Események betöltése

Ungvári Tamás: Elie Wiesel

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
 

Ungvári Tamás hat részes sorozata, a TÚLÉLŐK a világirodalom azon ritka óriásaival foglalkozik, akik túlélték Auschwitzot, de egész életükben az emberi gonosz rejtélyével foglalkoztak.

Elie Wiesel amerikai zsidó író, politikai aktivista és egyetemi tanár. Leghíresebb műve Az éjszaka, amely a náci koncentrációs táborokban szerzett élményein alapul.Túlélők című sorozatának évadzáró előadásában, Ungvári Tamás professzor Elie WIESEL írót, filozófust, a haszidizmus megújítóját, Nobel békedíjas közéleti személyiséget mutatja be. Elie-t, azaz Eliezert tizenhat esztendős korában a részben magyarlakta Máramaros-szigetről vitték Birkenau koncentrációs táborába, ahol édesanyját és kishúgát az érkezéskor gázkamrába küldték. Négy év szenvedés után az édesapját is elvesztette s ő otthon és család nélkül hontalanként került Belgiumba, majd rövid kitérő után Párizsba. Csak magyarul, németül, románul és jiddis nyelven tudott. Írói munkásságának első nyelve a jiddis volt, azután felnőtt korban a francia, végül az angol. Az Egyesült Államokban él és tanít. Kalandos élete volt. New Yorkban egy taxi ütötte el, San Francisco egyik szállodájában megtámadták és megverték. Jelenleg jó egészégnek örvend, tanúságtételével járja a világot, meglátogatta Magyarországot is.

Elie Wiesel

Jegy


Belépő: 800 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 600 Ft; Nyugdijas és felsőokatatási diákigazolvánnyal: 600 Ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.

Középiskolás diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás: