-
A HOLOKAUSZT UTÁN MUSZÁJ FELÁLLNI Gárdos Péter hét évig őrlődött, mire megírta a holokausztot túlélő szüleinek szerelmét, és további tíz évbe telt, mire a filmtervből kész mozi lett. Időközben, dühből megírta a sztorit regényben is, mely világsiker lett. 2015-12-17 23:00
-
MAGYAR FILM ARATOTT SIKERT A JERUZSÁLEMI ZSIDÓ FILMFESZTIVÁLON Megrendülve és a végén nagy tapssal fogadta pénteken a jeruzsálemi zsidó filmfesztivál közönsége Gárdos Péter Hajnali láz című filmjét. A film producere szerint a sikert az magyarázza, hogy a nézők azonosulni tudtak a történettel, hiszen mindenki a szeretetet keresi, és mindenki megpróbál kötődni a múlthoz. 2015-12-13 23:00
-
HAJNALI LÁZ – ELKÉSZÜLT A VADONATÚJ FILMELŐZETES Már kapható a boltokban Gárdos Péter Hajnali láz című könyve, melyben saját szülei találkozásának és szerelmének történetét írta meg, kettejük ötven év után előkerült levelezése alapján. A világsikert aratott könyvet eddig harminc nyelvre fordították le, a belőle készült film pedig 2015. december 17-én kerül a hazai mozikba. 2015-10-01 09:00