Események betöltése

Székesfehérvári Zsidó Napok

  • Ez az esemény elmúlt.
  Székesfehérvár Székesfehérvár, Magyarország
   

1. Székesfehérvári Zsidó Napok / 2018. december 6-9.

Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal rendezi meg a Székesfehérvári Zsidó Napokat a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Határtalan Kultúra program, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A négy napos rendezvénysorozaton lesznek koncertek, gyermekeknek szóló előadások, a résztvevők bejárhatják a koronázó város zsidó emlékeit, igazi zsidó ételeket kóstolhatnak, és olyan sztárokkal találkozhatnak, mint Bíró Eszter énekesnő, színésznő, Födő Sándor „Fodo”, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Müller Péter Sziámi előadóművész, Nógrádi Gergely főkántor vagy Lakatos György gitárművész. Fellép a Budapest Klezmer Band és a Debrecen Dixieland Jazz Band. Az eseményeken a részvétel díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk! A programsorozat Székesfehérvár város támogatásával valósul meg.

December 6. csütörtök

19.30 óra / Ünnepélyes megnyitó és hanukai klezmervarázs a Budapest Klezmer Band előadásában
Az 1990-ben alakult Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket a Príma Primissima díjas együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc Fegya komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt. A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, újra és újra sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot. Hosszú idő után játszanak újra Fehérvárott, és azt ígérik: különleges élményre számíthat az első Székesfehérvári Zsidó Napok közönsége.
A zenekar tagjai: Jávori Ferenc Fegya – érdemes és Kossuth díjas művész – alapító, zenekarvezető, zeneszerző, hangszerelő, zongora, ének; Nagy Anna – harmonika; Gazda Bence – hegedű, ének; Végh Balázs – dob, ütőhangszerek; Barbinek Gábor – harsona.
(Helyszín: Városháza díszterem – Székesfehérvár, Városház tér 1.)

December 7. péntek

16 óra / Így imádkozunk – ízek, imák, dallamok
Nyitott szombatfogadás a székesfehérvári zsidó hitközség termében, majd a hitközség udvarán zsidó ízek kóstolója – hanukai fánk, forralt bor és egyéb finomságok Bodrogi (Fűszeres) Eszter főztjéből élőzenével ízesítve.
(Helyszín: Székesfehérvári Zsidó Hitközség – Székesfehérvár, Várkörút. 19.)

December 8. szombat

11 óra / Bíró Eszter: Mikulásváró Hanukai Állati Zenés ABC – Koncert gyerekeknek és felnőtteknek
Mikulásváró és hanukai műsor sok-sok interaktív játékkal, humorral, élőzenével és ünnepi dalokkal. Bíró Eszter énekesnő, színésznő – aki eddig színházi- és filmfőszerepekkel, valamint világzenei szólólemezeivel vált ismertté – 2013 tavaszán új, elsősorban gyerekeknek és családoknak szóló Állati Zenés ABC című képeskönyvet adott ki CD-lemezzel, amelyhez színpadi produkció is készült. Az Állati Zenés ABC 2014-ben az év hazai gyerekalbuma lett, és megkapta a Fonogram Magyar Zenei Díjat. 2013 őszétől több állami általános iskola első osztályában használják a könyvet és a lemezt a tananyag alternatív kiegészítéseként. A dalszövegek Hegyi György (Emil.Rulez!) munkái, a zenét az pedig az Artisjus-díjas, többszörös platina- és aranylemezes Födő Sándor „Fodo” írta, aki az utóbbi években Halász Judit lemezeinek egyik zeneszerzője is. A kötetet Halász Judit így ajánlja: „Az ábécé mellett nagyszerű muzsikusok különös hangszereivel is megismerkedhetnek a gyerekek, ráadásul Bíró Eszter szép hangján és barátságos, közvetlen előadásában. Szívesen ajánlom mindenkinek”.
A koncerten közreműködik: Födő Sándor „Fodo” (harmonika, ütőhangszerek, metalofon); Csókás Zsolt (gitárok, ütőhangszerek); Cserta Balázs (klarinét, furulyák, tárogató, szoprán szaxofon).
(Helyszín: Hiemer ház bálterem – Székesfehérvár, Oskola u 2-4. I. emelet)

December 8. szombat

19 óra / Seress Rezsőre emlékezünk Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi előadásában
A Szomorú vasárnap című dalával világhírűvé vált Seress Rezső munkásságát idézi meg a Pianissimo! duó, azaz Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi. S hogy mi lehet Seress Rezső dalainak máig ható varázsának titka? Erről Müller Péter Sziámi egy interjúban azt mondta: „habár Seresst par excellence zsidó szerzőnek szokás tartani, neki hihetetlen fúziós készsége volt: a magyaros sírva vigadást nagyon komoly arányérzékkel ötvözte a zsidó zenei és filozófiai gondolkodásmóddal, illetve a – nevezzük úgy – akkori világzenével. Nem véletlen, hogy ez a találkozás világhírt hozott. Az sem véletlen, hogy egy sor dal, amit a Seress írt, a köztudatban nem kötődik szorosan az ő személyéhez: azt tapasztaltam, hogy több generációban nem kevesen vannak olyanok, akik szeretik, a Gyere, Bodri kutyám, vagy a Szeressük egymást, gyerekek című dalokat, még a szövegeiket is idézik, de azt már nem tudják, hogy a szerző Seress Rezső”.
(Helyszín: Hiemer ház bálterem – Székesfehérvár, Oskola u 2-4. I. emelet)

December 9. vasárnap

11 óra / Székesfehérvár zsidó emlékei – történelmi séta dr. Gergely Anna muzeológus, történész kalauzolásával
A zsinagóga emlékműtől (Romkert) induló séta során többek között érintjük majd Goldziher Ignác emléktábláját, az egykori neológ zsinagógát és Goldziher Iskola helyét, a Teleki Blanka Gimnáziumot, a volt Ybl Miklós Főreál Gimnáziumot, valamint az Ősz utcai egykori gettót. A sétán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között, jelentkezni az esemeny@mazsihisz.hu e-mail címen lehet.
(A séta a zsinagóga emlékműtől (Romkert) indul)

December 9. vasárnap

15 óra / Ünnepi koncert – örökzöldek nemzetközi hírű sztárokkal
Ezen a különleges, erre az alkalomra összeállított előadáson musical- és operettslágerek, zsidó liturgikus dalok, valamint más, világszerte ismert zeneszámok szólalnak meg a nemzetközi hírű Norman Brody amerikai főkántor, a szintén az Egyesült Államokban élő Lakatos György gitárművész és Nógrádi Gergely budapesti főkántor előadásában. Zongorán közreműködik Teszter Nelli.
Norman Brody főkántor 1986 óta a Palm Beach-i Temple Beth El zenei vezetője, Florida egyik leghíresebb és legnépszerűbb kántora. Sokáig operaénekesként is működött, többek között olyan partnerekkel, mint Placido Domingo. Állandó résztvevője az amerikai tévéshowknak, számos díjat nyert egyedülálló hangjával. Emellett saját kórusával bejárta a világot, miközben több tucat CD-t készített. Nógrádi Gergely, a budapesti Frankel Leó úti zsinagóga főkántora generációja kiemelkedő tehetséggel megáldott képviselője, aki az elmúlt években négy kontinensen adott koncerteket rendkívüli sikerrel. 2015-ben Európa első számú kántorhangjának választották egy angliai kántor-világtalálkozón, Floridában 2016-ban megkapta a Zsidó Pavarotti címet, 2017-ben Washingtonban pedig A Magyar Kultúra és Művészet Tiszteletbeli Nagykövete kitüntetésben részesítették. 2018 tavaszán Flown Flag capitoliumi elismerést kapott Michael S. Lee amerikai szenátortól Washingtonban. Az elmúlt évtizedben tíz CD-n és DVD-n szerepelt énekművészként, emellett íróként ötven könyv szerzője. Lakatos György gitárművész a legnagyobb koncerttermek népszerű előadója. aki virtuóz játékával 2016-ban kiérdemelte a Goldenhand-díjat. Az Egyesült Államokban élő gitáros három amerikai elnököt kápráztatott el játékával, legutóbb Donald Trump hívta meg egy fellépésre a Fehér Házba. 2017 februárjában együtt koncertezett Nógrádi Gergellyel a New York-i Carnegie Hallban. Teszter Nelli 1979-ben született Kárpátalján, Beregszászon. 2003 óta Budapesten él, Magyar Táncművészeti Egyetem vezető korrepetítora, népszerű koncertező művész, emellett boldog családanyaként neveli kétéves kisfiát.
(Helyszín: Hiemer ház bálterem – Székesfehérvár, Oskola u 2-4. I. emelet)

December 9. vasárnap

18:05 óra / Stílusok találkozása: Dixieland és Klezmer – A Debrecen Dixieland Jazz Band koncertje
A zenekart 1984-ben alapította Gyarmati Zoltán, aki korábban is elismert jazz szaxofonművész volt Debrecenben, és a legendás Debreceni Jazz Quartet tagja. A dixieland megalakulásától fogva számos hazai és külföldi meghívást kapott és 1985 óta a Debreceni
Jazz Napok állandó résztvevője. A zenekar repertoárjában a népszerű dixieland-örökzöldek és a tagok saját szerzeményei mellett különböző stílusok dixieland-es megszólaltatása is szerepel (klezmer, hot jazz, modern szerzemények). A zenekar a közelmúltban hatalmas sikerrel mutatkozott be a Kolozsvári Zsidó napokon.
A zenekar tagjai: Gyarmati Zoltán – alapító, szaxofon; Gyarmathy István – klarinét, zenekarvezető; Kovács János – trombita, ének, művészeti vezető; Tóth Dániel – harsona; Tikász Sándor – bendzsó, gitár, ének; Kerekes Imre – tuba; Pataji Géza – dob; Kovács Marietta Mária – hegedű, ének
(Helyszín: Fő tér szabadtéri színpad)

//

Az eseményeken a részvétel díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Szervezők:
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, Székesfehérvári Zsidó Hitközség, Határtalan Kultúra program,

Támogató:
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletes program:
www.szekesfehervar.hu
www.hatartalankultura.hu

https://www.facebook.com/events/353269868583120

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»