“Európai Zsidó Kultúra Napja” címke bejegyzései.

  • 17:00
    Immár 15 éve, hogy Európa harminc városában minden évben, a zsidó újév közeledtével megtartják az Európia Zsidó Kultúra Napját. Ebben az évben szeptember 3-án mindenütt a szétszóratott zsidóság, a diaszpóra kultúrája kerül az események középpontjába. Ennek jegyében a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) Erzsébetváros Önkormányzatával közösen hagyományosan a Madách téren, a régi pesti zsidónegyed kapujában rendezi meg programját, amely idén egybeesik a Zsidó Kulturális Fesztivál indulásával. Délután 5 órától a Klezmerész Együttes szórakoztatja a nagyérdeműt, ízelítőt adva a világ zsidóságának sokszínű zenéjéből. Derzsi Katalin előadásában felhangzanak a szefárd zsidóság ismert dallamai. Az est sztárvendégei: Jávori Ferenc Fegya és Szakcsi Lakatos Béla. A bátrabbak a program végén bekapcsolódhatnak egy közös táncolásba és éneklésbe.
  • 17:00
    Szabadtéri kiállítás, helytörténeti bemutató és koncertek is lesznek az Európai Zsidó Kultúra Napján, amelyet a teljesen felújított Madách téren rendeznek meg szeptember 14-én. Az eseményen fellép a Vodku zenekar is, hogy Közép- és Kelet-Európa népeinek zenéjét saját zenei elképzeléseivel ötvözve mutassa be a színpadon. „Fedezzük fel közösen kultúránkat, történelmünket és zenei örökségünket, 2014. szeptember 14. vasárnap, 17:00 órától, az Európai Zsidó Kultúra Napján, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az Erzsébetváros Önkormányzata szervezésében, a megújult Madách téren" – írják az esemény szervezői. A részvétel ingyenes, és minden érdeklődőt szeretettel várnak. A programok pedig az alábbiak lesznek:17:00 óra: A „Békévé oldja az emlékezés" – zsidók és nem zsidók együttélésének mindennapjaiból című szabadtéri kiállítás ünnepélyes megnyitója. A köztéri fotókiállítás a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület a Hagyományok Háza szakmai támogatásával jött létre, a történelemmel...
'; else echo ''; ?>