játékosan tanulunk zsidóságról, közösségről, hagyományokról és identitásról. Módszereink között szerepel a drámajáték, a művészeti foglalkozás, zene, sok beszélgetés, vetélkedő és játék. A vasárnapi alkalom egy étkezést is tartalmaz. A programot, a Szarvasi Tábor jelenlegi és volt madrichjai tartják. A program ingyenes, szervező: Bálint Ház Október 14. Vasárnap 10:00-13:00 Zsidó mesék és legendák November 4.. Vasárnap 10:00-13:00 Színház az egész világ Kőszegi Juci 06203346348 koszegi.judit@balinthaz.hu
  • 18:00
    A Smantra alkalmain az ősi zsidó szövegek egyszerűbb, mai füleknek ismerősebb dallamok formájában válnak bárki számára hozzáférhetővé, zenei előképzettség és nyelvtudás nélkül. Minden vallás, minden spirituális kapcsolódás ősi és fontos eleme a zene. Néhol nigunnak hívják, máshol mantrának, gospelnek, gregoriánnak. A zsidóság életéhez is évszázadok óta hozzátartozik az ének és a zene. Mirjam, Debóra, Dávid énekei ez első írásos források; az első Szentély idején már zenészek és énekesek kíséretéten vitték Jeruzsálembe a Frigyládát, Salamon idejében pedig 4000 levita gondoskodott a templomi zenéről. A Tórát ma is hangosan, meghatározott dallamal olvassuk a zsinagógákban, és a kántorművészet is szerves része a liturgiának. A zene egyúttal a személyes kapcsolódás eszköze is. Programtartó: Wéber Edina Helyszín: Bálint Ház (1065, Révay utca 16.) Időpont: Szombatonként 18:00-19:00 között További időpontok: október 27., november 17. Belépő: 1000...
  • 17:45
    A Hanoar bemutatja vadonat új programját: *dobpergééééééés* a PROJEKTEKET! 🎉 Egy félév alatt három darab projekt szombat lesz, amik egymásra épülnek (de azért ne tartson az se vissza, ha valamelyiken esetleg nem tudnál ott lenni). Gyere el és csináld azt, ami a legjobban érdekel! 🤩 Tudomány 👩🏻‍🔬👨🏽‍🔬, Art 👩🏾‍🎨👨🏼‍🎨, Tánc 💃🏻🕺🏻, Önvédelem 🥋 vagy Dráma 🎭? A döntés csak rajtad áll! Várunk sok szeretettel szombaton! ❤️ További információkért figyeld az oldalt. Puszik, A Hanoaros Madrichok
  • 10:00
    Sétál a Budapest – I. Sétafesztivál 2018. október 12-14. Fedezd fel Budapest ezeréves és folyamatosan változásban lévő arcait! A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által szervezett háromnapos fesztivál célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a főváros ismert és ismeretlen, rejtett, ám mégis nap mint nap a szemünk elé táruló kincseit. Mindez most olyan szakmai keretek között, művészetkutatók és kulturális intézmények szakértőinek előadásában valósul meg, amire ritkán adódik lehetőség. Barangold be velünk a várost Újpesttől Óbudáig és lásd meg másként az épületek, szobrok, terek, utcák hangulatát! A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a férőhelyek korlátozottak. Jelentkezzen minél előbb! www.mazsike.hu A séták kiindulási pontjairól és az egyéb fontos tudnivalókról a résztvevőket emailben értesítjük. Egyúttal szeretettel meghívunk az I. Sétafesztivál ünnepélyes megnyitójára is, amely október 12-én pénteken 18:00 órakor kezdődik a K11 Művészeti és...
  • 19:00
    A Dor Hadas közössége vár titeket szeretettel zenés szombatfogadására. Az eseményt egy rövid tanulással kezdjük, majd együtt köszöntjük a szombatot énekléssel, zenével, kidussal. Másnap, pedig várunk mindenkit szeretettel az év első közös shaharitjára! Come and join the community of Dor Hadash, and greet together the day of Shabbat with a short learning session, music, singing, and of course kiddush. The next day we are also looking forward to greet everyone on the first shaharit of the year!
  • 19:00
    A Dor Hadas közössége vár titeket szeretettel zenés szombatfogadására. Az eseményt egy rövid tanulással kezdjük, majd együtt köszöntjük a szombatot énekléssel, zenével és kidussal. A Dor Hadas (Új Nemzedék) közössége 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy fiatalok számára lehetőséget nyújtson a zsidó vallási hagyomány megismerésére, és a zsidó ünnepek közös megünneplésére, mindezt egy egalitariánus és prulalista szemléletben. A közösségnek az Auróra 11. szám alatt található Marom Klub Egyesület ad otthont, ahol kisebb eseményeken a Dor Hadas teremben, nagyobb ünnepekkor a ház nagytermében várjuk az érdeklődőket. A közösség régi tagjai mellett mindig szívesen várunk új embereket, akik akár csak egyszer érdeklődésből szívesen eljönnének, illetve azokat is, akik szívesen találnának egy állandóbb közösséget maguknak. A közösség kéthetente ünnepel együtt szombatfogadást, és idén ősztől gyerekbarát Shaharittal is várunk szeretettel mindenkit legalább havonta egyszer szombatonként....
  • 18:00
    Sétál a Budapest – I. Sétafesztivál 2018. október 12-14. Fedezd fel Budapest ezeréves és folyamatosan változásban lévő arcait! A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által szervezett háromnapos fesztivál célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a főváros ismert és ismeretlen, rejtett, ám mégis nap mint nap a szemünk elé táruló kincseit. Mindez most olyan szakmai keretek között, művészetkutatók és kulturális intézmények szakértőinek előadásában valósul meg, amire ritkán adódik lehetőség. Barangold be velünk a várost Újpesttől Óbudáig és lásd meg másként az épületek, szobrok, terek, utcák hangulatát! A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a férőhelyek korlátozottak. Jelentkezzen minél előbb! www.mazsike.hu A séták kiindulási pontjairól és az egyéb fontos tudnivalókról a résztvevőket emailben értesítjük. Egyúttal szeretettel meghívunk az I. Sétafesztivál ünnepélyes megnyitójára is, amely október 12-én pénteken 18:00 órakor kezdődik a K11 Művészeti és...
  • 11:00
    iVision: Asking, Challenging, Dreaming is the Department for Diaspora Activities annual International Conference enabling its participants a platform to come together and bring up questions regarding the past, present and future vision of the Jewish people, Israel and Zionism. In October 2018, we will hold the conference in Budapest, Hungary – where it all began. Budapest, the birthplace of the Zionist visionary – Herzl – is the ideal setting for a conference like this as it has an added value of enabling participants not only an academic venture, but also an opportunity to experience and feel "first hand” the history and roots of Zionism, as well as the way it is understood today. In our first iVision Conference which took place in Paris, France in December 2017, we had more than 150 participants from close to 20 countries that enjoyed the unique, and for some, life-changing experience. From the feedback of most participants, it was very clear that they are hungry for more and that...
  • 19:00
    Lugosi Viktória: Ajvé Zenés irodalmi felolvasóest. Az előadást összeállította és előadja:Takáts Andrea, gitáron közreműködik Kardos Dániel. Az est vendége lesz a szerző, Lugosi Viktória is. Egy nagyon érzékeny, jóérzésű kislány meséli el gyerekkorának legmeghatározóbb élményeit és emlékeit. Mesél világszép édesanyjáról, egykor szebb napokat látott úrinő nagymamájáról, édesapjánál tett vasárnapi látogatásairól, a fantasztikus, szeretetre méltó nevelőapáról, az osztálytársakról, a Kádár-kor összes szépségéről és fájdalmáról, táborokról, amerikai rokonokról és illatos radírokról... Az először 2000-ben megjelent Ajvé egy család három generációját mutatja be finom humorral és mély emberismerettel. "Nagymamával napok óta mondogatjuk, hogy milyen bűnöket követtünk el, és hogy ezekért mind bocsánatot kérünk. Csapkodjuk a mellünket, ököllel. Bár én nem emlékszem, hogy örvendtem felebarátom baján és hogy hamisan esküdtem volna. De az igaz, hogy mások vagyonát irigyeltem. A Kelemen...
  • 18:00
    Kihívások a kortárs olvasónak: bibliai történetek máshogy, mint ahogy megszoktuk Balázs Gábor eszmetörténész szervírozásában. •● Az előadás fő kérdései ●• • Hány teremtéstörténet van a Tórában, mi ezek történelmi kontextusa és lehetséges szimbolikus jelentése? • Hol van az ember helye a többi élőlény között? • Létezik az emberi lélek az evolúció elmélete szerint? • Mi Isten és az Első Ember neme? E kurzust többek között az különbözteti meg számos más tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés. Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, források interaktív tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. •● MI EZ? ●• A bibliai Teremtés (Berésit) könyvének történeteit sokan ismerik nagy vonalakban, de kevesen szenteltek időt e történetek irodalmi részletei tanulmányozásának. Az előadások Mózes első könyvét a kortárs olvasó számára jelentett kihívások szempontjából vizsgáljak. Minden előadás három...
  • 18:00
    Örömmel mutatjuk be a Budapest Bike Maffia MyBudapest Photo Project kezdeményezésének 2019-es naptárát október 10-én a Bálint Házban 18:00 órai kezdettel. Várunk mindenkit sok szeretettel. További részletek hamarosan. \\ We are happy to present the Budapest Bike Maffia MyBudapest Photo Project's 2019 calendar on October 10 at Bálint Ház at 18:00. Hope we will meet there. More details coming soon. A kiállítás megtekinthető: 2018. október 10. és november 4. között minden nap 9:00-20:00-ig, a Bálint Ház programjaitól függően. Látogatása előtt kérjük, tájékozódj: +361 791 0102 \\ The exhibition can be seen between October 10 and November 4, 2018 every day from 9:00 to 20:00, depending on the programs of the Bálint House. Before visiting, please inquire at: +361 791 0102
  • 18:00
    Ismerd meg a héber nyelvet és a legfontosabb zsidó imákat száz szón keresztül. Előadássorozat a Bét Orim Hitközség Raj Tamás Akadémiájának keretében A nagy érdeklődésre való tekintettel most ősszel is október 9-től egy Amerikában bevált módszer szerint fog Raj Ferenc a Bét Orim rabbija egy új héber nyelv és zsidó kultúra kurzust indítani Budapesten. Ez a kurzus mind tematikájában, mind felépítésében teljesen új, és valóban 100 héber szón alapszik. Hét hét, azaz 49 nap alatt a szorgalmas diák megtanul héberül olvasni, és elsajátíthatja a zsidó liturgia legfontosabb kulcsszavait, kifejezéseit. Mivel a szefárdi, vagyis a modern héber kiejtést fogjuk használni, kurzusunk bevezetőül szolgálhat mindazok számára, akik Izrael Állam hivatalos nyelvét szándékozzák megtanulni. A kurzus 7 alkalma 7000 HUF adomány fejében látogatható. Jelentkezés: 100heberszo@gmail.com
  • 11:00
    Minden hónapban egyszer, népszerű művészekkel, közéleti személyekkel beszélget a Bálint Házban Falusi Mariann és Lang Györgyi. 2018 október 9-i beszélgetés vendége: Keleti Éva (Budapest, 1931. augusztus 18. –) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar fotográfus, a magyar fotográfia nagyasszonya, érdemes és kiváló művész. Már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Képei a hazai színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő előadásait, nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait örökítette meg. Salom Klub tagságival a program ingyenesen látogatható, akinek nincs tagságija annak 500 Ft/fő a belépő.
  • 19:00
    Vinnai András: Lefitymálva A darab kritikus hangvételű, és a zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól. A zsidó kultúrával foglalkozó, független színház szerint társadalmunkban a „zsidó vs. nem-zsidó” hivatkozású diskurzus ördögi köröket fut. Ezért fontos, hogy próbáljunk nyitni egymás felé mégpedig úgy, hogy saját közösségünkhöz is kritikai szemmel közelítünk. A darab előkészületeként a színház felhívást intézett a nyilvánosság irányába: mindenki beküldhetett zsidósággal kapcsolatos közhelyeket, majd vegyes kulturális hátterű fiatalokból álló csapatot verbuvált a darab megvalósítására. A cél, hogy a különböző látószögből közelítő, sokszor öröklött előítéleteit hordozó felek mindegyikét szembesíteni lehessen abszurd berögződöttségeivel. Mindezt rengeteg humorral! A Lefitymálva című darabban mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. Nevethetünk a két baráton, akik nem tudnak beszélgetni, mert az egyikük mindig attól fél, hogy antiszemitának, rasszistának bélyegzik majd: „Vigyázz,...