“Kibic” címke bejegyzései.

  • 18:00
    Miért akart segíteni a salernói püspök 51 magyar zsidónak Zala megyéből? Hogyan juthattak Lentibe a hamis anyakönyvi kivonatok? Dokumentumok és...
  • 18:00
    Mi a fene az az ómerszámlálás és a lág báomer? – Az előadása Dr. Balázs Gábor Mindennapi zsidóság c. szemináriumának része, egy rendhagyó bevezetés a zsidóság alapjaiba. A Bálint Ház a Mozaik Zsidó Közösségi Hubbal együttműködve a nagy érdeklődésre való tekintettel megismétli Mindennapi zsidóság című bevezető kurzusát. A témák ebben a félévben elsősorban az aktuális zsidó ünnepekre koncentrálnak, de a kurzus egésze érinti a zsidó élet szinte minden területét, beleértve a zsidó élet fontosabb eseményeit és alapfogalmait, egészen a zsidó jog és etika kérdéseiig. A kurzus egésze során hallhatunk előadást többek között az őszi ünnepekről, és a zsidó hagyomány legfontosabb intézményeiről, fogalmairól. Az előadásokat Dr. Balázs Gábor tartja, aki képzettségét elsősorban izraeli egyetemeken szerezte. E kurzust többek között az különbözteti meg számos más bevezető tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés vagy az apológia, és nyíltan foglalkozik a zsidó hagyománnyal kapcsolatos...
  • 19:00
    Joseph Halpern nemrég töltötte be a hetvenet, morcos, hirtelen haragú férfi; hajdanán kétkezi munkásként dolgozott, jó ideje azonban saját vállalkozását irányítja. (A cége kartondobozokat gyárt.) Dennis Johnson szintén hetven körüli, elegáns, kifinomult, visszafogott, választékos modorú úr; mielőtt nyugdíjba vonult, okleveles könyvvizsgálóként dolgozott. (Véletlenül sem mondaná, hogy könyvelő.) A két férfi még sosem találkozott, és egyértelműen nincs bennük semmi közös. Látszólag. Ám a találkozás elkerülhetetlen, és amikor végre megtörténik, fény derül arra is, hogy ők ketten valamiben nagyon is hasonlítanak… Ahogy kezdik megismerni egymást, régi titkok, ötven éven át elhallgatott hazugságok kerülnek felszínre. Halpernnek és Johnsonnak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll hozzánk. Szereplők: Székhelyi József - HALPERN Trokán Péter - JOHNSON Alkotók: Borgula András -...
  • 18:00
    EszterHáz Könyvklub, IV. évfolyam, 8. beszélgetés Chaim Potok: A kiválasztott Ulpius-Ház, 2004 Helyszín: Bálint Ház, Salom Klub terem Időpont: április 30. Hétfő, 18 óra Bevezető gondolatok: Kelemen Ágnes, moderálás: Dr. Vári Anna A legnagyobb huszadik századbeli amerikai zsidó írók – Joseph Heller, Bellow, Malamud, Singer és Philip Roth – között tartja számon a világ a Sárospatakról származó Chaim Potokot, aki az irodalmi doktorátust megszerezve ortodox rabbiként mûködött szerte a világon, Ausztráliától Dél-Koreáig. Elsõ regénye, A kiválasztott, mely nyomban hatalmas sikert aratott, a kelet-európai közösség sajátos életformáját továbbörökítõ New York-i hászidok különös világában játszódik, s a vallásos zsidóság két nemzedékének, az apjával s ugyanakkor önmagával viaskodó fiúnak állít szívbemarkoló és felejthetetlen emléket. A moderátor orientáló kérdései: 1. Mennyire "zsidó" ez a regény? Milyen mértékben lehetne átadni ugyanezt a mondanivalót egy nem-zsidó történetbe...
  • 15:00
    A Klubrádió és a Gólem Színház közös produkciója! Közéleti dumadélután sorozatunkban a világ dolgait, a közélet visszásságait, hétköznapi örömeinket és bosszúságainkat, híreket, álhíreket, rémhíreket beszélünk meg és reméljük a végén ki is nevetjük őket (magunkat). Ha kell, még Brüsszelnek is üzenünk! A hírhozó: Borgula András Akik hozzászólnak/kommentálnak/
  • 17:00
    The Arts in Israel – From Sharing a Stage to a Shared Society Conversation with Lee Perlman, leading Israeli theater researcher, activist and author of “But Abu Ibrahim, We’re Family!” Moderated by Daniel Monterescu, Associate Professor of urban anthropology at the Department of Sociology and Social Anthropology at CEU Arts and culture in Israel play a central role in shaping Israeli society. They enable individuals and groups to express and embrace difference and to wage conflicts non-violently. To act them out, perform them, visualize them, literally and figuratively. Dr. Lee Perlman, author of “But Abu Ibrahim, We’re Family!” and research fellow at The Tami Steinmetz Center for Peace Research at Tel Aviv University, will share how, amidst the debate and differences, professional Jewish and Arab artists share the same stage We will discuss with Lee how this contributes to creating a shared society in Israel and why this is so important for strengthening and sustaining Israel’s...
  • 18:00
    A Bálint Ház a Mozaik Zsidó Közösségi Hubbal együttműködve a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatja „A zsidó hagyomány változó etikája és a modern világ” című kurzust. Új témákon keresztül vizsgáljuk, hogy vajon releváns marad-e az ó- és középkori alapokon nyugvó zsidó hagyomány erkölcsisége a modern ember számára. A pre-modern korokban élt emberek számára erkölcsi szempontból meghatározó volt a hagyomány tekintélye és a közösséghez tartozás szabályai. Vajon a „tiszta ész” autoritását elfogadó és önmagát független individuumnak tekintő modern ember tud még tanulni valamit élet és halál, szexualitás, egyén és közösség, tudomány és morál kérdéseiben a zsidó hagyomány erkölcséből? Az előadások klasszikus és modern zsidó források közös elemzésére és megvitatására épülnek. Noha a témák összefüggenek, de az egyes előadások önmagukban is érthetőek. A részvételhez nem szükséges előképzettség. Az előadásokat Dr. Balázs Gábor eszmetörténész tartja, aki képzettségét elsősorban izraeli...
  • 18:00
    Szunyogh Szabolcs válogatott gondolatai viselkedésünk titkairól Van egy titokzatos sziget a Földközi tengeren. Milyen nyelven beszéltek a lakói? Kik...
  • 20:00
    A Lefitymálva Tel-Avívban vendégeskedik! Lefitymálva magyar nyelven, héber felirattal A Gólem Színház hat éve repertoáron lévő darabja a zsidósággal kapcsolatos paranoiákból építkezik. A szerző, Vinnai András az előítéleteket, az antiszemita, holokauszttagadó blog- és facebookposztokat, illetve a zsidóság túlzásait, negatívumait gyúrta össze fergeteges vígjátékká. Az előadás 2018. április 25-én a Tzavta Theatre (Tel-Avív) színpadán az izraeli közönség előtt is megmutatkozik. A Humorfesztivál és a Vidor Fesztivál díjnyertes előadása. Mi tegyen két gázóra-leolvasó a Dob utca 17-ben? Be lehet-e csöngetni pont ott egy lakásba, hogy jöttünk a gázórát leolvasni? A Lefitymálva előadás a Gólem Színház hagyományaihoz híven mindenből, tabukat nem tisztelve humort csinál, kigúnyolja a túlzottan politikailag korrektet, az önimádó zsidókat, de kapnak az antiszemiták is, és kapnak azok is, akik meggyőződésesen hisznek abban, hogy a zsidók át fogják venni a világ feletti uralmat, és tudják, hogy...
  • 18:00
    Új részek Dénes Gábor filmsorozatából - A 13 részesre tervezett ismeretterjesztő filmsorozat egy különleges vállalkozás. Segítségével a magyar zsidóság több mint 2000 éves történetét ismerheti meg a néző. Természetesen a magyar zsidóság története Magyarország története is. A sorozatban,- amely több mint tíz éve készül, Raj Tamás író, tanár, a tudós rabbi bölcsességével fűzi össze a különböző történelmi korszakokból fennmaradt fontos töredékeket. Segítségével a sorozat olyan tudást ad át a magyar zsidóság, és a magyarság történetéről, amely eddig a nagyközönség számára szinte ismeretlen volt. A sorozat első öt részét már láthatta a Bálint Ház közönsége: a kezdetektől a XX. századig jutunk el benne. Április 11-től a VI. - 1900-1920 - A befogadó nemzetből kizáró nemzet lesz... c. résszel folytatjuk a sorozat vetítését, a vetítés utáni beszélgetések moderátora: Szunyogh Szabolcs író, újságíró, beszélget a film készítőjével Dénes Gáborral. Előzetes: www.youtube.com/watch?v=RPWdUMhAYz4 •●...
  • 18:00
    A megújult Füst Milán Páholy idén immáron negyedik programját kínálja a régi és újabb páholy tagoknak, érdeklődőknek és a MAZSIKE tagjainak. VANNAK-E...
  • 08:00
    A zsidók – állítólag – képesek akár önmagukat is kinevetni. Sőt, a magyarok is. A magyar zsidók meg főleg. Szerintem pedig erre mindenki képes, akiben az önirónia bölcsessége megvan. A többiek nem fognak jól szórakozni a budapesti Gólem Színház tel-avivi vendégjátékán április 25-én a Tzavta Színházban… A Lefitymálva című előadásukat 2012 óta játsszák nagy, mondhatni zajos sikerrel. Mert nemcsak a címe provokatív… A néző feladata ugyanis összetett: egyszerre kell röhögni a saját zsidó fóbiáinkon és az antiszemitizmus képtelenségein. Kinevetni, kinevetni magunkból. Ha érintve vagyunk, ha nem. Ez a Lefitymálva című előadás siker-receptje. Az írója, Vinnai András, megelőzve mindkét oldal támadásait, “antiszemita zsidóbérenc” darabnak titulálta a saját művét. Lefitymálva Két gázszámlás nem mer becsöngetni egy Dob utcai lakásba, hogy leolvassa a gázórát… mert hátha ezzel megsértik “azok” érzékenységét. Innen startolunk, és a végállomás az a neten keringő abszurd baromság, hogy miért...
  • 19:00
    Mamelosn: egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos."Egy zsidó elmegy a pszichológusához. Hogyan telt a hétvége? - kérdezi a pszichológus. - Ó köszönöm, nagyon jól, tényleg nagyon jól. Bár azt hiszem, volt egy freudi elszólásom. - Ó hadd segítsek, mi történt? - így a pszochológus. -Hát, ööö. Éppen együtt vacsorázott az egész család. Mindenki ott ült az asztalnál? - Igen. - Mindenkinek jó kedve volt, igazából nekem is, de amikor meg akartam sózni a levest, és meg akartam kérni az anyámat, hogy adja oda a sót... - Igeeeen? - kérdezi a pszichológus. - Hát, igazából azt akartam mondani, hogy anya ideadnád a sót, légy szíves? - És ehelyett mit mondott? - Anya, az Isten verjen meg, tönkre tetted az életem." A Mamelosn egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be. A fiatal Rachel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a...
  • 17:00
    A Bálint Ház kitárja újra kapuit, mi pedig visszatérünk a Feldenkrais órákhoz, Hétfőnként 17 órától. Mozogva kapcsolatot teremteni magunkkal, befelé vezet, és új lehetőségeket nyit meg. Ha eléggé lelassulunk kifinomodik az érzékelésünk. Elmúlhatnak testi fájdalmaink, új megözelítésben láthatjuk magunkat, ami segít akár tovább lépni, akár megpihenni. .. A jelenlétben eltöltött idő új minőséget hoz az Életünkbe. Várunk szeretettel a foglalkozáson. A honlapon keresztül tudsz jelentkezni: www.feldenkrais-tanfolyam.hu
  • 10:00
    Új oktatási program zsidóságról 6 és 10 éves gyerekeknek Téma: Izrael Év közben is nyári táborélmény kéthetente vasárnaponként. Mindazoknak a 6-10 éves gyerekeknek, akik már voltak és azoknak, akik még nem, de kipróbálnák kicsiben, hogy milyen is Szarvas, a tábor, esetleg szívesen megismerkednének, összebarátkoznának más jelenlegi és jövőbeni táborozókkal. Játékosan tanulunk zsidóságról, közösségről, hagyományokról és identitásról. Módszereink között szerepel a drámajáték, a művészeti foglalkozás, zene, sok beszélgetés, vetélkedő és játék. A vasárnapi alkalom egy étkezést is tartalmaz. A programot, a Szarvasi Tábor jelenlegi és volt madrichjai tartják. A program ingyenes. Szervezi: a Bálint Ház   Jelentkezés  Amennyiben érdekel a program kérlek írj nekünk egy email. Kőszegi Juci [email protected] +36 20 33 46 348Szervező     A SZARVASKA főtámogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány...
  • 11:00
    Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet! Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel... Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet! Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel, melyeket a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Zsidó népmesék című kötetből válogattunk, a könyv szerkesztőjének, Bán Lindának szakértő segítségével. Zsidó mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak Az előadás hossza: 60 perc Játsszák: Bognár Anna, Berki Szofi, Bernáth Dénes, Hajmási Dávid Konzultáns: Bán Linda, Balázs Gábor, Borgula András Látványterv: Bernáth Dénes Rendező: Schmied Zoltán és a társulat Támogató: NKA Helyszín: Jurányi Inkubátorház II. ker. Jurányi u....
  • 20:00
    A Dor Hadas és a Marom Budapest szokásos évi Hanuka Fesztiváljának második napja. Hanukai Vacsora zenés szombatfogadással kombinálva. Fellépnek a szombafogadások állandó zenei kísérői Lamm Dávid, Móser Ádám és Kardos Dániel! Az estét Schönberger Ádám vezeti. 20:00Zenés szombatfogadás21:00Hanuka vacsoraA vacsora során játékos, interaktív formában beszélünk Hanukáról a story telling és a slam poetry jegyében!A vacsora részvételi díja adományalapú!
  • 20:30
    A Dor Hadas és a Marom Budapest szokásos évi Hanuka Fesztiváljának első napja az elengedhetetlen gyertyagyújtással és a Zugoj koncertjével. 20:30 Ünnepélyes hanukai gyertyagyújtás a Dor Hadash közösséggel 21:00 ZUGOJ koncert A Zugoj a Zuboly klezmer változata Polnauer Flórával kiegészülve. Tavaly Hanukakor fergeteges buli volt, így egyértelmű volt, hogy visszahívjuk a magyar népzenét, a klezmert beatboxal és hatalmas poénokkal vegyítő szupercsapatot!Koncertbelépő: 1000 Ft http://www.youtube.com/watch?v=MF_lH2hFufQ
  • 19:30
    A Menáse az Egyesült Államok legnépesebb ortodox zsidó közösségében játszódik. Megözvegyülése után Menáse a vallási törvények értelmében nem nevelheti tovább 10 éves fiát, egészen addig, amíg nem talál egy új feleséget. A 2017-es Sundance Filmfesztiválon debütáló film a középkorú férfi fiáért való harca, egy mai zsidó közösség hétköznapjai és szokásai, valamint a társadalom elvárásainak viszonyrendszerében rajzol fel egy sokrétű, megható történetet. 2016-ban a Budapesti Zsidó Fesztivál nyitófilmje volt a Tagadás, mely a tavalyi elsöprően pozitív fogadtatás után egy alkalommal az idei fesztiválon is látható. A film a holokauszt-tagadás és a szólásszabadság határainak kérdéskörét járja körbe. A megtörtént esetet, egy több évig tartó bírósági tárgyalást és annak hátterét feldolgozó film főszereplője Rachel Weisz. http://www.youtube.com/watch?v=mglc8siBgDU
  • Több mint 20 filmet és számos kísérőprogramot, köztük beszélgetést, városi sétákat és gasztronómiai programokat is kínál a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál. Érdemes szavazni a legjobb filmre is, a voksolók értékes ajándékokat nyerhetnek! Az idén a főváros mellett Szegeden, Pécsett, Kecskeméten és Debrecenben is tartanak vetítéseket. A vetítéssorozat A cukrász (The Cakemaker) című izraeli-német filmmel veszi kezdetét november 29-én a Puskin moziban, ahol ennek a filmnek a vetítésével zárul a programsorozat december 3-án. Ofir Raul Graizer alkotása sikeresen szerepelt a 2017-es Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, a Jeruzsálemi Filmfesztiválon és a Londoni Filmfesztiválon is. Szavazni lehet a legjobb filmre is a helyszínen elhelyezett gyűjtődobozba bedobott kérdőívek segítségével. A szavazók között a következő ajándékok kerülnek kisorsolásra 2017. december 6-án: 1 személy részére Tel Aviv-Budapest-Tel Aviv repülőjegy az UP felajánlásával 1 éves Bálint Ház...
  • 17:30
    Korunk városa egyszerre a szabadság és a jólét, de az igazságtalanság és a nyomorúság szinonimája is. Ahogyan valaha fékezhetetlen hatalmú uralkodók jutalmazták és büntették a városlakókat, ma politikusok törnek pálcát felettünk és a történelem homályába vesző nevek némelyike újra gazdára talál. A város évszázadok óta a szabad és független polgári lét eszményének szimbóluma. Egykor - a történelem kezdetéig visszatekintve -, Istenek teremtették és rombolták földig falaikat. Neveiket máig őrzi az emlékezet; a Szent város, az Örök város, a Bűnös város. Az aztékok romvárosát „az Istenek helyének” (Teotihuacán)  nevezték, „A hely, ahol az emberek istenekké válnak”. A legenda szerint összegyűltek az Istenek és tanácsaikkal segítették a város megalapítását. Korunk városa egyszerre a szabadság és a jólét, de az igazságtalanság és a nyomorúság szinonimája is. Ahogyan valaha fékezhetetlen hatalmú uralkodók jutalmazták és büntették a városlakókat, ma politikusok törnek pálcát felettünk és a...