Események betöltése

Tel-Avívban vendégeskedik a Gólem Színház Lefitymálva c. előadása

  • Ez az esemény elmúlt.
 

A Gólem Színház Lefitymálva előadása 2018. április 25-én a Tzavta Theatre (Tel-Avív) színpadán az izraeli közönség előtt is megmutatkozik.

lefitymalvacshfoto8

Mi tegyen két gázóra-leolvasó a Dob utca 17-ben? Be lehet-e csöngetni pont ott egy lakásba, hogy jöttünk a gázórát leolvasni? A Lefitymálva előadás a Gólem Színház hagyományaihoz híven mindenből, tabukat nem tisztelve humort csinál, kigúnyolja a túlzottan politikailag korrektet, az önimádó zsidókat, de kapnak az antiszemiták is, és kapnak azok is, akik meggyőződésesen hisznek abban, hogy a zsidók át fogják venni a világ feletti uralmat, és tudják, hogy a Tesco-k azért laposak, mert a zsidó inváziókor ott fognak leszállni a harci helikopterek.

A Lefitymálva nemcsak a közönség osztatlan tetszését nyerte meg, hanem a szakma is elismeréssel jutalmazta. A 2012-es Vidor Fesztiválon Nagy Mari és Bánki Gergő kapott díjat, míg maga a darab a Thália Színház 2013-as Humorfesztiválján a Legjobb színházi előadás díját nyerte el.

Sillo Sándor, az izraelinfo.com-on így írt a produkcióról:

,,A zsidók – állítólag – képesek akár önmagukat is kinevetni. Sőt, a magyarok is. A magyar zsidók meg főleg. Szerintem pedig erre mindenki képes, akiben az önirónia bölcsessége megvan. A többiek nem fognak jól szórakozni a budapesti Gólem Színház tel-avivi vendégjátékán április 25-én a Tzavta Színházban…

A Lefitymálva című előadásukat 2012 óta játsszák nagy, mondhatni zajos sikerrel. Mert nemcsak a címe provokatív… A néző feladata ugyanis összetett: egyszerre kell röhögni a saját zsidó fóbiáinkon és az antiszemitizmus képtelenségein. Kinevetni, kinevetni magunkból. Ha érintve vagyunk, ha nem. Ez a Lefitymálva című előadás siker-receptje. Az írója, Vinnai András, megelőzve mindkét oldal támadásait, “antiszemita zsidóbérenc” darabnak titulálta a saját művét.

Két gázszámlás nem mer becsöngetni egy Dob utcai lakásba, hogy leolvassa a gázórát… mert hátha ezzel megsértik “azok” érzékenységét. Innen startolunk, és a végállomás az a neten keringő abszurd baromság, hogy miért lapos a pesti TESCO-k teteje. Hát persze hogy! Ott szállnak majd le az izraeli helikopterek, mikor elfoglalják Magyarországot.

A Gólem Színház repertoárja széles, a Dumaszínháztól a zsidó mesékig vagy olyan drámákig, mint Leonard Goldstein Halpern és Johnson-ja Trokán Péterrel és Székhelyi Józseffel. Nem zsidó színészek közössége, és nem csak a zsidó közösségnek játszanak. A Gólem mégis zsidó színház, hiszen minden előadásuk témája a zsidósággal kapcsolatos. Borgula András, a színház vezetője és az előadás rendezője a tel-avivi Egyetem színházrendező szakán végzett. Nem modern színházat akarnak csinálni, hanem érvényeset. Mikor tíz éve hozzáfogtak az “anyaggyűjtéshez”, tartottak tőle, hogy kifogy alóluk a téma. Sajnos nem lett igazuk.

Most itt az új teszt: hogyan “veszi” majd a tel-aviv közönség ezt. A pesti kritikák egekig magasztalták a színészeket, hát álljon itt a nevük: Bánki Gergely , Kiss Eszter, Nagy Mari, Schmied Zoltán, Tamási Zoltán.”

Színészek: Bánki Gergely, Kiss Eszter, Nagy Mari, Schmied Zoltán, Tamási Zoltán
Szerző: Vinnai András
Dramaturg: Németh Virág
Díszlet, jelmez: Juristovszky Sosa
Zene, film: Szabó Simon
Fény: Szilágyi Yvette
Asszisztens: Kern Dóra
Produkciós vezető: Schőn Edina
Rendező: Borgula András

Az előadást március 26-án, az évadban utoljára a Jurányi Házban is megnézhetik!

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás: