“Gólem Színház” organizer bejegyzései.

  • 11:00
    A meseelőadás nagy sikerrel szerepelt a haifai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválon, és a jeruzsálemi Nemzetközi Bábszínházi Fesztiválon. A magyar közönség pedig december 17-én ismerkedhet meg az öt izraeli mese történetével. Csatlakozz hozzánk felfedezőutunkon – egy különleges könyvtárba látogatunk el, amely tele van pop-up könyvekkel, az egészen aprótól a kifejezetten hatalmasig. Titkok és meglepetések várnak rád! Az előadás héber nyelven, magyar narrációval látható. Két színésznő, öt történet, és egy élénk, elképesztő világ. A gyerekek betekintést kapnak Oded Burla papírból készült, bizarr állatainak életébe. Hogyan reagál a zsiráf, amikor a holló felajánlja neki, hogy csomót köt a nyakára? Ki képes szerelembe esni a skorpióval? És főként, miért sírt a hal?Az előadás végére minden szereplő visszaköltözik a mesekönyvbe. Azt azonban nem tudhatod, mire számíthatsz, amikor kinyitsz egy könyvet.„Négyesben mentünk színházba, két felnőtt, egy öt- és egy nyolcéves gyerek. Mind a...
  • 19:00
    Az előadás egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be. Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között Huzella Júliával, Kiss Marival és Kerekes Viktóriával. Rendező: Borgula András "Minden anya rémálma, hogy a lánya egyszer majd úgy bánik vele, ahogy ő bánt a saját anyjával."Az Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be. A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni. Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel. Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között.Marianna...
  • 19:00
    Anyu mindig azt mondogatta, hogy az élet olyan, mint egy recept, már a hozzávalóknál eldől szinte minden. A Szakácskönyv a túlélésért Hay Annával, Nagy Marival és Radnay Csillával! NÉMETH VIRÁG - BORGULA ANDRÁSSZAKÁCSKÖNYV A TÚLÉLÉSÉRT(Czingel Szilvia azonos című könyve alapján)Mennyi az „egy csipetnyi só”? Mi az, hogy „amennyit felvesz”? És egyáltalán: hogy érti azt, hogy „fűszerezzük ízlés szerint”? Ízlés szerint?! Szakácskönyvből főzök, az ég szerelmére!Most úgy érzi, több, a felsoroltaknál fontosabb probléma is eszébe jutott, és egyik sem az étellel kapcsolatos. Pedig - lássuk be - életünk legégetőbb kérdései ezek. Mert eszünk. Egyfolytában. Egy kisbaba étkezési szokásai meghatározhatják a napunkat, saját étkezési szokásaink meghatározzák az életünket, sőt, az egész emberiség történetét.Így eshet meg az is, hogy az étkezés meghatároz egy egész évszázadot. A Szakácskönyv a túlélésért egy olyan asszony története, aki át- és túlélte a 20. századot. Utóbbi volt az igazán nehéz...
  • 19:00
    Szokatlan előadással lepi meg közönségét a Gólem Színház. A Lichtenwörthöt megjárt Endrei Istvánné született Weisz Hedvig – Nagy Mari alakításában – az ételeken keresztül meséli el az életét. Szakácskönyv a túlélésért(Czingel Szilvia azonos című könyve alapján)Hogyan múlatja az ember az idejét egy fogolytáborban, miközben éhezik? Milyen étel jellemző leginkább a magyar kommunista évekre? Milyen is az igaz magyar desszert? Lehet-e a szombati kalácsot zsírral készíteni?Előadásunkban a XX. század magyar történelmét recepteken keresztül mutatjuk be. Hédike/Hédi/Hédi néni konyhája eleinte játékokból, a táborban töltött hónapokban képzeletbeli eszközökből és alapanyagokból, az azt követő években ételjegyekből, majd a Magyar Szocialista Népköztársaság termékeiből, végül '89 után igazi magyar hozzávalókból állt.Hédi vacsorára látja vendégül a 35-40 fõs közönséget, akik a nagy családi asztal mellett hallgatják-nézik-eszik végig az elmúlt évszázadot.A Centrópa Alapítvány 2013-ban kiadott...
  • 19:00
    Megrendítő, olykor melankolikus vígjáték szerelemről, barátságról, boldogságról, egyszóval az életről; Trokán Péter és Székhelyi József tolmácsolásában október 30-án este a Hatszín Teátrumban! Leonard Goldstein:HALPERN ÉS JOHNSONFordította: Németh VirágMegrendítő, olykor melankolikus vígjáték szerelemről, barátságról, boldogságról, egyszóval az életről; Trokán Péter és Székhelyi József tolmácsolásában.Felesége sírjánál áll Joseph Halpern, hogy végső búcsút vegyen tőle a temetés végeztével. Nem messze onnan egy férfi várakozik: Dennis Johnson szintén elbúcsúzni jött az asszonytól. Ők ketten még sosem találkoztak, mégis láthatatlan kapocs van köztük: éveken át ugyanazt az asszonyt szerették...Ahogy a két férfi kezdi megismerni egymást, felszínre kerülnek a régi titkok és az 50 éven át elhallgatott hazugságok, de a hétköznapok elfeledett szépségei is. A két férfinak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert,...
  • 15:00
    A Gólem Színház és a Klubrádió közéleti dumadélután sorozatunkban a világ dolgait, a közélet visszásságait, hétköznapi örömeinket és bosszúságainkat, híreket, álhíreket, rémhíreket beszélünk meg és reméljük, a végén ki is nevetjük őket (magunkat). Ha kell, még Brüsszelnek is üzenünk! A Kinevetsz a végén! egyben nyilvános Klubrádió - felvétel is, amelyben a nézők is szerephez jutnak!A hírhozó:BORGULA ANDRÁSAkik hozzászólnak/kommentálnak/véleményt mondanak:KEREKES VIKTÓRIAARATÓ ANNDRÁSKÁLID ARTÚR+ 1 meglepetés vendégHelyszín: Hatszín Teátrum ( Budapest, Jókai u. 6, 1066)Jegy: 1 600 FtJegyvásárlás: a helyszínen vagy a http://golemszinhaz.hu/jegyek(+36) 20 776 0744 / jegy@golemszinhaz.hu
  • 19:00
    Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között. Gólem SzínházMarianna SalzmannANYÁM MONDTA(Mamelosn*)(*egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos)Az Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be.A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni.Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi...
  • 11:00
    Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet! Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel... Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem?Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet! Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel, melyeket a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Zsidó népmesék című kötetből válogattunk, a könyv szerkesztőjének, Bán Lindának szakértő segítségével. Zsidó mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknakAz előadás hossza: 60 percJátsszák: Bognár Anna, Berki Szofi, Bernáth Dénes, Hajmási DávidKonzultáns: Bán Linda, Balázs Gábor, Borgula AndrásLátványterv: Bernáth DénesRendező: Schmied Zoltán és a társulatTámogató: NKA Helyszín: Jurányi InkubátorházII. ker. Jurányi u. 1.juranyijegy@gmail.com70/7772533...
  • 17:00
    Mit tehet az egyszeri magyar család, ha a nagymama végrendeletéből kiderül, hogy ők inkább egyszeri zsidó család? És pláne mit tehet akkor, ha mindez óriási vagyonnal is társul? STEINERÉKA Gólem Stúdió előadásaMit tehet az egyszeri magyar család, ha a nagymama végrendeletéből kiderül, hogy ők inkább egyszeri zsidó család? És pláne mit tehet akkor, ha mindez óriási vagyonnal is társul?Frissen induló sorozatunk nem véletlenül kapta a zsidó teleregény alcímet. Zsidó, mivel... nos, hát mivel zsidó. És teleregény, mivel folytatásos szappanopera, színházi szitkom, sorozat, modern kori Szomszédok, zsidó Szabó család, olyannyira, hogy lehet, meg is változtatjuk a címét Steiner család és a szomszédokra. Azt mondtuk már, hogy nagyon vicces?Minden hónapban újabb epizóddal jelentkezünk a család további, zsidósággal kapcsolatos megpróbáltatásairól, ünnepekről és hétköznapokról.SZEREPLŐK:Nagymama: KISS MARISteiner Tamás: PETKOVICS GYÖRGYSteiner-Kovács Borbála: NÉMETH ORSOLYASteiner Zsófia:...
  • 17:00
    Mit tehet az egyszeri magyar család, ha a nagymama végrendeletéből kiderül, hogy ők inkább egyszeri zsidó család? És pláne mit tehet akkor, ha mindez óriási vagyonnal is társul? STEINERÉKA Gólem Stúdió előadásaMit tehet az egyszeri magyar család, ha a nagymama végrendeletéből kiderül, hogy ők inkább egyszeri zsidó család? És pláne mit tehet akkor, ha mindez óriási vagyonnal is társul?Frissen induló sorozatunk nem véletlenül kapta a zsidó teleregény alcímet. Zsidó, mivel... nos, hát mivel zsidó. És teleregény, mivel folytatásos szappanopera, színházi szitkom, sorozat, modern kori Szomszédok, zsidó Szabó család, olyannyira, hogy lehet, meg is változtatjuk a címét Steiner család és a szomszédokra. Azt mondtuk már, hogy nagyon vicces?Minden hónapban újabb epizóddal jelentkezünk a család további, zsidósággal kapcsolatos megpróbáltatásairól, ünnepekről és hétköznapokról.SZEREPLŐK:Nagymama: KISS MARISteiner Tamás: PETKOVICS GYÖRGYSteiner-Kovács Borbála: NÉMETH ORSOLYASteiner Zsófia:...
  • 15:00
    A Gólem Színház és a Klubrádió közéleti dumadélután sorozatunkban a világ dolgait, a közélet visszásságait, hétköznapi örömeinket és bosszúságainkat, híreket, álhíreket, rémhíreket beszélünk meg és reméljük, a végén ki is nevetjük őket (magunkat). Ha kell, még Brüsszelnek is üzenünk! A hírhozó: BORGULA ANDRÁS // Akik hozzászólnak/kommentálnak/véleményt mondanak: KEREKES VIKTÓRIA, ARATÓ ANNDRÁS, KÁLMÁN LÁSZLÓ, KÁLID ARTÚR A Kinevetsz a végén! egyben nyilvános rádiófelvétel is, amelyben a nézők is szerephez jutnak! Helyszín: Bálint Ház (1065 Révay u. 16.)Jegy: 1 600 FtJegyvásárlás: http://golemszinhaz.hu/jegyek(+36) 20 776 0744 / jegy@golemszinhaz.hu
  • 19:00
    Megrendítő, olykor melankolikus vígjáték szerelemről, barátságról, boldogságról, egyszóval az életről; Trokán Péter és Székhelyi József tolmácsolásában. Leonard Goldstein:HALPERN és JOHNSON Időpontok: 2017. május 9. 19.00 Megrendítő, olykor melankolikus vígjáték szerelemről, barátságról, boldogságról, egyszóval az életről; Trokán Péter és Székhelyi József tolmácsolásában.Felesége sírjánál áll Joseph Halpern, hogy végső búcsút vegyen tőle a temetés végeztével. Nem messze onnan egy férfi várakozik: Dennis Johnson szintén elbúcsúzni jött az asszonytól. Ők ketten még sosem találkoztak, mégis láthatatlan kapocs van köztük: éveken át ugyanazt az asszonyt szerették...Ahogy a két férfi kezdi megismerni egymást, felszínre kerülnek a régi titkok és az 50 éven át elhallgatott hazugságok, de a hétköznapok elfeledett szépségei is. A két férfinak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll...
  • 20:40
    A Gólem Színház az Anyám mondta című produkció idei utolsó előadása után közönségtalálkozót tart egy kis meglepetéssel (kóser szilvapálinkával és flódnival) a Bálint Házban. A beszélgetéshez csatlakozik Réz András is, hogy megvizsgálják, mekkora igazságtartalma van a Kleist-díjas Marianna Salzman színdarabjának. Vajon létezett-e zsidó identitás a keleti blokkban vagy csak olcsó folklór?Vajon lehetett-e valaki egyszerre hithű kommunista és hithű zsidó?Hogyan ábrázolták a zsidókat a színpadon és a filmekben a második világháború és a vasfüggöny leomlása között?Menjenek el és hallgassák meg Kiss Marit, Kerekes Viktóriát, Huzella Júliát és Réz Andrást. A beszélgetést vezeti az előadás rendezője: Borgula AndrásA beszélgetésre a belépés ingyenes.Az eseményről rádiófelvétel készül a Klubrádióba.Helyszín: Bálint Ház, 1065 Bp., Révay u. 16.Telefon: +3620 776 0744 https://akibic.hu/2017/04/14/anyam-mondta-mamelosn-golem-szinhaz-3/
  • 19:00
    Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel. Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között.Gólem Színház Marianna SalzmannANYÁM MONDTA(Mamelosn*)(*egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos)Az Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be.A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni.Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi...
  • 19:00
    Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között. Gólem SzínházMarianna SalzmannANYÁM MONDTA(Mamelosn*)(*egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos)Az Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be.A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni.Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi...
  • 19:00
    Megrendítő, olykor melankolikus vígjáték szerelemről, barátságról, boldogságról, egyszóval az életről; Trokán Péter és Székhelyi József tolmácsolásában. Leonard Goldstein:HALPERN ÉS JOHNSONFordította: Németh VirágMegrendítő, olykor melankolikus vígjáték szerelemről, barátságról, boldogságról, egyszóval az életről; Trokán Péter és Székhelyi József tolmácsolásában. Felesége sírjánál áll Joseph Halpern, hogy végső búcsút vegyen tőle a temetés végeztével. Nem messze onnan egy férfi várakozik: Dennis Johnson szintén elbúcsúzni jött az asszonytól. Ők ketten még sosem találkoztak, mégis láthatatlan kapocs van köztük: éveken át ugyanazt az asszonyt szerették... Ahogy a két férfi kezdi megismerni egymást, felszínre kerülnek a régi titkok és az 50 éven át elhallgatott hazugságok, de a hétköznapok elfeledett szépségei is. A két férfinak sok mondanivalója akad a házasságról, az emberi kapcsolatokról, és arról, hogy milyen kevéssé ismerhetjük azt az embert, aki a legközelebb áll...
  • 11:00
    Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet! Gólem Színház – Szamárfül ProjektGóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni!Zsidó mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak – a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt együttműködésében.Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel, melyeket a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Zsidó népmesék című kötetből válogattunk, a könyv szerkesztőjének, Bán Lindának szakértő segítségével.Rendező: Schmied Zoltán és a társulatKonzultáns: Bán Linda, Balázs Gábor, Borgula AndrásLátványterv: Bernáth DénesJátsszák: Bognár Anna, Berki Szofi, Bernáth Dénes, Hajmási DávidJegyvásárlás itt...Telefon:+36 20 776 07 44 / E-mail: jegy@golemszinhaz.huCím: 1027, Jurányi u. 3. / Jurányi Ház, Gólem...
  • 19:00
    Kortárs viszonyokhoz képest merész vállalkozásnak tűnik a Gólem Színház előadása, hisz a mai közélet számára tabu témákkal operál. A Lefitymálva című előadás a zsidósággal kapcsolatos közhelyeket hivatott kifigurázni, és olykor komolyan venni. Gólem SzínházVinnai András:LEFITYMÁLVAAbszurd komédiaSzínészek: Tamási Zoltán, Nagy Mari, Bánki Gergely, Schmied Zoltán, Kiss EszterSzerző: Vinnai AndrásDramaturg: Németh VirágDíszlet, jelmez: Juristovszky SosaZene, film: Szabó SimonFény: Szilágyi YvetteAsszisztens: Kern DóraProdukciós vezető: Schőn EdinaRendező: Borgula AndrásKortárs viszonyokhoz képest merész vállalkozásnak tűnik a Gólem Színház előadása, hisz a mai közélet számára tabu témákkal operál. A Lefitymálva című előadás a zsidósággal kapcsolatos közhelyeket hivatott kifigurázni, és olykor komolyan venni. E célból a színház felhívása alapján az utca emberét kérdezték, hogy mit gondol a zsidóság mai helyzetéről, milyen igaz-nem igaz közhelyek tapadnak hozzájuk. Ezeket csokorba...
  • 19:00
    Abszurd komédia   Kortárs viszonyokhoz képest merész vállalkozásnak tűnik a Gólem Színház előadása, hisz a mai közélet számára tabu témákkal operál. A Lefitymálva című előadás a zsidósággal kapcsolatos közhelyeket hivatott kifigurázni, és olykor komolyan venni. E célból a színház felhívása alapján az utca emberét kérdezték, hogy mit gondol a zsidóság mai helyzetéről, milyen igaz-nem igaz közhelyek tapadnak hozzájuk. Ezeket csokorba gyűjtve írta meg Vinnai András drámáját, amelyet 2011. szeptembere óta láthat az érdeklődő. A három részre felosztható egyfelvonásos igyekszik a kérdéskör minden aspektusát körüljárni. Mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. Nevethetünk a két baráton, akik nem tudnak beszélgetni, mert az egyikük mindig attól fél, hogy antiszemitának, rasszistának bélyegzik majd. Kinevethetjük a sok zsákutcába torkolló, békítő kezdeményezést. A darab igen kritikus a zsidó közösséggel szemben is, nagy adag (ön)iróniával láttatja a zsidóságon belüli mániákat. Az...
  • 17:30
    A beszélgetést Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője moderálja.Résztvevők: Eörsi László és Lénárt András történészek.A program ingyenesen látogatható! Szerepet játszott, játszhat-e az egyén cselekedetiben, származása, vallása, identitása? Mitől lehetett, kellett félni, miben lehetett reménykedni '56-ban? Hol voltak a közösség vezetői az események alatt és után? Hogyan emlékeznek, hogyan emlékezzenek az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharcra a zsidók? Résztvevők:Eörsi László, történész:  Budapesten született, 1955-ben. 1991-ben kezdett el dolgozni az 1956-os Intézetben. Az első írása 1988. november 4-én jelent meg az Élet és Irodalomban. A fő kutatási területe a budapesti felkelés története. Ebben a tárgykörben már számos tanulmánya és húsz önálló kötete jelent meg.Lénárt András, történész: Budapesten született, 1975-ben. 2002-ben diplomázott Budapesten, PhD fokozatát az ELTE Történelem szakán, a Gazdaság és Társadalomtörténeti doktori program keretében szerezte...
  • 11:00
    Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet! Gólem Színház – Szamárfül ProjektGóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni!Zsidó mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak – a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt együttműködésében.Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet!Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel, melyeket a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Zsidó népmesék című kötetből válogattunk, a könyv szerkesztőjének, Bán Lindának szakértő segítségével.Rendező: Schmied Zoltán és a...
  • 19:00
    „Kedves Emberek!A LEFITYMÁLVA az utóbbi 5000 év második legizgalmasabb zsidó produkciója! Olyan vicces, hogy akkor is megnézném, ha nem én rendeztem volna!Üdv: Jóisten!” BORGULA ANDRÁS Gólem SzínházVinnai András:LEFITYMÁLVA Abszurd komédiaKortárs viszonyokhoz képest merész vállalkozásnak tűnik a Gólem Színház előadása, hisz a mai közélet számára tabu témákkal operál. A Lefitymálva című előadás a zsidósággal kapcsolatos közhelyeket hivatott kifigurázni, és olykor komolyan venni. E célból a színház felhívása alapján az utca emberét kérdezték, hogy mit gondol a zsidóság mai helyzetéről, milyen igaz-nem igaz közhelyek tapadnak hozzájuk. Ezeket csokorba gyűjtve írta meg Vinnai András drámáját, amelyet 2011. szeptembere óta láthat az érdeklődő. A három részre felosztható egyfelvonásos igyekszik a kérdéskör minden aspektusát körüljárni. Mindenkit kinevethetünk, önmagunkat is. Nevethetünk a két baráton, akik nem tudnak beszélgetni, mert az egyikük mindig attól fél, hogy antiszemitának,...
  • 16:00
    Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet! Gólem Színház – Szamárfül ProjektGóleMese, avagy így ment a rabbi hohmecolni!Zsidó mesejáték óvodásoknak és kisiskolásoknak – a Gólem Színház és a Szamárfül Projekt együttműködésében.Hogyan kerül egy történetbe egy fél takaró, egy gránátalma magja, Salamon király, egy méhecske, és az igazság mécsese? A rabbi elmeséli, miközben a mese erejével próbál életet lehelni a Gólembe! Sikerülni fog neki vagy sem? Ha a közönség is segít, akkor bármi megtörténhet!Az előadás a Gólem legenda által keretezve négy közismert zsidó népmesét dolgoz fel, melyeket a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent Zsidó népmesék című kötetből válogattunk, a könyv szerkesztőjének, Bán Lindának szakértő segítségével.Rendező: Schmied Zoltán és a...
  • 14:30
    Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel. Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és társadalmi dráma a 21. század történelmi díszletei között. Gólem SzínházMarianna SalzmannANYÁM MONDTA(Mamelosn*)(*egy közösség által használt kommunikációs jelrendszer, amivel meg kellene értenem, hogy mi a fenét akar tőlem az anyám, jiddis, ejtsd: mámelos)2017. február 26. 14.30, Bálint HázAz Anyám mondta (Mamelosn) egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be.A fiatal Rahel tanulmányait New Yorkban végzi, a nagymama túlélte a koncentrációs tábort, és az NDK- ban lett később meggyőződéses kommunista, Rahel édesanyja, Clara pedig sem a judaizmussal, sem a sikertelen kommunista kísérlettel nem tud azonosulni.Nők férfiak nélkül, szembenézés a múlt szenvedéseivel és a szülők- nagyszülők hibáival, rossz döntéseivel.Egy remek humorral fűszerezett, igazán európai családi és...