“Magyar Zsidó Kulturális Egyesület” szervező bejegyzései.

  • 18:00
    Beszéljünk az egyik legnagyobbról - Kabos Gyula és az antiszemitizmus Lovagias ügy - magyar vígjáték, 1936. Hunyady Sándor Lovagias ügy című darabját 1935-ben mutatták be a Pesti Színházban, annak az egyik legnagyobb sikere lett a harmincas évtizedben. Kabos alakítását – a megalázott, megpofozott főkönyvelő, Virág Andor szerepében – Bálint György mélylélektani tanulmánynak nevezte, Pünkösti Andor szerint Kabos „heroikusan rajzolja meg a pesti kispolgár szenvedését, vágyódását, összeomlását [...]”. Vadnai László forgatókönyvíró a remekül megírt, feszes szerkezetű, lélektanilag hiteles darabot átírta: Virág úr megaláztatásának történetét kiszínezte, komikus jelenetekkel egészítette ki, a végkifejletet melodrámaira hangolta, a szerelmi szál pedig mindeközben bárgyú és hiteltelen lett. Kabos Gyula örömét – hogy végre a vásznon is eljátszhat egy komolyabb, tragikomikus szerepet – beárnyékolta, hogy a Székely István rendezte film az 1937. február 11-i Fórum (ma Puskin) moziban tartott...
  • 18:00
    A MAZSIKE30 és hanukai díjátadó Idei díjazottakKeleti Ágnes, ötszörös olimpikonGólem SzínházUngvári Tamás, íróBenedek István Gábor, íróGyőri Márton, festő A díjátadó után ünnepi koncert Snétberger Ferenc, aMuszikás együttes és Bob Cohen fellépésével. JEGYEK MÁR KAPHATÓAK: Időpont: 2018. december 5. 18.00Helyszín: Budapest Olasz Kultúrintézet (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 8.)Jegyár: 3000 Ft, Támogatói jegyár: 4000 Ft-tólRegisztráció és jegyelővétel: [email protected]
  • 19:00
    A NEM VAGYOK MIRIAM egy nagy regény a roma holokausztról, az identitásról, kirekesztettségről a mai svéd kortárs irodalom nagyasszonyától. A regény a félelemről, a szégyenről, a kirekesztettségről mesél. Európa fájdalmas történelméről – a roma holokausztról - és a második világháborút követő évek Svédországában a roma emberek helyzetéről.Azok az idők még mennyi sötét meglepetést tartogathatnak azok számára is, akik szembe akarnak nézni a múlttal. A regényből részleteket felolvas: Takáts Andrea, gitáron közreműködik: Kardos Dániel Időpont: 2018. november 27., 19.00Helyszín: RS9 Színház - Vallai kertJegyár: 1000 Ft, Mazsike-kártyával 800 FtRegisztráció: [email protected] Forrás: atheneum.hu
  • 18:00
    Winkler Nóra beszélget Kürti Lászlóval, Simon Mártonnal és Szántó T. Gáborral. Hányféle identitás mögé rejtőzhet egy költő? Mit jelent az identitástudat? Hányféle identitásunk van?Az értelmező szótárak szerint az identitás, én-azonosság, önmeghatározás. Az én-azonosság érzése, amely szerepeken, értékrendszereken keresztül jön létre. Érdekes, hogy egy ember hogyan határozza meg magát, vagy mit felel magának arra a kérdésre, hogy milyen identitástudata van? Mert ha nő, akkor az is egy identitástudat, ha férfi akkor az is az. Ha tudom, hogy hova tartozok és azzal önazonosnak érzem magam akkor egyszerű a kérdés és komfortosan lehet érezni és meghatározni saját mivoltunkat. Na de mi van akkor, ha sokféle identitástudatba tudom magam besorolni, mert sokféle van, akkor hogy van ez a kérdés? Hogy kezeli ezt egy kortárs költő egyáltalán tudom-e, hogy ki hova tartozik? Fontos ez? Miért fontos ez? Helyszín: Kőleves Étterem (1075, Budapest, Kazinczy utca 41.)Időpont: 2018. november 18.,...
  • 17:00
    ARC–KÉP–MÁS Hagyomány, asszimiláció és trauma a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár portréin A Síp12 Galéria és közösségi tér legújabb tárlata részben folytatja kiállításrendezési koncepciójának hagyományát, és egyúttal szakít is vele. A Hiányjelek és a Saját szoba műveivel ellentétben az Arc–kép–más képei kizárólag a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből származnak, de ezúttal is egy kiemelt alkotás szolgál felütésként, kérdésfelvetésként a többi mű értelmezéséhez. Ez a kiemelt műalkotás most egy rabbi betűkből megrajzolt portréja, úgynevezett mikrográfiája. (A képversre emlékeztető ábrázolásmód a zsidó vallásban az emberábrázolás tilalma miatt jött létre.) A mostani kiállítás a zsidó vallás ismert tilalmát – „Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn, és ami a földön van, alant, és ami a vízben van, a föld alatt. Ne borulj le előttük és ne szolgáld őket…” (2Mózes 20:4-5., 5Mózes 5:8-9.) – a huszadik század képzőművészeti és...
  • 11:00
    Budapest zsidó arcát női szempontból mutatjuk meg, a zsidó nők által használt tereket bejárva. Hol helyezkedik el a zsidóságban a nő? Milyen feladatai, kötelességei, privilégiumai vannak? Milyen keretek mentén szabályozták életüket? Miben tér el a kóser háztartás egy tréflitől? Hogyan, hol és mit vásároltak az asszonyok? Hol tanulhattak a lányok? Mi történt ha árvaságra jutottak? Mivel foglalkozott a Pesti Izraelita Nőegylet? Hogyan öltözködtek? Mi is a helyzet a parókával? Ki mehet mikvébe és mikor? Milyen változást jelent egy zsidó nő életében a házasságkötés, mi történik az esküvőn? Na és mi történik az esküvő után… Hogyan viszonyul a zsidóság a szexualitáshoz? A séta során szó esik általánosan a nők jogairól és kötelességeiről, az otthonteremtésről és a válás intézményéről. Sétánk során egy nő életútjának helyszíneit járjuk be. Időpont: 2018. november 4, 11.00Találkozási hely: a Klauzál téren a csarnok bejárata előttRegisztráció: [email protected]ár: 1500 Ft, Mazsike...
  • 11:00
    „A sírkövek Kelet felé néznek” – Látogatás a Csörsz utcai sírkertben Cseh Viktor vezetésével A Csörsz utcai a budai oldal egyik legrégebbi temetője, mely egyben az első fővárosi orthodox sírkert is. A város ma már körbenőtte a lezárt orthodox temetőt, mely kapuit csak kivételes alkalmakkor tárja ki a publikumnak. Ezen alkalmak egyike múltidéző sétánk is. Meglátogatjuk a híres Reich Jákov Koppel, orthodox főrabbi és felsőházi tag kősátorral takart sírját, akit 1929-ben több ezres tömeg kísért a Kazinczy utcai zsinagógából utolsó útjára. Megnézzük a Freudiger-család címeres síremlékeit, mely címert Freudiger Mózes az 1910-es nemesi rangra emelése után készíttetett. Megemlékezünk a Városmajor utcai Bíró Dániel kórházban és az Alma utcai Orthodox Szeretetházban történt vérengzések áldozatairól is a közös emlékműnél. Megismerkedünk a kohaniták ösvényével is, mely azt az ősi hagyományt őrzi, mely a kohanitáknak külön bejáratot biztosított a temetőbe, hogy ne érje őket rituális...
  • 10:00
    Sétál a Budapest – I. Sétafesztivál 2018. október 12-14. Fedezd fel Budapest ezeréves és folyamatosan változásban lévő arcait! A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által szervezett háromnapos fesztivál célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a főváros ismert és ismeretlen, rejtett, ám mégis nap mint nap a szemünk elé táruló kincseit. Mindez most olyan szakmai keretek között, művészetkutatók és kulturális intézmények szakértőinek előadásában valósul meg, amire ritkán adódik lehetőség. Barangold be velünk a várost Újpesttől Óbudáig és lásd meg másként az épületek, szobrok, terek, utcák hangulatát! A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a férőhelyek korlátozottak. Jelentkezzen minél előbb! www.mazsike.hu A séták kiindulási pontjairól és az egyéb fontos tudnivalókról a résztvevőket emailben értesítjük. Egyúttal szeretettel meghívunk az I. Sétafesztivál ünnepélyes megnyitójára is, amely október 12-én pénteken 18:00 órakor kezdődik a K11 Művészeti és...
  • 10:00
    Sétál a Budapest – I. Sétafesztivál 2018. október 12-14. Fedezd fel Budapest ezeréves és folyamatosan változásban lévő arcait! A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által szervezett háromnapos fesztivál célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a főváros ismert és ismeretlen, rejtett, ám mégis nap mint nap a szemünk elé táruló kincseit. Mindez most olyan szakmai keretek között, művészetkutatók és kulturális intézmények szakértőinek előadásában valósul meg, amire ritkán adódik lehetőség. Barangold be velünk a várost Újpesttől Óbudáig és lásd meg másként az épületek, szobrok, terek, utcák hangulatát! A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a férőhelyek korlátozottak. Jelentkezzen minél előbb! www.mazsike.hu A séták kiindulási pontjairól és az egyéb fontos tudnivalókról a résztvevőket emailben értesítjük. Egyúttal szeretettel meghívunk az I. Sétafesztivál ünnepélyes megnyitójára is, amely október 12-én pénteken 18:00 órakor kezdődik a K11 Művészeti és...
  • 18:00
    Sétál a Budapest – I. Sétafesztivál 2018. október 12-14. Fedezd fel Budapest ezeréves és folyamatosan változásban lévő arcait! A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által szervezett háromnapos fesztivál célja, hogy bemutassa a nagyközönségnek a főváros ismert és ismeretlen, rejtett, ám mégis nap mint nap a szemünk elé táruló kincseit. Mindez most olyan szakmai keretek között, művészetkutatók és kulturális intézmények szakértőinek előadásában valósul meg, amire ritkán adódik lehetőség. Barangold be velünk a várost Újpesttől Óbudáig és lásd meg másként az épületek, szobrok, terek, utcák hangulatát! A sétákon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a férőhelyek korlátozottak. Jelentkezzen minél előbb! www.mazsike.hu A séták kiindulási pontjairól és az egyéb fontos tudnivalókról a résztvevőket emailben értesítjük. Egyúttal szeretettel meghívunk az I. Sétafesztivál ünnepélyes megnyitójára is, amely október 12-én pénteken 18:00 órakor kezdődik a K11 Művészeti és...
  • 19:00
    Lugosi Viktória: Ajvé Zenés irodalmi felolvasóest. Az előadást összeállította és előadja:Takáts Andrea, gitáron közreműködik Kardos Dániel. Az est vendége lesz a szerző, Lugosi Viktória is. Egy nagyon érzékeny, jóérzésű kislány meséli el gyerekkorának legmeghatározóbb élményeit és emlékeit. Mesél világszép édesanyjáról, egykor szebb napokat látott úrinő nagymamájáról, édesapjánál tett vasárnapi látogatásairól, a fantasztikus, szeretetre méltó nevelőapáról, az osztálytársakról, a Kádár-kor összes szépségéről és fájdalmáról, táborokról, amerikai rokonokról és illatos radírokról... Az először 2000-ben megjelent Ajvé egy család három generációját mutatja be finom humorral és mély emberismerettel. "Nagymamával napok óta mondogatjuk, hogy milyen bűnöket követtünk el, és hogy ezekért mind bocsánatot kérünk. Csapkodjuk a mellünket, ököllel. Bár én nem emlékszem, hogy örvendtem felebarátom baján és hogy hamisan esküdtem volna. De az igaz, hogy mások vagyonát irigyeltem. A Kelemen...
  • 18:00
    A Csányi5, a MAZSIKE és a Zsidó Erzsébetváros Klub közös filmklubja a Csányi5-ben. Nagyszerű filmek, fontos témák. Bevezeti és a film után beszélget a közönséggel: Deák Gábor Beszéljünk az orosz zsidókról A koncert 2009 francia-olasz-román-belga film (119 perc) Radu Michaileanunak az Életvonat rendezőjének filmje zene: Csajkovszkij díjak: Cesar-díj, David diDonatello díj (a legjobb európai film) Brezsnyev idejében Andrej Filipov (Alekszej Guskov) világhírű művész volt, a Bolsoj zenekar karmestere, de miután zsidó zenész-kollégái védelmére kelt, nyilvánosan megalázták és a nép ellenségeként megfosztották rangjától és munkájától. 30 évvel később a zenekar székhelyén - takarítóként - hozzáfér egy hivatalos levélhez és sikerül elérnie, hogy a Bolsoj hivatalos karmestereként az általa összeválogatott zenészekkel felléphessen Párizsban. Jegyár: 900 Ft
  • 19:00
    Női történetek – példaképek Vendégeink: Fűszeres Bodrogi Eszter (gasztroblogger) Réz Anna (Űvegplafon Blog szerzője) Ungár Anikó (bűvész) és Winkler Nóra (televíziós és rádiós műsorvezető) Az őszi évadban ismét arra törekszünk, hogy minél érdekesebb témát tálaljunk a kedves közönségünk elé. Füst Milán Páholy – Női szemmel Hogyan lehet nőként helytállni egy sikerorientált maszkulin társadalomban? Milyen nehézségekkel és előítéletekkel kell szembenéznie egy nőnek? Hogyan tud érvényesülni? Szakmailag, családon belül, társadalmilag, zsidóságon belül, hogyan lehet és tudunk helytállni? Milyen nehézségekkel és előítéletekkel kell szembenéznie egy nőnek, ha például vezetői, vagy „maszkulinabb” szakmában, pozícióban találja magát, hogyan tud érvényesülni? Mik az elvárások, nem-elvárások a nők felé a társadalom különböző szegmensein belül? Izgalmas kérdések nőkről, akik példaképekké tudtak válni, izgalmas életutak. Női történetek – példaképek Mindezekről olyan ismert nőket...
  • 16:00
    A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szeretettel meghívja A handlétól a grand caféig Zsidók az 1867 és 1918 közötti magyar kereskedelemben és vendéglátásban című új időszaki kiállításának megnyitójára. Időpont: 2018. szeptember 20., csütörtök, 16.00 Köszöntőt mond: Kiss Imre, igazgató A tárlatot megnyitja: Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke Közreműködik: Pálmai Panka, ének Susovich Szilárd, szaxofon Kardos Dániel, gitár A kiállítás 2019. február 3-ig látogatható. Információ a kiállításról: http://mkvm.hu/a-handletol-a-grand-cafeig/
  • 11:00
    A Trefort-kert több épületén fut végig egy bronzcsík, mely még sok ott tanuló egyetemistáknak se tűnik fel. Pedig összesen 198 nevet rejt - azokon egykori tanárokét és diákokét, akik a második világháború áldozatává váltak. Gólyák, megbecsült professzorok - ismert és ismeretlen nevek, akiknek így fonódik egybe a sorsa. Mi volt a nívó-díjas mű koncepciója? Hogyan illeszkedik az emlékjel a kertben található számos egyéb emlékmű sorába? Hogyan zajlott a vonatkozó kutatás? Milyen az emlékmű utóélete? Ezekre és sok egyéb kérdésre kapunk választ Csonka Laura történész-levéltárostól, aki az ELTE doktoranduszaként aktívan részt vett az emlékművel kapcsolatos kutatásban. Szeptember 2-a az Európai Zsidó Kultúra Napja, mellyel kapcsolatban a kontinens számos pontján szerveznek helyi zsidó közösségek és kulturális szervezetek eseményeket. Idehaza egyesületünk ezzel a sétával kívánja kifejezni az európaiság, a közös emlékezés, a kollektív tudat fontosságát. A részvétel ingyenes, de...
  • 11:00
    Megismerhetjük Pest, Óbuda és Buda Dunához közeli zsidó történeteit, röviden kitérünk a Duna menti új, a világbajnokságra épült uszodára, valamint a vizes világbajnokság régi zsidó hőseire is. Szót ejtünk Óbuda legrégebbi zsinagógájáról és a környék különböző zsidó vonatkozású emlékeiről, de fény derül a Gellért tér és Horthy Miklós, valamint Páger Antal titkos legendájára is. Találkozási pont: Jászai Mari téri hajóállomás · A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: [email protected] Sétavezető: Deák Gábor · Szervező: Mazsike A Dunapest nyárzáró hétvégéjén 10 folyómenti helyszínen száznál is több művész és előadó programjait élvezve kerülhetünk közelebb a Dunához. Ez a parti kultúra! www.dunapest.hu www.facebook.com/dunapest #duna #dunapest #partikultúra #hellohungary
  • 11:00
    Hajós séta Pesten és Budán Sétavezető: Deák Gábor Jegyek kaphatóak: Láng Téka Könyvesboltban (1137 Budapest, Pozsonyi út 5.) 2300 Ft Találkozási pont: Jászai Mari téri hajóállomás Megismerhetjük Pest, Óbuda és Buda Dunához közeli zsidó történeteit, röviden kitérünk a Duna menti új, a világbajnokságra épült uszodára, valamint a vizes világbajnokság régi zsidó hőseire is. Szót ejtünk Óbuda legrégebbi zsinagógájáról és a környék különböző zsidó vonatkozású emlékeiről, de fény derül a Gellért tér és Horthy Miklós, valamint Páger Antal titkos legendájára is. Találkozási pont: Jászai Mari téri hajóállomás ·
  • 17:00
    A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület sétáján keresztül betekintést nyerhetünk Újlipótváros izgalmas történeteibe: kik éltek és alkottak ebben az épülésekor különlegesen modern városrészben, amely a malmok és munkáslakások helyére épült. Ha szeretné tudni, honnan származik a Palatinus-házak neve, vagy mi köze egymáshoz Pozsonynak és a Pozsonyi útnak, továbbá hogy mi történt a nemzetközi gettó idején, amikor Szép Ernő, Konrád György és sokan mások találtak itt menedékre, akkor tartson velünk! Találkozási pont: 1137 Budapest, Pozsonyi út 1. Radnóti Miklós-emléktábla · A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött: [email protected] · Szervező: Mazsike A Dunapest nyárzáró hétvégéjén 10 folyómenti helyszínen száznál is több művész és előadó programjait élvezve kerülhetünk közelebb a Dunához. Ez a parti kultúra! www.dunapest.hu www.facebook.com/dunapest
  • 12:00
    Egy kő, egy név, egy emlékezet – Stolpersteine / Botlatókövek 2018 A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete, a Debreceni Kulturális Fórum, valamint civilek szervezésében új botlatókövek kerülnek elhelyezésre Budapesten, Szentendrén, Pincehelyen, Szentgálon, Veszprémben, Kisteleken, Tiszakécskén, Debrecenben, Nyírbátorban 2018. augusztus 8-11-e között. A köveket elhelyezi: Gunter Demnig, szobrászművész, a kövek alkotója. Az esemény nyilvános. BOTLATÓKÖVEK ELHELYEZÉSÉNEK MENETRENDJE: PINCEHELY, augusztus 8., 12.00 gr. Széchenyi István u.91. Jünker Ferenc (1897–1945) Jünker Marika (1938-1944) Jünker Viktorka (1941-1944) Váradi Jenő (1867-1944) Váradi Jenőné (1877-1944) -------------------------------------------------- SZENTGÁL, augusztus 8., 15:00 Fő u. 28. Csillag József (1898-1944) Csillag Józsefné (1905-1944) Csillag Éva (1929-1944) 15:20 Fő u. 48. Darvas Sándor (1889-1944) Darvas Sándorné...
  • 14:00
    Budapest zsidó arcát női szempontból mutatjuk meg, a zsidó nők által használt tereket bejárva. Hol helyezkedik el a zsidóságban a nő? Milyen feladatai, kötelességei, privilégiumai vannak? Milyen keretek mentén szabályozták életüket? Miben tér el a kóser háztartás egy tréflitől? Hogyan, hol és mit vásároltak az asszonyok? Hol tanulhattak a lányok? Mi történt ha árvaságra jutottak? Mivel foglalkozott a Pesti Izraelita Nőegylet? Hogyan öltözködtek? Mi is a helyzet a parókával? Ki mehet mikvébe és mikor? Milyen változást jelent egy zsidó nő életében a házasságkötés, mi történik az esküvőn? Na és mi történik az esküvő után… Hogyan viszonyul a zsidóság a szexualitáshoz? A séta során szó esik általánosan a nők jogairól és kötelességeiről, az otthonteremtésről és a válás intézményéről. Sétánk során egy nő életútjának helyszíneit járjuk be. Sétavezető: Dohi Gabriella A séta időtartama 1,5 - 2 óra, a programváltozás jogát fenntartjuk. A séta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében...
  • 12:00
    – … és kik azok a Polányikok? – Érdekes pillanatok a Bálint Ház megnyitóján – A szerelmes József Attila „szerelmi fészke” – Singer és Wolfner könyvkiadó tündöklése és bukása – Mit keres mátyás király és Beatrice az Ernst Múzeumban? Sétavezető: Deák Gábor A séta időtartama 1.5-2óra, a programváltozás jogát fenntartjuk. A séta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében jött létre. ► Előzetes regisztráció június 5. 10:00 és június 7. 10:00 között: www.judafest.org/
  • 09:00
    Konferencia a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Holokauszt Emlékközpont szervezésében Az „ÜRES PADOK” program eredeti elképzelése még a Holokauszt Emlékév előkészítése során merült fel. A szervezők meggyőződése volt, hogy a múlttal való szembenézés kulcsa az oktatásban van. A programhoz országszerte több középiskola csatlakozott. A projektet Szita Szabolcs professzor, a Holokauszt Emlékközpont (HDKE) igazgatója kezdeményezte egy franciaországi példa nyomán. Javaslatunkat a Magyar Holokauszt 2014. Emlékbizottság karolta fel. A program keretében a tanulók, tanáraik és szakértők segítségével felkutatták az iskola korábbi diákjait, akik a holokauszt áldozataivá váltak. Nevüket emlékjel őrzi, amelyet több iskolában avattak fel. Az egyedi művet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak: Zsiga Renátának és Varga Natáliának tervei alapján készítették, amely minden iskolában egységes. A cél az, hogy hosszútávon minden érintett magyarországi iskola rendelkezzen ilyen emlékjellel....
  • 18:00
    Régóta készül a MAZSIKE egy kötetlen beszélgetésre Mácsai Pállal, akit a színházi elfoglaltságai mellett a filmforgatások is nagyon igénybe vesznek. Az eredmény egyik látható része a harmadik évadába lépett rendkívül népszerű Terápia című sorozat. Ez adta az ötletet, hogy legyen ő a vendége Füst Milán Páholynak, mert szívesen beszélne a forgatás és a különleges szerep tapasztalatairól. A terápia, most már így kisbetűvel, lassan mindennapjaink része lesz. Szükség van-e rá, vagy csupán a zsidókra jellemző túlzott érzékenység miatt gondoljuk? Erre az esemény másik résztvevőjétől, Erős Ferenc szociálpszichológustól várjuk a választ. A beszélgetést Rózsa Péter, a Klubrádió munkatársa vezeti. A Füst Milán Páholyt ezúttal új helyen, a Csányi5-ben, azaz az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban tartjuk. Ajánljuk vendégeinknek, hogy a beszélgetés előtt, 17 órától tekintsék meg a nemrég megnyílt helyet és Féner Tamás május 17-én nyíló fotókiállítását. A program a Mazsike és a Csányi5 közös...