-
IZRAEL A FRANCIÁKKAL KÖZÖSEN LÉPNE FEL IRÁNNAL SZEMBEN Emmanuel Macron francia államfő és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kifejezte azon szándékát, hogy „közösen munkálkodjanak” Irán destabilizációs tevékenységével szemben a Közel-Keleten, és Teheránnak az Oroszországnak nyújtott támogatása ellen az ukrajnai háborúban. 2023-02-03 15:01
-
HELLER ÁGNES SÍRJA VOLT EMMANUEL MACRON BUDAPESTI LÁTOGATÁSÁNAK ELSŐ ÁLLOMÁSA A francia köztársasági elnök ma délelőtt, megérkezését követően, a hivatalos budapesti programját megelőzően, rövid magánlátogatást tett a Kozma utcai zsidó temetőben, ahol lerótta kegyeletét Heller Ágnes filozófus sírjánál. 2021-12-13 14:08
-
MACRON TÖRVÉNYT MÓDOSÍTANA MIUTÁN EGY ZSIDÓ NŐ GYILKOSA MEGÚSZTA A BÖRTÖNT A zsidó szervezetek szerint Franciaország kevésbé biztonságos hely számukra az ítélet után. 2021-04-19 17:32
-
EZENTÚL AZ ANTICIONIZMUS IS ANTISZEMITIZMUSNAK SZÁMÍT FRANCIAORSZÁGBAN A francia nemzetgyűlés elfogadta azt a kormánypárti határozatjavaslatot, amely az antiszemitizmus fogalmát az anticionizmusra is kiterjeszti. Francia zsidó értelmiségiek egy csoportja „erősen problémásnak” nevezte a határozat szövegét. 2019-12-04 14:28
-
AZ IZRAEL-ELLENESSÉG IS ANTISZEMITIZMUSNAK FOG SZÁMÍTANI FRANCIAORSZÁGBAN Emmanuel Macron konkrét intézkedéseket jelentett be az antiszemitizmus visszaszorításának érdekében. Nyomást próbálnak gyakorolni az internetszolgáltatókra, rasszista csoportokat oszlatnának fel, illetve az Izrael-ellenességet is antiszemitizmusként kezelnék a jövőben. 2019-02-21 14:12
-
TÖBB TÍZEZREN TÜNTETTEK AZ ANTISZEMITIZMUS ELLEN FRANCIAORSZÁGBAN Tízezrek tiltakoztak kedd este mintegy hetven francia városban az elmúlt hetekben elkövetett antiszemita támadások ellen. Emmanuel Macron államfő a meggyalázott quatzenheimi zsidó temetőben koszorúzott. 2019-02-20 14:12
-
IZRAELBEN ÖRÖMMEL FOGADTÁK LE PEN VERESÉGÉT Izraelben egyöntetűen örömmel fogadták a franciaországi elnökválasztás eredményét, amely Marine Le Pen vereségét hozta. Franciaország tel-aviv-i nagykövete szerint Macron jó lesz Izraelnek. 2017-05-09 08:12