Következik: 

Kiszlév 13, 5779 · 2018. november 21, szerda
Események betöltése

TOTÁL filmklub – Öt szabály (5 Pravidel)

  • Ez az esemény elmúlt.
  Csányi5 Csányi utca 5.
Budapest, 1077 Magyarország
 

Az Öt szabály (5 Pravidel – 5 Rules magyarul beszélő, cseh, 80 perc, 2013, Rendező: Vavřinec Menšl) című dokumentumfilm

A film vetítését követően Bárdos Csaba filmesztéta beszélget Csepeli György szociálpszichológussal és dr Topál József viselkedéskutatóval (MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutató Intézet) elemzi a filmet a TOTÁL filmklub – nem csak film – Emberi Jogi Filmklub keretében.

A filmről:

Engedelmeskedj, és boldog leszel. Nyilván alkalmazkodnod kell a Rendszerhez – tartani magad a szabályaihoz és szokásaihoz –, akár tetszik, akár nem. Megszűnsz szabad ember lenni. A szabadságot alárendeltségre cseréled, és elnyered érte a jutalmad. Film egy kockázatos, kísérleti játékról, amelyből kiderül, milyen gyorsan alárendelődhetünk egy totalitárius rendszernek, legyen az fasiszta, kommunista vagy nemzeti-korporatív. 50 önkéntes résztvevőt követünk egyetlen hétvége során: lesznek, akik behódolnak, és jól járnak, míg mások megtörnek a nyomás alatt. Hétvégi kiruccanás az alávetettségbe.

http://www.youtube.com/watch?v=7ZMaU23ooSw

A Filmklubról:

A 2015-ban a Bálint Házban indult TOTÁL filmklub – nem csak film jellemzően olyan filmeket tűz műsorára, amely az egyetemes emberi jogokról toleranciáról szól. Rajtunk múlik, milyen választ adunk ezekre a kihívásokra. De egy biztos. A jó megoldások lehetőségéhez a másik megismerésén keresztül vezet az út.

Jegy:

Belépő: 900 Ft
Diákigazolvánnyal ingyenes.
Salom Klub tagságival 500 ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a [email protected] címen.

Helyszín:

Csányi5 – Budapest, 1077. Csányi utca 5.
Megjözelítés a Király utca és a Nagymező utca találkozása felől, vagy a Klauzál tér felől.
A helyszín teljesen akadálymentesített.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Kibic

FREE
VIEW