“Zsidó.com” organizer bejegyzései.

  • 17:30
    ROS HÁSÁNÁ ELSŐ NAPJÁNAK DÉLUTÁNJÁN SZIMBOLIKUSAN VÍZBE DOBJUK ELŐZŐ ÉVI BŰNEINKET, HOGY AZ ÚJ ESZTENDŐT TISZTÁN KEZDHESSÜK MEG. TARTS VELÜNK ÉS SZABADULJUNK MEG EGYÜTT AZ ELŐZŐ ÉV BŰNEITŐL! A ZSILIP RABBIJA SÓFÁRFÚJÁS UTÁN ELMAGYARÁZZA, MIÉRT IS FONTOS SZOKÁS ÚJÉV NAPJÁN A TASLICH. A GYEREKEKNEK ROS HÁSÁNÁI AJÁNDÉKCSOMAGGAL TESSZÜK EMLÉKEZETESSÉ EZT A NAPOT. IDŐPONT: SZEPTEMBER 10. HÉTFŐ, 17:30-18:00 HELYSZÍN: A ZSILIPPEL SZEMBEN, A DUNA-PARTON (CÍM: 1137 BUDAPEST, ÚJPESTI RAKPART 1.)
  • 18:45
    Ünnepeljük közösen a Zsidó Újévet az újra felavatott Budavári zsinagógában! Az újév ünneplésének régi-új hagyományát szeretnénk megélni, célunk, hogy a Budai Várban újra felpezsdüljön a zsidó hitélet. A közös imádkozás és étkezés, a közösségi találkozás, a baráti együttlét útján megteremthetjük a vallás reneszánszát. Mikor? 2018. szeptember 9. 18:45 Program Közös ima a Budavári zsinagógában Ünnepi kiddus és vacsora a Budavári Hilton Hotelben Ros Hásáná alkalmából sok szeretettel várjuk azokat is, akik a hétköznapokban más zsinagógákban élnek hitéletet. Jelentkezés: posta@zsido.com
  • 18:30
    Ünnepeljük együtt a zsidó újévet! Szeretettel várunk a „Nyitott Zsidó Újév Óbudán” programunkra. Az Óbudai zsinagóga előtt felállított hatalmas sátorban ünnepi állófogadásos kidussal, újévi ételekkel, gyermekprogramokkal és a hétfős, jeruzsálemi High Holiday kántorkórus előadásával szeretnénk mindenkihez közelebb hozni az ünnep hangulatát. Szeptember 9-én este 18:30 órától várunk a „Nyitott Zsidó Újév Óbudán” programunkra az Óbudai zsinagóga előtti téren. (Lajos utca 163.) További információ és regisztráció: posta@zsido.com Ros Hásánái gyerekprogramok: szeptember 9. vasárnap, 18:30-tól - játékos gyermekfoglalkozások - közös ünnepi kidus - meglepetés - bűvészműsor Mindenkinek eredményekben és örömökben gazdag, boldog új évet kívánunk!
  • 18:00
    Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) tisztelettel meghívja Önt és kísérőjét A BUDAVÁRI ZSINAGÓGA AVATÁSI ÜNNEPSÉGÉRE. Közel 400 év után újra megnyílik az egyik legrégebbi magyar zsidó imaház. Az 5779. zsidó újév alkalmából rendezett avatási ünnepséggel visszatér a vallási és közösségi élet az egykori imaterem falai közé, ahol utoljára Budavár török hódoltsága idején hangzottak el a zsidó ima szavai. Időpont szeptember 6. 18 óra Helyszín 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 26. Az ünnepségen beszédet mond: Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija. Faith Áser Ákost ünnepélyes keretek között a zsinagóga rabbijává avatja David Lau, Izrael Állam askenáz főrabbija, Oberlander Báruch, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője, Menachem Margolin, az Európai Rabbiközpont vezetője. Várjuk szeretettel az ünnepségre!   Kérjük, hogy részvételi szándékát szeptember 4-ig jelezze az alábbi elérhetőségek egyikén. posta@zsido.com | +36 1 268...
  • – Ha mindig is szerettél volna aktív tagja lenni egy zsidó közösségnek, ahol számíthatsz másokra és ők is számíthatnak rád, de eddig még nem találtad meg… – Ha akarnál többet tanulni a zsidó vallásról és tradíciókról, de többre vágysz, mint egy teremben ülni és előadásokat hallgatni… – Ha szívesen elmélyednél a saját zsidó múltadban és megerősítenéd identitásod, de eddig erre nem álltál készen… … akkor jelentkezz a Kehilot programba, ahol egy éven keresztül 10 fiatal felnőtt tanul, tesz és formál olyan zsidó közösségért, ahol jól érzi magát. Az egy év alatt a csoport tagjai, a szokásos passzív szemlélőből a közösség aktív részeseivé válnak, miközben olyan tudását kapnak, melyet a későbbiekben is használhatnak. A program ideje alatt a rendszeres találkozásokon kívül több kisebb utazást tervezünk, melyek során különböző közösségekkel és problémakezelési módszerrel ismerkednek meg a résztvevők. A program részét képezi továbbá egy amerikai utazás, mely során elsősorban a...
  • 11:00
    Budapest egyetlen szigorúan kóser gasztrofesztiválja 2018-ban negyedik alkalommal kerül megrendezésre a népszerű zsidó gasztrofesztivál a belváros szívében, a Kazinczy utcában. A résztvevők nemcsak 4 különböző ország sóletjét, hanem számos más tradicionális zsidó ételt és italt is megkóstolhatnak, ezen túl bepillantást nyerhetnek a kóser konyha és zsidó élet rejtelmeibe. Az EMIH által szervezett egész napos fesztiválon a gasztronómiai élmények mellett élő koncertek, gyermekfoglalkozások, kulturális programok várják az érdeklődőket. https://www.facebook.com/akibic.hu/videos/2187660361505558/ Mikor és Hol? 2018. augusztus 26-án, 11-21 óra között 1075 Budapest, Kazinczy utca – a Király utca és Wesselényi utca közötti szakaszon A rendezvény mindenki számára szabadon látogatható, belépőjegy nincsen! A Sóletfesztivál részletes programja 11:00 – 11:15 Hivatalos megnyitó 11:30 – 12:30 Iszkiri zenekar 13:00 – 14:00 Sabbathsong Klezmer Band 14:30 – 15:30 Klezmerész 17:00 –...
  • 18:30
    Tartsanak velünk Oberlander Báruch rabbi előadásán, majd az azt követő kiduson.
  • 09:00
    Alefkids ANGOL NAPKÖZI 2018. augusztus 6-31. Hétfőtől - péntekig: 9-17 óra között Ne csak tanulj, beszélj is angolul! Az AlefKids minőségi gyerekprogramjai nyáron sem szünetelnek! Nyári angolnyelvű napközit indítunk Óbudán 2018. augusztus 6-31. között szakképzett pedagógusok, angol anyanyelvi tanár vezetésével. Akár egy hétre is jelentkezhetsz! Programok: Báb és drámajáték Kirándulás Kézműves programok Állatsimogató Medence, pancsolás, buli Napi négy egészséges, kóser étkezés Sok-sok program a szabadban JELENTKEZÉS: alefkids1@gmail.com www.alefkids.hu +36 30 545 1864 Június 15-ig 10% kedvezmény! Teljes hónap (augusztus 6-31.): 108 000 Ft Egy tetszőleges hét: 36 000 Ft Június 15. után: Teljes hónap (augusztus 6-31.): 120 000 Ft Egy tetszőleges hét: 40 000 Ft
  • 18:00
    Tölts velünk egy izgalmas hétvégét a csodás Tokaj-hegyaljai Borvidéken, a Csodarabbik útja első állomásán – Mádon! Látogasd meg az Észak-magyarországi zsidóság egyik hajdani központját, ahol Európa legszebb barokk zsinagógájában fogadjuk a sábeszt, felfedezzük a felújított rabbiházat és a kabbala előadások mellett barheszt sütünk, kóser borokat kóstolunk, és előadások, vezetett séták alkalmával felfedezzük a környék történelmét. Részletes program hamarosan!
  • 18:00
    A Lubavicsi Rebbe és vezetői filozófiája - Hogyan alakította a Rebbe a kis haszid irányzatot a világ legnagyobb vallásos zsidó mozgalmává? A Rebbe, Menachem M. Schneersohn rabbi jahrcájtjának (halálozási évforduljának) 24. évfordulója alkalmából, szeretettel meghívunk mindenkit világhírű vendégünk, Eliezer Shemtov rabbi előadására valamint az azt követő fárbréngenre és ünnepi vacsorára. Shemtov rabbi, az Urugay-i chábád központ megalapítója, több könyv szerzője, a híres lubavicsi Shemtov család sarja. A fábrengen lehetőség lesz Shemtov rabbitól, és a Chabad jelenlévő magyarországi képviselőitől a témával kapcsolatban kérdezni. Helyszín: Keren Or Chabad EMIH központ, Bp. 1052 Károly krt. 20 Időpont: 2018. június 14. 18 óra A részvétel ingyenes, kérjük az előzetes regisztrációt posta@zsido.com
  • 17:00
    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az Óbudai zsinagóga hívő közössége nevében tisztelettel meghívjuk a II. világháború idején Óbudáról származásuk, vallásuk és meggyőződésük miatt elhurcolt áldozatok emlékére rendezett megemlékezésre. A megemlékezés időpontja és helyszíne: 2018. május 31. 17 óra, az Óbudai zsinagóga előtti tér (Budapest III., Lajos utca 163.) Megemlékező beszédet mond: Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija A megemlékezésre szerettel várjuk!
  • 10:00
    Sávuoti fagyi parti az Óbudai zsinagógában Program: Fagyi parti Tízparancsolat és cukorkadobálás Slomóval Bűvész Meglepetés ajándék Közös ima...
  • 17:30
    Tanuljunk együtt egész éjszaka! Az évek óta megszokott jó hangulat és magas színvonal vár minden kedves érdeklődőt és közösségünk tagjait a közeledő Sávuot ünnepén (2018. május 19. estétől május 21. estéig), mind az Óbudai mind a Vasvári zsinagógában. Óbudai zsinagóga (III. kerület, Lajos utca 163.) 2018. május 19. • 19:30 Mincha délutáni ima • 20:00 Köves Slomó: “Ne legyenek idegen isteneid…?” - Zsidók és az amulettek • 20:45 Mááriv ünnepi esti ima • 21:15 Kidus és ünnepi vacsora • 22:15 A közösség tagjainak előadásai • 22:15 Haraszti György: Kiket és hogyan sújtott a Numerus clausus? • 22:15 Stell Isaac (angolul): Hogyan lehet mindenkinek megadni az ártatlanság vélelmét? • 22:30 Szántó György: Sztálin, Truman, Izrael - Izrael államának létrejötte és a nagyhatalmak • 22:45 Lefkovics Péter: "Mint zsidóban a fájás...” - A zsidók vándorlása a Proféták könyveiben • 23:00 Benkő Balázs: Hol itt a logika? - A 13 talmudi argumentácios eljárás • 23:15 Szabó György: Zsidók és zöldségek -...
  • 10:00
    Ha egy igazi Sábesz keretében emlékezetes hétvégét szeretnél kellemes környezetben, jó társaságban, családias hangulatban eltölteni, akkor Ráckeve a...
  • 16:00
    Szeretettel meghívunk a 3. MEGA BARHESZ AKADÉMIA eseményre. Időpont: 2018. május 3. csütörtök 16:00 Helyszín: Budapest, VII. kerület, Madách tér Az eseményt megnyitja: Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija Vattamány Zsolt, Budapest VII. kerületének polgármestere Az esemény házigazdái: Szilánk Zsuzsa, zsidó háziasszony, a Maimonidész Gimnázium igazgatója Fűszeres Eszter, gasztroblogger 3. Mega Barhesz Akadémia a Madách téren Idén harmadik alkalommal rendezzük meg a fővárosban a szabadtéri Barhesz Akadémiát. A tavaly is népszerű gasztronómiai esemény május 3-án csütörtökön új helyszínen, a Madách téren vár minden érdeklődőt. A Barhesz Akadémia házigazdái, Szilánk Zsuzsa és Fűszeres Eszter gasztroblogger segítségével bárki elkészítheti élete első barheszét. A résztvevők nemcsak a zsidó kalács ízébe kóstolhatnak bele, hanem a tradicionális sütés kulisszatitkaiba is betekintést nyerhetnek. A regisztrációt követően mindenki saját kezűleg próbálhatja ki a helyszínen, különleges...
  • 20:00
    LÁG BÁOMER - A ZSIDÓ MISZTIKA ÜNNEPE Tábortűz, ének, tánc és kerti parti Tarts Te is velünk különleges közösségi programunkon, ahol a lágbáomeri tábortűz mellett piknik, tűzön sütés, ének és tánc részese lehetsz! Ezen a napon, az ómer számlálás 33. napjának előestéjén szűnt meg az a szörnyű járvány, amely Akiva rabbi 24 ezer tanítványát is magával vitte. A tanítványok halála feletti gyászt a vidámság, zene, tánc és ünnepi evés-ivás váltja fel. Ugyancsak lág báómer ünnepén emlékezünk meg Simon bár Jocháj rabbiról, a Talmud egyik legkiemelkedőbb tudósáról is, aki egyben egy fontos kabbalisztikus mű, a Zohár szerzője, és aki ezen a napon halt meg. Simon rabbi tudása a jogi törvények rétegétől a legmélyebb misztikus dolgokig átfogta a Tórát. A hagyomány szerint azt kérte, hogy örömünneppel üljük meg a jorcájt évfordulóját. Időpont: 2018. május 2. 20:00 Helyszín: Újpesti Torna Egylet Kajak-kenu Szakosztály Sporttelepe Budapest, III. kerület, Árpád fejedelem út 71. Rendezvény...
  • 19:00
    1%-OS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT AZ ÓBUDAI ZSINAGÓGÁBAN A CEDEK EMIH IZRAELITA SZERETETSZOLGÁLAT JAVÁRA Tisztelettel meghívjuk Önöket Mága Zoltán Prima Primissima díjas hegedűművész 1%-os Jótékonysági koncertjére, amelyet a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat javára ad. Mága Zoltán a jótékonysági koncert programjában ötvözi a haszid zenét, a magyar népzenét és a klasszikus dallamokat. Időpont: 2018. május 2. 19:00 óra Helyszín: Óbudai Zsinagóga, 1036 Budapest, Lajos u. 163. A koncert bevételét a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat javára ajánlják fel. A szervezet 2015-ös megalakulása óta azon dolgozik, hogy minél több rászorulónak: betegeknek, időseknek, fogyatékkal élőknek, valamint hátrányos helyzetűeknek és hajléktalanoknak nyújtson segítséget – nemre, korra és származásra való tekintet nélkül. A felajánlások lehetővé tennék egy népkonyha megnyitását és napi 5000 adag meleg étel kiosztását, valamint segítené a népkonyhák működtetését és fenntartását is. Az esemény...
  • 20:30
    Korunk egyik legnépszerűbb rabbija, Zamir Cohen rabbi exkluzív, interaktív előadást tart