-
ELSŐ EURÓPAI ORSZÁGKÉNT VÁSÁROLHATJA MEG ROMÁNIA AZ IZRAELI VASKUPOLÁT Eddig csak az amerikai hadsereg, illetve Azerbajdzsán tudta megvásárolni az Izrael által 2011-ben hadrendbe állított légvédelmi rendszert. 2022-09-29 18:34
-
ELŐSZÖR LESZ SAJÁT NEVELÉSŰ PARANCSNOKA AZ ULTRAORTODOX EJTŐERNYŐSÖK SZÁZADÁNAK Moti Kaminstein 14 évesen azért vándorolt ki Izraelbe, hogy egy jesivában tanulhasson. Végül azonban a haredi ejtőernyősök alakulatában lelt otthonra, ahol a katonai szolgálat mellett a Tóra-tisztelő életmódot sem kellett feladnia. 2022-08-03 18:23
-
ELŐSZÖR JELENTKEZHETNEK NŐK AZ IZRAELI LÉGIERŐ ELIT MENTŐALAKULATÁBA A 669-es egységhez jelentkező nőknek meg kell felelniük a szükséges követelményeknek, annak érdekében, hogy az egység továbbra is teljesíteni tudja a műveleti feladatokat a szükséges minőségben. 2022-05-27 17:40
-
EGYELŐRE NEM SIKERÜLT MEGÁLLAPÍTANI, HOGY KI LŐTTE LE AZ AL-DZSAZÍRA RIPORTERÉT Az izraeli hadsereg szakértői bizottsága a Sirin Abu Aklát megölő lövedék két lehetséges forrását nevezte meg. 2022-05-13 17:36
-
BARÁTI TŰZ KÖVETKEZTÉBEN VESZTETTE ÉLETÉT EGY IZRAELI ELIT EGYSÉG KÉT KATONÁJA A katonák fegyverlopással gyanúsított személyeket próbáltak elfogni, amikor az egység egyik tagja tévedésből tüzet nyitott a társaira. 2022-01-13 16:07
-
IZRAELI PÁNCÉLTÖRŐ RAKÉTÁKAT VÁSÁROL MAGYARORSZÁG Az izraeli gyártmányú Spike irányított páncéltörő rakéta magas röppályát követve felülről támadja a páncélozott járműveket, ahol azok a legsebezhetőbbek. 2021-07-14 17:09
-
MOSTANTÓL EGYÜTT NYUGODHATNAK AZ ELESETT NEM ZSIDÓ ÉS ZSIDÓ KATONÁK AZ IZRAELI KATONAI TEMETŐKBEN Az eddigi gyakorlat szerint a nem zsidó katonákat két méter távolságra temették el a zsidó társaiktól. Az izraeli védelmi minisztérium új rendelete azonban most véget vetett a nem zsidó katonák elválasztásának. 2020-11-10 15:57
-
EDDIG SOSEM LÁTOTT FELVÉTELEK KERÜLTEK NYILVÁNOSSÁGRA A JOM KIPURI HÁBORÚRÓL Az izraeli védelmi minisztérium több színes videót tett közzé a jom kipuri háború kitörésének 47. évfordulója alkalmából. Az eddig sosem látott felvételeken Ariel Saron és az izraeli katonákat meglátogató Chaim Topol is feltűnik. 2020-10-06 17:03
-
TÁVOL-KELETI KIRÁNDULÁS HELYETT KÖRTÉT SZÜRETELNEK A FRISSEN LESZERELT IZRAELI KATONÁK A járvány miatt nem utazhattak el a Távol-Keletre, így a gyümölcsszedésben segédkeztnek az egyik izraeli elitegység katonái a leszerelést követően. 2020-08-19 17:14
-
POKOLGÉPES MERÉNYLETET AKADÁLYOZOTT MEG AZ IZRAELI HADSEREG AZ ÉSZAKI HATÁRON Az izraeli hadsereg a szíriai határnál megölt négy határsértőt, akik pokolgépet próbáltak elhelyezni a határ izraeli oldalán. A hadsereg videót tett közzé az esetről. 2020-08-03 14:16
-
VANNAK MÉG ZSIDÓK? AZT HITTEM MÁR RÉG KIIRTOTTUK ŐKET A német hadsereg egyes alakulataiban eluralkodtak a szélsőjobboldali és antiszemita nézetek. A honvédelmi minisztérium most megpróbálja megfékezni a szélsőségeseket a hadseregen belül. 2020-07-10 17:24
-
HÁZTETŐRŐL LEDOBOTT KŐTÖMB VÉGZETT EGY IZRAELI KATONÁVAL Amit Ben Jigal az izraeli hadsereg első elesett katonája ebben az évben Ciszjordániában. A tettes után hajtóvadászat folyik. 2020-05-13 17:43
-
FORDULÓPONTOT JELENTETT A KATONASÁG AZ IZRAELI HADSEREGBEN SZOLGÁLÓ MAGYAR FIATALOK ÉLETÉBEN Miért dönt úgy egy magyar zsidó fiatal, hogy bevonul az izraeli hadseregbe? És milyen hatással van a kötelező katonai szolgálat az életükre? 2020-04-30 18:35
-
A KITAGADOTT ULTRAORTODOX KATONÁK JÓTEVŐJE Aharon Granot egy napon úgy döntött apjuk helyett apjuk lesz azoknak az ultraortodox közösségekből érkező izraeli katonáknak, akiket azért tagadott meg saját családjuk, mert bevonultak a hadseregbe. 2019-06-07 17:33
-
HATALMAS ROBBANÁS HANGJÁRA ÉBREDTEK A RAKÉTATÁMADÁST ELSZENVEDŐ IZRAELI TELEPÜLÉS LAKÓI Izrael a palesztinok elleni kemény válaszcsapással fogja megtorolni a Gázai övezetből hétfőn kora reggel indított váratlan rakétatámadást, amely során egy lakóházat ért találatban több ember is megsérült. 2019-03-25 14:43
-
MEGSEMMISÍTI AZ IZRAELI HADSEREG A HEZBOLLAH ALAGÚTJAIT A LIBANONI HATÁRNÁL Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy felkutatja és felszámolja azokat az alagutakat, amelyeket a Hezbollah libanoni síita terrorszervezet fúrt a határ alatt, hogy rajtuk keresztül meglepetésszerű támadásokat hajtson végre Izrael ellen. 2018-12-04 16:58
-
AZ ELESETT KATONÁKRA ÉS A TERRORIZMUS ÁLDOZATAIRA EMLÉKEZNEK MA IZRAELBEN Izraelben hagyományosan az állam létrejöttének ünnepe előtti napon emlékeznek meg azokról a hősökrül, akik életüket adták az országért. Tavaly óta összesen 83 névvel bővült az elesettek és az áldozatok listája. 2018-04-18 14:02
-
AZ AMERIKAI ZSIDÓ KATONÁKNAK NEM CSAK A NÁCIKKAL, DE AZ ANTISZEMITIZMUSSAL IS MEG KELLETT KÜZDENIÜK A II. VILÁGHÁBORÚBAN A II. világháborúban harcoló amerikai zsidó katonákról készült dokumentumfilm a háború egy eddig nem nagyon ismert oldalát mutatja be. Bizony az amerikai hadsereg sem volt mentes az antiszemitizmustól. 2018-04-06 14:38
-
IZRAEL LEBOMBÁZOTT 2007-BEN EGY ÉPÜLŐ ATOMREAKTORT SZÍRIÁBAN Izrael a hírzárlatot feloldva elismerte egy Szíriában épülő atomreaktor 2007-es felrobbantását. A reaktort még közvetlenül a működésbe helyezése előtt sikerült megsemmisíteni. 2018-03-21 13:18
-
TISZT LETT AZ IZRAELI HADSEREGBEN A SZATMÁRI REBBE UNOKÁJA A szatmári haszidok nem ismerik el Izrael Állam létezését, a közösség vezetőjének dédunokája számára viszont mindennél fontosabb volt, hogy az izraeli hadseregben szolgálhasson. Még addigi életét is feladta, hogy álmát valóra válthassa. 2018-03-09 16:56
-
NEM ÚSZHATJÁK MEG AZ ULTRAORTODOXOK A KATONAI SZOLGÁLATOT IZRAELBEN Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság elutasította az ultraortodoxok katonai felmentését szabályozó, két évvel ezelőtt megszavazott törvénykiegészítést. Az izraeli kormánynak így egy éven belül növelni kell a behívott ultraortodox fiatalok számát. 2017-09-13 09:17
-
AZ IZRAELI HADSEREG MUSZLIM KATONÁI A RAMADÁN IDEJÉN IS TELJESÍTETTÉK KÖTELESSÉGÜKET Nemrég ért véget ramadán hónapja, amikor a vallásos muszlimok egész nap böjtölnek, és csak napnyugta után vehetnek ételt magukhoz. Az izraeli hadseregben szolgáló muszlimok számára ezért külön esti étkezéseket rendeztek, hogy szolgálat közben is betarthassák a vallási előírásokat. 2017-06-27 11:45
-
IZRAELI HADSEREG, KICSIT MÁSKÉPP Michael Hasson az Egyesült Államokból alijázott Izraelbe, és igen hamar belekerült az izraeli hadsereg kellős közepébe. Ráadásul minden előzetes tapasztalat nélkül. Egy idő után pedig elkezdte dokumentálni a tartalékos szolgálat számára nem mindennapi eseményeit.. 2017-06-21 11:13