Események betöltése

Teszik? Teszik! Civil segítők a menekültválságban – kerekasztal beszélgetés

  • Ez az esemény elmúlt.
  Bálint Ház Révay utca 16
Budapest 6. kerület, Magyarország
 

A Bálint Ház tavaly indult programsorozatának hanukai témája a menekültek illetve az ő segítésük lehetősége. Krizsó Szilvia estjén olyan emberek lépnek fel, akik nagyon sokat tettek azért, hogy a humanitárius válság nem torkollt katasztrófába.

A Bálint Ház tavaly indult programsorozata olyan problémákra irányítja a figyelmet, amelyek égetőek, és nagyon fontos, hogy beszéljünk róluk, egyúttal valós aktivitás szükséges mindannyiunk részéről, ha legalább valamelyest változást szeretnénk bennük elérni.

Hanukai témánk a menekültek illetve az ő segítésük lehetősége.

A 18:00 órakor kezdődő Teszik? Teszik! Civil segítők a menekültválságban című kerekasztal beszélgetéssel azokat az embereket szeretnénk fókuszba állítani, akik rendkívül sokat tettek és tesznek, hogy a humanitárius válság hazánkban (és egy ideje hazánk és a környező országok határain) nem torkollt katasztrófába, akik idejüket, erejüket nem kímélve segítettek és egyúttal hatalmas társadalmi erőket katalizáltak. A beszélgetésen a történések hátteréről, okairól, és főként arról lesz szó, hogy hogyan indult el és hol tart most a rendkívül jelentős civil beavatkozás.

Résztvevők: Kalmár Szilárd (Segítsünk Együtt a Menekülteknek! csoport), Mogyorós Judit (orvos), Kováts András (Menedék Egyesület, elnök), Kékesi Márk (MigSzol, Szeged)

Moderátor: Krizsó Szilvia

A beszélgetés előtt 16:00 órától ajándékot csomagolunk három fóti gyermekotthon lakói számára. A Kísérő nélküli, azaz a menekült gyermekek mellett a mozgássérült és speciális szükségletű gyermekekre is gondolunk – olyan ajándékokat állítunk nekik össze, aminek biztosan örülni fognak, és amilyeneket idén mástól, mint tőlünk és tőletek, nem kapnak. Ez a gesztus lesz az, amellyel egy kicsit szebbé próbáljuk tenni az ünnepeket, halványan pótolni a számukra hiányzó család figyelmét – amit egyébként nem lehet.

Az ajándékok listája, amelyek megvásárlásával részt vállalhatnak akciónkból, hamarosan on-line lesz! Aki csak csomagolni tud jönni, annak is nagyon örülünk!

PROGRAMBONTÁS

16:00 Ajándék csomagolás három fóti gyermekotthon: a Kísérő nélküli kiskorúak gyermekotthona (menekült gyermekeknek), a Különleges gyermekotthoni ellátást biztosító otthon (mozgássérült gyermekeknek), és a Speciális gyermekotthoni ellátást biztosító otthon (súlyos pszichés zavarokkal küzdő, speciális szükségletű gyermekeknek) lakói számára.

17:30 Hanukai gyertyagyújtás

18:00 Teszik? Teszik! Civil segítők a menekültválságban

Kerekasztal beszélgetés. Résztvevők: Kalmár Szilárd (Segítsük Együtt a Menekülteket! csoport), Mogyorós Judit (orvos), Kováts András (Menedék Egyesület, elnök), Kékesi Márk (MigSzol, Szeged) Moderátor: Krizsó Szilvia

www.balinthaz.hu/proaktiv

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»