Következik: 

Kiszlév 13, 5779 · 2018. november 21, szerda

“Bálint Ház” szervező bejegyzései

  • 18:00
    Kihívások a kortárs olvasónak: bibliai történetek máshogy, mint ahogy megszoktuk Balázs Gábor eszmetörténész szervírozásában. •● Az előadás fő kérdései ●•• Van-e más mitológiákban is Éden kert és bűnbeesés? • Mi volt a „rossz és a jó tudásának fája” és miért volt tilos enni róla? • Mi volt az első bűn és ki a felelős érte? E kurzust többek között az különbözteti meg számos más tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés. Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, források interaktív tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. •● MI EZ? ●• A bibliai Teremtés (Berésit) könyvének történeteit sokan ismerik nagy vonalakban, de kevesen szenteltek időt e történetek irodalmi részletei tanulmányozásának. Az előadások Mózes első könyvét a kortárs olvasó számára jelentett kihívások szempontjából vizsgáljak. Minden előadás három fő kérdéskört vizsgál:• Hogyan kell érteni a történetet a saját irodalmi és kulturális...
  • 18:00
    A Smantra alkalmain az ősi zsidó szövegek egyszerűbb, mai füleknek ismerősebb dallamok formájában válnak bárki számára hozzáférhetővé, zenei előképzettség és nyelvtudás nélkül. Minden vallás, minden spirituális kapcsolódás ősi és fontos eleme a zene. Néhol nigunnak hívják, máshol mantrának, gospelnek, gregoriánnak. A zsidóság életéhez is évszázadok óta hozzátartozik az ének és a zene. Mirjam, Debóra, Dávid énekei ez első írásos források; az első Szentély idején már zenészek és énekesek kíséretéten vitték Jeruzsálembe a Frigyládát, Salamon idejében pedig 4000 levita gondoskodott a templomi zenéről. A Tórát ma is hangosan, meghatározott dallamal olvassuk a zsinagógákban, és a kántorművészet is szerves része a liturgiának. A zene egyúttal a személyes kapcsolódás eszköze is. Programtartó:Wéber Edina Helyszín:Bálint Ház (1065, Révay utca 16.) Időpont:Szombatonként 18:00-19:00 közöttTovábbi időpontok: december 8. Belépő:1000 Ft Jelentkezés: www.balinthaz.hu/smantra
  • 18:30
    [ENG & REGISTRARTION BELOW] Gyertek és ünnepeljük együtt az egyik leghíresebb ameriakai ünnepet, a 🐓 Thanksgivinget 🐓 egy jó kis zenés 🔯 Havdalaval 🔯 egybekötve. November 24-én az Arcadia Hotelben várunk mindenkit: 🗽 amerikai hangulattal, 🐓🐓 óriási pulykákkal,🎸🎷 sok zenével,🎁 meglepetés ajándékokkal, 🎤 vendégünkkel az Amerikai Nagykövettségről🏆🏆 kvízekkel és vetélkedőkkel🍷🍹 borral és koktélokkal. ❗ A férőhelyek száma limitált ❗ Az eseményre csak előzetes regisztrációval lehet belépni! ❗ REGISZTRÁCIÓS form: https://goo.gl/forms/KhX5wwYcunSxBaq03 ✅ Belépő ára ❗November 20-IG❗:- 18-35 év között: 2000 Ft- 35 év fölött: 6000 Ft ❎ Belépő ára ❗November 20 UTÁN❗:-18-35 év között: 3000 Ft- 35 év fölött: 8000 FtA fizetés részleteiről a visszaigazoló emailben tájékoztatunk. 👗👔 Az eseményen DRESS CODE❗ van! Kérünk mindenkit, hogy "Semi-Formal" vagy "Festive Attire" öltözetben jelenjen meg, ahogy a hozzászólásokban csatolt ábra mutatja. 👗👔 🎵🎵🎵Az esemény után után mindenkit várunk egy...
  • 10:00
    FOGD ÉS VIDD Játékok, ajándéktárgyak, ruházati kiegészítők, dísztárgyak, háztartási cikkek, bizsuk Feltétlenül nézz körül nálunk, mert neked is lesz ott biztosan, ami megtetszik. Közben 15 órakor beszélgetés Szántó András gasztronómussal A WIZO Szakácskönyvéről(A könyv a helyszínen adomány fejében kapható)
  • 13:00
    A rendezvény műsorát később közöljük. A Szociális Csomagküldő Mozgalom jótékonysági vásárt és egész napos művészeti programot szervez a Bálint Házban. A SZOCSOMA a tartós, extra mélyszegénységben, elkülönítő kirekesztettségben élő, főleg vidéki romák sokrétű támogatására létrejött csoport. A többségi társadalom csomagküldéseit szervezi azoknak a családoknak, akikkel korábban kapcsolatba kerültek útjaik során. . Semmi nem megy arctalanul, ember embernek segít közvetlen kapcsolódással, amelyhez a címeket a csoport aktivistái a szegregátumi falvakban személyesen gyűjtik. Alapítója: Kiss Anikó, képzőművész. Még valami: A SZOCSOMA a társadalmi "szembenézés - mozgalmak" egyike Magyarországon. A csoport programja szélesebb spektrumú célokat tűz ki, mint pusztán a csomagküldés, amely már önmagában is bizalomépítő hatással lehet. Harcolnak a diszkrimináció ellen és oldják a szocializáció ártalmaiból eredő idegenség érzetet társadalom sztereotípiákkal megbélyegzett rétegével...

Kibic

FREE
VIEW