“Képzőművészet” címke bejegyzései.

Shy Abady: Wilhelm (2011)
  • 18:00
    Shy Abady két műve lesz látható a Magyar Nemzeti Galériában november 13-án nyíló Fordulópontok című kiállításon; az „Arendt projekt" illetve az „Augusztina Viktória" című képek. Ehhez kapcsolódóan „II. Vilmos császártól Hanna Arendt-ig – történelem, politika és művészet" címmel tart előadást a kiállítás megnyitását megelőzően az Izraeli Kulturális Intézetben. Abady a Midrasha Művészeti Iskolát végezte el, majd a Tel Aviv-i Egyetem művészettörténet szakán szerzett mesteri diplomát. Előadásában a vékony összekötő fonalat mutatja be a történelem, politika és a kortárs művészeti portrék között. Kitér Hannah Arendt filozófiájára, valamint II. Vilmos császár és Herzl Tivadar történetén keresztül két nemzet allegóriáját is ismerteti. Az előadás címe: II. Vilmos császártól Hanna Arendt-ig – történelem, politika és művészetIdőpont: 2014 november 12. 18:00Helyszín: Izraeli Kulturális Intézet, 1061 Budapest, Paulay Ede utca 1.
  • 18:00
    Hernádi Miklós: Lehet-e a versenyhátrány zsidó identitásképző mozzanat a XX. század magyarországi képzőművészetében?  1900-1910. A századelő nagyszerű zsidó festői és szobrászai (Fényes Adolf, Bihari Sándor, Iványi Grünwald Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Perlrott Csaba Vilmos, Berény Róbert, Czóbel Béla, Vedres Márk, Telcs Ede és rengetegen mások) a liberális közhangulat miatt nem szenvedtek versenyhátrányt, csakúgy, mint az irodalom területén Molnár Ferenc vagy Bródy Sándor. 1930-1940. Az évtized nyomott politikai hangulata határozott versenyhátránnyal sújtotta vagy/és (Vajda Lajos és Farkas István kivételével) elszürkülésre késztette a nem emigrált zsidó képzőművészeket (Berény Róbert, Vass Elemér), szociofotósokat (például Kálmán Katát, Sugár Katát), építészeket (Forbáth Alfrédot, Breuer Marcellt, a CIAM-osok). 1960-1970. Furcsa másodvirágzás, az Aczél-féle tolerancia népi oldalról versenyelőny-vádakat indukált (többek között az idős Czóbel Béla, Bálint Endre, Anna Margit,...
  • 18:00
    Uri Asaf az elmúlt négy évben egy festmény sorozaton dolgozott, melynek fő "ihletője" a Jeruzsálemi Botanikus Park, amely a nyugat jeruzsálemi egyetemi város, Givát Rám szomszédságában fekszik. A festő kiállítandó munkái még soha nem kerültek a nyilvánosság elé. Givát Rám helyén az ókorban kőfejtő volt és a sziklába vésett temetkezési barlangok ligete. Az akkori kaktusz, szőlő, gránátalma, pisztácia, mandula, olajfa és füge, ma is a park "élvonalban" lévő fái közül valók.A festő évekig lakott a park mellett és nap mint nap sétált benne. A kiállítandó munkái még soha nem kerültek a nyilvánosság elé. A festmények technikája: pigment és gesso/vászon.A kiállítás megnyitójaának időpontja: 2014. 10. 14., kedd 18:00 óra. Helyszín: Izraeli Kulturális Intézet, 1. emelet, Futureal terem. A kiállítást megnyitja Konkoly Ágnes, művészettörténész.    
  • Szilárd Klára festőművész legújabb munkáit mutatja be Budapesten, a Magyarországi Zsidó Múzeumban. A mintegy nyolcvan képet felvonultató tárlat december 15-én nyílt meg. Az alkotó, aki 2011-ben nagy kiállítással ünnepelte 90. születésnapját, most az utolsó három év munkáit, kis és nagy olaj-vászon képeit állítja ki. A képek között van a Naplemente című, 20x20 centiméteres sorozat, három triptichon és 17 akvarell. A festmények és az akvarellek egyaránt elvont, absztrakt stílusban készültek. Szintén látható lesz a négy elemről, a vízről, a földről, a tűzről és a levegőről készített négy festmény. Szilárd Klára nyári lakhelye Szentendre, az ott festett Szentendrei kapuk című sorozatának vázlatát, két nagy és két kis képet is kiállít. Mint mondta, úgy tervezi, hogy a kapukból nagy sorozatot készít. Utolsó kiállítása tavaly volt a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban: Beszélő fák címmel 42 olajképét és hat akvarelljét mutatta be. Szilárd Klára 92 éve ellenére folyamatosan dolgozik,...
  • Győrbe érkeztek az úgynevezett "titkos gyűjtemény", Kövesi István egykori újlipótvárosi mészáros harminc éven át lappangó kollekciójának darabjai, amelyet december 12-től lehet megtekinteni. A művekről és a gyűjtő életéről Molnos Péter készített könyvet.  Kétszáz éve még arisztokraták gyűjtöttek műkincset, száz éve iparbárók, a Kádár-érában már sima modorú nőgyógyászok és szorgalmas kisiparosok. Köztük egy munkaszolgálatot, koncentrációs tábort megjárt újlipótvárosi mészáros. Miből tellett egy mészárosnak Kosztára, Mednyánszkyra és Aba-Novákra? Csalamádéból. A kóser húsbolt polcain sorakozó savanyúságok kuporgatott hasznából. Kövesi István, a Budapesti Izraelita Hitközség Kóser Hússzékének üzletvezetője – helyieknek csak a Csanády utcai zsidó mészáros – nem ért rá presszózni. Hajnalban darabolt, reggel nyitott, délben mért, este standolt. Inkább műszak után áthívta a boltba a körúti bizományi becsüsét, hogy kikérje a véleményét: mibe érdemes fektetni. A sokat látott, hat...
  • 10:00
    Az ingyenes rendezvényen színes programok várják a Kicsiket és a Nagyokat Hanuka és Karácsony között ezen a szép vasárnapon.  Az Élet Menete Alapítvány a hagyományokkal szakítva idén a jótékonysági koncert helyett Családi napot szervez a SYMA Rendezvénycsarnokban. http://www.youtube.com/watch?v=cazIYgpncCI&feature=youtu.be A nagy-színpadon fellép az Alma együttes,a Z'Mirim zenekar, Gryllus Vilmos, a Diri-Dongó együttes és Oláh Gergő A moziteremben olyan klasszikusokat vetítünk, melyekkel nem csak a gyerekeknek, de szüleiknek is örömet szeretnénk okozni. Süsü kalandjai mellett többek között a Lúdas Matyit is levetítjük. Vagy melyik szülő, nagyszülő ne emlékezne Bagaméri Elemérre? A Symában a gyerekeikkel együtt nézhetik meg a fagylaltárus kalandjait. Lányok és fiúk egész nap találhatnak kedvükre való programot, korongozhatnak és gyurmázhatnak, lesz arcfestés, de egy szimulációs programmal akár azt is kipróbálhatják, milyen egy igazi pilóta munkája. Ezen kívül lesz aréna foci,...