-
EURÓPA KÁVÉHÁZ PROGRAM – OPTIMIZMUSBÓL JELES A JDC-MAZS Alapítvány által, Gündert Anikó vezetésével öt éve létrehozott Európa Kávéház program célja a holokauszt-túlélők számára olyan rendszeres találkozási lehetőséget teremteni, ahol kötetlenül beszélgethetnek az életükben zajló eseményekről, a világ történéseiről, mindezt egy finom kávé és aprósütemény mellett. 2015-08-27 22:00
-
EGYRE AKTÍVABB A NARANCSLIGET ADOMÁNYKÖZPONT A JDC-MAZS Alapítvány által működtetett Narancsliget Adományközpont egyre aktívabb, Így egyre több család életkörülményein tud segíteni. Az adományközpont küldetésének középpontjában ugyanis a nehéz helyzetben lévő, gyermeket nevelő családok támogatása áll. Az adományközpont munkatársai pedig azt vallják: adni és kapni is felemelő érzés. 2015-08-27 22:00
-
IDÉN 100 ÉVES A JOINT/JDC Az American Jewish Joint Distributoin Committee-t (JDC-t) a legnagyobb zsidó segélyszervezetként tartják számon. Küldetésük, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a zsidóknak, akiknek nélkülözniük kell vagy valamilyen veszélyes helyzetbe kerültek. Az egyének felkarolása mellett, fontosnak tartják, hogy a megerősítsék a zsidó közösségi életet is. 2014-12-18 23:00